A részvénypiac forgalma 4,7 milliárd forint volt. A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek a pénteki záráshoz képest, a Richter az 5500 forintos szint alá került.

Kuti Ákos, az MKB Bank vezető elemzője az M1 csatornán elmondta, várakozásaiknak megfelelően nyugodt, kiegyensúlyozott volt a kereskedés. Az Egyesült Államok piacai hétfőn a nemzeti ünnep miatt zárva voltak, és ilyenkor mind a magyar, mind az európai piacokon kisebb a "lelkesedés" - tette hozzá.

A vezető kiemelte a Waberer's-részvények közel 10 százalékos emelkedését. A múlt héten történelmi mélységbe került a Waberer's árfolyama, ez, valamint a menedzsment nagyon pozitív előretekintése megtette hatását, hirtelen sokan "megszerették" a Waberer'st- mondta.

A Mol árfolyama 8 forinttal, 0,28 százalékkal 2862 forintra csökkent, 572,1 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 120 forinttal, 1,16 százalékkal 10 240 forintra esett, forgalmuk 1,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 1 forinttal, 0,24 százalékkal 413,50 forintra erősödött, forgalma 220,3 millió forint volt.

A Richter-papírok 75 forinttal, 1,36 százalékkal 5455 forintra gyengültek, forgalmuk 2,4 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3724 ponton zárt hétfőn, ez 27,86 pontos, 0,75 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.

A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!