A vasárnapi európai parlamenti választáson, a Nemzeti Választási Iroda előzetes adatai szerint, a szavazatok 91,29 százalékos feldolgozottságnál, a leadott szavazatok alapján a mandátumok megoszlása a következő:
- FIDESZ-KDNP: 11
- TISZA: 7
- DK-MSZP-Párbeszéd- ZÖLDEK: 2
- Mi Hazánk: 1
A leadott szavazatok alapján a következő pártlisták nem szereztek mandátumot, mert nem érték el az öt százalékos bejutási küszöböt:
MKKP
Momentum
Jobbik
LMP - Zöldek
MMN
2RK Párt
MEMO
Az EP-választás jogi eredményét a külképviseleteken leadott szavazatok hazaszállítása és összeszámlálása, valamint a levélszavazatok beérkezése és összeszámlálása után a Nemzeti Választási Bizottság állapítja meg, legkésőbb június 28-án.
A 21 kutatóközpont még vasárnap napközben közölt egy közvélemény-kutatást arról, hogy a magyarok hogyan szavazhattak. Ez alapján mindössze négy magyar párt juthat be az EP-be, a Fidesz–KDNP mellett a Tisza Párt, a Demokratikus Koalíció–MSZP–Párbeszéd pártszövetség és a Mi Hazánk, míg a Magyar Két Farkú Kutya Párt és a Momentum 5 százalékos küszöb alatt van.
A Róna Dániel által vezetett kutatóközpont szerint a Fidesz–KDNP 11, a Tisza Párt 7 vagy 8, a DK–MSZP–Párbeszéd egy vagy két, a Mi Hazánk pedig egy mandátumot szerezhet.
A 720 fős parlamentben mindössze 21 képviselőt ad Magyarország.
Ahogy az Index írja, a választás tétje leginkább az, hogy az uniós politika hogyan fog alakulni az elkövetkezendő öt évben – megmarad-e a jelenleg működő balközéptől a jobbközépig terjedő informális koalíció a jobbközép Európai Néppárt, a szociáldemokrata S&D, illetve a liberális Renew között.
Az előzetes becslések szerint e három képviselőcsoportnak meglehet a többség, ugyanakkor 2019-hez képest a néppárt, a liberálisok és a zöldek száma is csökkenhet, míg a szélsőjobboldali pártok több országban is jóval erősebben szerepelnek. Franciaországban például Marine Le Penék megnyerték a választást, ahogy Ausztriában is az FPÖ szerzi a legtöbb szavazatot, de Olaszországban is vélhetően Giorgia Meloniék húzzák be a választásokat, míg Hollandiában és Németországban a második helyet szerezheti meg a Geert Wilders vezette Szabadságpárt, illetve az Alternative für Deutschland.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Aki nyugdíjat akar, meneküljön, nem lesz ez így jó

Bukott az érinthetetlen ingatlankirály, 60 milliárd forintot vasalna be rajta az adóhatóság

Orbán Viktorig jutott az NB I-es focisták 6 milliós fizetésének híre, elképesztő a kormányzati reakció

Minden jel arra mutat, hogy külföldi bankokba menekítik a magyarok a devizájukat – valamit tudhatnak

Már megint tüntetés bénítja meg Budapest forgalmát, plusz itt vannak a türkök is

Ez olyan abszurd, hogy holnap el kell törölni

Eurostat: ennyivel vesszük drágábban a gázt az oroszoktól, mint mások

Figyelem: Így alakul a „nők 40” nyugdíj összege

Megrohamozták a kereskedőket: mindenki ebbe akarja fektetni a vagyonát
