A Canalys szingapúri elemző cég jelentése szerint

az okostelefonok globális piaca 7 százalékkal, 1,223 milliárd készülékre nőtt tavaly, miután az előző két évben csökkenést jegyeztek föl.

A Canalys honlapján az szerepel, hogy

  • az Apple második éve védte meg vezető szerepét a gyártók ranglistáján, amihez a feltörekvő piaci növekedés, valamint a stabil észak-amerikai és európai teljesítmény járult hozzá, ellensúlyozva a kínai eladások visszaesését. Tavaly az iPhone-szállítások 1 százalékkal, 225,9 millió készülékre csökkentek.
  • A lista második helyén a dél-koreai Samsung állt, amelynek a kiszállításai szintén 1 százalékkal, 222,9 millió darabra mérséklődtek.
  • A harmadik helyen álló kínai Xiaomi kiszállításai erőteljesen, 15 százalékkal, 168,6 millió készülékre emelkedtek.
  • A lista negyedik helyére a főleg Afrikában, Dél-Ázsiában, a Közel-Keleten és Dél-Amerikában terjeszkedő kínai Transsion került. Eladásai ugyancsak 15 százalékkal, 106,7 millióra nőttek.
  • A szintén kínai OPPO tavalyi kiszállításai 3 százalékkal, 103,6 millió készülékre bővültek.

Minden más okostelefon-gyártó együttes kiszállítása 395,4 millió készülék volt tavaly, ami 14 százalékkal felülmúlta a 2023. évit.

Tavaly az Apple és a Samsung globális piaci részesedése egyaránt 18 százalék volt, a Xiaomi részesedése 14 százalék, a Transsioné 9 százalék, az OPPO-é pedig 8 százalék - írta az MTI.