A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 91,12 pontos, 0,36 százalékos csökkenéssel, 25 254,65 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 13,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Andorkó László, a Raiffeisen Bank szakértője az M1-en elmondta: elsősorban a Richter és a Magyar Telekom részvényeinek esése miatt csökkent a BUX. Az Európai Központi Bank (EKB) kamatdöntő ülése után a bejelentett intézkedések hatására az euró gyengült, az európai tőzsdék viszont szárnyalni kezdtek. Fordulat akkor történt, amikor Mario Draghi, az EKB elnöke utalt arra, lehet, hogy ez az utolsó kamatcsökkentés, a jelenlegi adatok ismeretében további kamatcsökkentésre nem látnak lehetőséget. Ekkor az euró kezdett erősödni, a tőzsdék viszont jelentős esést könyvelhettek el, nagy hullámvasút volt a délután.
A Mol ára nem változott, 15 500 forintot ért, 2,1 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 17 forinttal, 0,26 százalékkal 6648 forintra erősödött, forgalmuk 8,8 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,91 százalékkal 436 forintra csökkent, forgalma 915,0 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 70 forinttal, 1,30 százalékkal 5304 forintra esett, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Biztos helyről tudjuk, hogy nem épül meg az M0-ás körgyűrű, lesz helyette M100 és M10

Nem maradt egyedül az RTL

Újabb fővárosi területen vezetik be a fizetős parkolást

Vérfagyasztó fenyegetést kapott Berlin, hamar elszabadulhat a pokol

Lecsapott az új Covid, fertőz, mint a pestis, intézkedett a WHO

Hátha lehet alkudni kicsit ennek az 5 milliárd forintos balatoni házikónak az árából

Lázár János odaadta valakinek a Balatont

Ez katasztrófa: Parajdon bányató alakulhat ki a sóbarlang helyén
Parajd után itt a következő katasztrófa: eltűnt egy falu a föld színéről
