A nyersanyagok és a kőolaj ára második napja emelkedett, ledolgozva a korábbi napok zuhanásából, részben az új kínai gazdaságösztönző tervekről érkező hírek hatására. Mindez népszerűvé tette az érdekelt részvényeket, amelyek az utóbbi időben sokat szenvedtek. A friss amerikai adatok vegyesek voltak: a tartós cikkek megrendelései ritkultak, ellenben a személyi jövedelmek nyolcadik hónapja nőttek novemberben. Ettől a dollár irányzata emelkedőre váltott, és az euró gyengült, szintén kiigazítva előző háromnapi, 1,2 százalékos erősödését a dollárral szemben. Ez is támogatta az európai részvénypiacokat.
Az FTSE-100 2,6 százalékos javulással 6240,98 ponton zárt, a DAX-30 2,3 százalékos többlettel 10 727,64 ponton végzett, a CAC-40 2,3 százalékkal 4674,53 pontra ugrott. A zürichi SMI 2,2 százalékot, a milánói FTSE MIB-40 1,9 százalékot, a madridi IBEX-35 2,4 százalékot, az athéni ASE 0,2 százalékot nyert. arsóban a WIG-20 0,3 százalékkal 1879,75 pontra gyarapodott, a Mol 0,2 százalékkal 186,85 zlotyra drágult.
Kapcsolódó
A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,8 százalékkal, az S&P 500-as 1,1 százalékkal, a Nasdaq-piac összetett mutatója 0,7 százalékkal volt előző záróértéke fölött.
Az euró, 1,09 dollár alatt, 0,7 százalékkal kevesebbet ért a bankközi piacon, mint kedd este. Svájci frankban, 1,08 frank felett, 0,1 százalékkal került kevesebbe. Az északi-tengeri Brent könnyűolaj kora este hordónként (159 liter) 36,96 dollár volt, 85 centes napi árnyereséggel. A gázolaj ára tonnánként 3,50 dollárral 337,75 dollárra, a normál benziné gallononként (3,78 liter) 0,0476 dollárral 1,2225 dollárra nőtt az előző záróhoz képest az Intercontinental Exchange (ICE) jegyzésében. Az arany késő délután unciánként (31,1 gramm) 1068,88 dollár volt a kedd esti 1075,65 dollár után azonnali szállításra Londonban.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Súlyos következménye lehet, hogy megduplázták az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Katasztrófa az egészségügyben: 32 ezer beteg rekedt a műtők előtt, egyesek 2030-ra kaptak időpontot
Nyomasztóan kemény évek jönnek az ingatlanpiacon, brutális számokat kellene hozni
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Készüljön: hétfőn visszatér a tömeg a boltokba, berúgta az ajtót az árréstop
Százezrek haltak bele az idén, pedig mindenki azt hitte, hogy irány a Hold
Emelné a nyugdíjkorhatárt és csökkentené az egészségügyi szolgáltatásokat a kancelláriaminiszter
Újabb világjárvány köszönthet ránk 2026-ban, ellenszer sincs
Nem éri meg halogatni az e-matrica váltást, bírság lehet a vége