Az index így végül a nap végi felhúzás által is megtámogatva 4,12 százalékos emelkedéssel búcsúztatta a szerdát, aránylag erős, 18,5 milliárdos forgalom mellett.
A vezető papírok közül az ilyen helyzetekben szokásos módon az OTP járt az élen az emelkedésben, a bankpapír 13,6 milliárdos forgalomban 6,35 százalékkal 3334 forintra erősödött. A kisebb bankrészvény FHB viszont nem tudta tartani a lépést, 3,2 százalékkal 454 forintra esett.
A Mol sem szégyenkezhetett, 5,17 százalékkal 18 720 forintra drágult, az olajpapír esetében ebben azért a zárószakasz felkötése is szerepet játszott.
A Telekom 3,4 százalékos erősödése 517 forintos záróárat takart, míg a Richter egyedüli lemaradóként beragadt keddi, 34 000 forintos zárószintjén. Szektortársa, az Egis ellenben szárnyakat kapott, 5,7 százalékkal 18 500 forintig száguldott.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ausztria térdre rogyott, ez már a lakosság előtt sem titkolható

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Tízezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Megvan a bűnös, ez okozta a pénteki borzalmas földindulást
Az egekbe szökhet Orbán vérnyomása, Putyin barátaira vetett ki szankciókat az EU
Recseg Németország: több tízezerrel nőtt a munkanélküliek száma egy hónap alatt

Komoly leállás jön az OTP-nél, érdemes előre gondolkodni

Óriási hírverést kapott Trumpéktól a Signal

Ez nagyon nem hiányzott a németeknek, ebből komoly baj lehet
