A londoni FTSE-100 mutató 0,76 százalékos, a frankfurti DAX-30 1,05 százalékos mínusszal, a párizsi CAC-40 mutató 1,18 százalékos csökkenéssel fejezte be a napot.
Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 1,11 százalékos veszteséggel zárta a kereskedést.
Kapcsolódó
Az európai piaci szereplők kedden főként az amerikai-kínai kereskedelmi konfliktusok fejleményeire figyeltek.
A befektetői kockázatvállalási hajlandóságot visszavetette, hogy Washington korlátozni tervezi a kínai tőkepiacok elérhetőségét amerikai befektetők előtt, valamint újabb kínai cégeket vesz fel a kereskedelmi feketelistára. Az is nyugtalanítja a befektetőket, hogy nő annak a valószínűsége, hogy nem sikerül haladást elérni a csütörtökön kezdődő amerikai-kínai kereskedelmi egyeztetéseken sem.
Az európai tőzsdezárás után a New York-i tőzsdén a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,90 százalék, a részvények szélesebb körét felölelő S&P500 index 1,05 százalék mínuszban volt, a technológiai papírok Nasdaq Composite mutatója pedig 1,03 százalék csökkenést jelzett.
Az európai tőzsdezárás után az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 59 cent (1,01 százalék) mínusszal, 57,76 dolláron állt.
Az arany unciánkénti ára 0,18 százalékkal, 2,65 dollárral 1507,05 dollárra emelkedett.
A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,0956 dollárt adtak a délután fél négykor jegyzett 1,0947 dollár után - írta az MTI.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban
Kutatás van, de pénz lesz belőle? Magyarország a kritikus ponthoz ért
Nemcsak szórakoztatnak, milliárdokat mozgatnak a társasjátékok