December elsején tartja művészeti árverését a Belvedere Galéria 238 tétellel, amelyből ötvennél is több indul millió felett. A legdrágább festmény Czigány Dezső 1915 körüli csendélete, a katalógus címlapján is látható képért minimum 12 milliót kérnek. A Magyar Nemzeti Galéria tárlatának húzóerejét kihasználva 8 millióra becsülték Vaszary János Lugasban című vegyes technikájú kartonját, félmillióval olcsóbb Szabó Vladimir Komédiások falun című sokalakos vászna. Egyformán 6,5 milliót várnak egyebek közt Lotz Károly sokat reprodukált, A zene múzsája című női félaktjáért, illetve Rippl-Rónai József Fekvő és ülő akt virágcsokorral című 1892-es alkotásáért. A szerényebb pénztárcájú érdeklődőket várják például Kádár Béla ceruzarajzai (140-160 ezer között), illetve Rippl-Rónaitól egy pasztellvázlat 220 ezerért. A patinázott kisbronzok sorából figyelmet érdemel Bokros Birmann Dezső ülő női aktja 320 ezer és megemlíthetők Kalló Viktor dámái 220 ezer forintos kezdő árakon.
