A MOHU 2024-ben 50 milliárd forintos veszteséggel zárta az évet, a 2023-as 5,6 milliárd forintos nyereséget követően – írja a hvg.hu.
Fontos kiemelni, hogy 2023 még csak tört év volt, a cég az év júliusában kezdte meg az érdemi működést, és ez a bevételek alakulásán is ez látszik. 2023-ban 188 milliárd forint volt a bevétel, ez azonban tavaly 377 milliárd forintra emelkedett a teljes évet nézve. Ebben az évben 2,3 milliárd forintnyi exportbevétellel is számolhatott már a vállalat.
Az egyéb bevételi soron pedig a 2023-as 28 millió forint után 33 milliárd forint képződött.
2024-ben 20 millió forintról 40-re nőtt a műszaki berendezések, gépek, járművek értéke, amely főként a palackvisszaváltó automatáknak köszönhető.
Az anyag jellegű ráfordítások 172-ről 413 milliárdra ugrottak, de az egyéb kiadások növekedése is látványos, 5,4-ről 33 milliárdra. Az üzemi tevékenység eredménye 7,4 milliárdos pluszból 44 milliárdos mínuszba csúszott vissza, a fizetett kamatok és kamat jellegű ráfordítások 1,5-ről 8,6 milliárdra nőttek, a pénzügyi műveletek pedig összességében a 490 milliós ráfizetés után tavaly 7,6 milliárdos ráfizetéssel zárultak.
A megoldást a Mol hozta el, hiszen tavaly a társaság tőketartalékát 30-ról 90 milliárd forintra növelte, így az eredménytartalék mínusz 421 millióról plusz 5,2 milliárdra ugorhatott.
Elképesztő mennyiségű palackot váltottunk vissza a MOHU REpont indulása óta
2025 első negyedévében több mint 80 százalékos volt időarányosan a visszaváltás, aminek sikere bizonyítja, hogy hazánk elkötelezett a környezetvédelem és a fenntartható gazdálkodás iránt.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Nem állnak le a fuvarozók, megegyezést akarnak
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Nagy Márton: A magyarok pénze nő a leggyorsabban
Hatalmas leállás jön az egyik legnagyobb banknál
Karácsony meleg étel nélkül? Ezért állnak sorba ezrek a Népligetben
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Már kopogtat a mediterrán ciklon, hozza a havat karácsony estére
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna