Hiába jött ki számos korszerűbb modell, még mindig a 2020-as iPhone SE az egyik legnépszerűbb termék a hazai okostelefon piacon. Máig ez a modell számít a második legnépszerűbb Apple terméknek a felújított mobilokat garanciával értékesítő online piactér: a Rejoy hazai történetében. Sőt, a 45–55 év közötti vásárlóik körében ez a legnépszerűbb portéka a cég kínálatában.
A Rejoy.hu közleménye szerint ennek a korosztálynak a kiemelkedő ár-érték arány és a megbízhatóság fontosabb, mint az extra műszaki képességek.
Annak ellenére maradt a népszerűségi listák tetején az Apple SE modellje, hogy 2022-ben megjelent az 5G-t is támogató, nagyobb teljesítményű, ám drágább utódja: az iPhone 16e,– a 2020-as modell ötször akkora volumenben kelt el.
Ár-érték arányban ezek a legnépszerűbbek
Az új iPhone 16e mintegy fél évvel a 16-os sorozat első modelleinek bemutatása után került a boltokba, így ezzel párhuzamosan a nagyobb tudású iPhone 16 felújított példányai is hasonló áron érhetők el a Rejoy kínálatában. A következő év folyamán is arra számítunk, hogy a felújított termékkategória kiépülésével egyre többen döntenek majd alternatívaként egy felújított készülék mellett hiszen egységnyi áron, ugyanannyira megbízható és fejlettebb terméket is választhatnak. Az idő és a piac pedig a következő 12-24 hónapban azt is meghatározza majd, hogy az iPhone 16e árát és felszereltségét tekintve hogyan alakul majd a felújított termékek közé kerülve – ismertette a cég várakozásait Blaumann Bence, a Rejoy.hu ügyvezetője.
- Az iPhone 16e 300 ezer forintos magyarországi bruttó ajánlott árához közel az iPhone 15 Plus kiemelkedő üzemidőt, míg kisebb ráfizetéssel az iPhone 15 Pro kiváló kamerás képességeket és egy frissítés keretében később elérhetővé váló Apple Intelligence szolgáltatást is kínál.
- A 200–300 ezer forintos árkategóriában az óriáskijelzős, fejlettebb kamerarendszerrel felszerelt iPhone 13 Pro Max, illetve az iPhone 14 Pro és Pro Max modellek számítanak jó vételnek.
- Akik 100–200 ezer forint közötti áron keresnek készüléket, azoknak a 13-as széria kompakt, normál és nagyképernyős modelljei lehetnek jó alternatívák: az iPhone 13 mini, iPhone 13 és iPhone 13 Pro. Ebben az árszegmensben a hasonló teljesítményt kínáló iPhone 14, valamint a hosszabb üzemidővel rendelkező iPhone 14 Plus is ideális választás lehet a felújított kínálatból.
A korábbi évek tapasztalatai alapján a Rejoy arra számít, hogy az első felújított iPhone 16e modellek már idén nyáron megjelenhetnek a kínálatában.
Az Apple is felül a Trump-vonatra, gigantikus befektetéssel gazdagítják az Egyesült Államokat
A Tim Cook vezette cég négy év alatt 500 milliárd dollárt tervez befektetni az amerikai gazdaságba.A részletekről ITT olvashatKövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Eurómilliárdos veszteséget halmozott fel a Magyarországon is leépítő autóipari beszállító

Hidegzuhany jött a németek csoda fegyvergyártójára

Előbb-utóbb elgondolkodnak a láncok tulajdonosai, hogy érdemes-e Magyarországon maradni

Nem tudnak menekülni az antarktiszi tudósok, a csapat egy tagja félelemben tart mindenkit

Új katonai szövetség alakult a Balkánon: máris nagy az aggodalom

Mindenki a MÁV-ot akarja, két óra alatt betelt az 1500 tesztelői hely

Küldött egy levelet a Microsoft: dobjuk ki a szemétbe a számítógépünket

Elege lett a reptéri dolgozóknak Ferihegyen, komoly követeléseik vannak

„Süvít, mint egy hajtómű", lemond Vucic, ha kiderül, hogy bevetették - perdöntő felvételek jöttek ki
