Wagner István

Markó és a Pálffyak sikere Bécsben

Jól szerepeltek a magyarok a Dorotheum október végi aukcióin, beleértve a XIX. századi olajképek és akvarellek 29-i árverését is. A magyar tételek közül a legtöbbet Markó András Itáliai naplemente című kartonjáért kérték és kapták: 4000-5000 eurós becsérték után 8125 eurón ütötték le. Gyulay László Sátorozó cigányok a pusztán című életképe (olaj-fa) 3400-4000 eurós elvárás után 4250 eurót ért el. A harmadik helyezett Neogrády László Erdei patak télen című vászna lett, amely az 1800-2000 eurós értéksávból araszolt kétszeresére, azaz 4000 euróra. Neogrády Antal azonos becsértékkel indított Halászok a tóparton című olaj-fa zsánerjelenete 3250 euróért cserélt gazdát. A visszamaradtak között van Neogrády Antal Menyecske a virágoskertbenje (3000-4000 euró), az egy bizonyos gyűjtői kör által keresett Heyer Artúr Két angóracicája (1400-1800), a szalonfestő Bruck Lajos Kislány nagy ernyővel című kartonja (1200-1500). Másnap rendezték a szokásos évi árverést az arisztokratáktól származó tárgyakból, a magyarokat három hercegi família képviselte, vegyes eredményekkel. Az Esterházyak XIX. századi fali tükrei nem találtak gazdára, mint ahogy Grassalkovichék modernizált, XVI. Lajos stílusú ülőpadjai sem (elkelt viszont egy hasonló kanapé és fotel együttese, 2400-2800-as becslés után 3000 euróért). A Pálffyaktól tucatnyi tétel akadt, közülük egy kínai stílusú XVIII-XIX. századi faláda bronz- és sárgaréz veretekkel, melyet 5000-7000 eurós indítás után 6250-en ütöttek le, három barokk szék pedig 1400-1800 helyett 4250 eurót ért meg valakinek.

Az eltűnt magyar ezüst nyomában

Az idén száz kiállító érkezett hat európai országból a Kunst-Messe Münchenre, hogy október 13. és 21. között a vásárvárosban árusítsa műtárgyait, immár 52. alkalommal. A kínálat hagyományosan az ékszerektől a bútordarabokig, a régészeti leletektől a kortárs festőkig és fotóművészekig terjedt, de érezhetően érvényesült a rendezvényt tíz éve irányító Peter Henrich müncheni galériás azon törekvése, hogy a fiatalok célbavételével bővítsék a vevőkört. Ezt a célt szolgálták az olyan kezdeményezések, mint az antik és modern műtárgyak vegyítését ajánló speciális tárlatvezetések - a crossover zenei világdivatjának mintájára - vagy a "Next Generation", ahol a kispénzű ifjúság figyelmét olyan méltatlanul háttérbe szorult kategóriákra hívták fel, mint amilyen például a porcelán vagy az ezüstnemű. Az utóbbi műfajban évről évre tudósítottunk a történelmi Magyarország területéről származó ötvösművészeti tárgyak magas kvalitásáról és árairól, de ezt egyre gyakrabban kísérték az erre szakosodott galériások panaszai is. A kínálat szűkül, a beszerzési lehetőségek szintúgy, az Európa-szerte megjelenő újgazdagok beszerzési szokásai fokozatosan a feketepiacra terelik át a forgalmat. A hagyományos műkereskedelmi csatornákon mind ritkábban jelent meg XVI-XVII. századi magyar termék, így amitől tartani lehetett, mára bekövetkezett: az idén már egyetlen müncheni standon sem bukkantak fel az erdélyi szász vagy anyaországi magyar mesterek gótikus és barokk remekei és a későbbi korokból sem akadt magyar ezüstre a Napi Gazdaság tudósítója. A német galériások repertoárjában továbbra is a nürnbergi vagy augsburgi műhelyek remekei jelentik a csúcsot, de mivel ezek is kifogyóban vannak, ezért akarva-akaratlanul előtérbe kerülnek másodrendű vagy későbbi ötvöscentrumok (Drezda, Berlin, Frankfurt, Hannover, Köln és München), illetve provinciális manufaktúrák. A határokon kívül a történelmi német területek mellett Itáliáig szélesedik a skála, ami ugyan növeli a sokszínűséget, de bizonyos értelemben felhígulást is jelent.

Abigail: újabb próféták térnek haza

Harmadik alkalommal rendez értékesítéssel egybekötött tárlatot a Millennium Centerben az Abigail Galéria olyan magyar művészek munkáiból, akik külföldön teljesítették ki pályafutásukat és nem lehettek próféták a saját hazájukban. Az idősebb mesterek mellett egyre inkább előtérbe kerülnek közülük a középnemzedék képviselői, akiket még nem ismerhetett meg eléggé a magyar közönség. A legmeghökkentőbb közülük Kilian Leonard Dax, akinek elvont festményébe akár bele is sétálhatunk, mert e kompozíció háromdimenziós elemeivel rendezte be az Abigail földszinti termét. Az ötvenes éveiben járó alkotó budapesti festészeti tanulmányok után Hamburgban építészettel és dizájnnal foglalkozott, majd New Yorkban tevékenykedett - most e három város hangulatait adja vissza munkáiban (A tárlaton 360 ezer és 1,5 millió forint közti árakon kínálják műveit.) Azonos nemzedékhez tartozik Pető István, aki a Budapesti Iparművészeti Főiskolán tanult grafikát és festészetet és a nyolcvanas évek közepén telepedett le Párizsban. Figurális alkotások után, egy indiai utazás hatására, újabban organikus formákat fest, absztrakt kalligráfiával kombinálva. Kisebb-nagyobb olaj-vászon műveit a 150-750 ezer forint közti ársávban lehet megvásárolni, akárcsak Kilár István munkáit. Ő már 1957-ben kikerült a francia fővárosba, a geometrikus absztrakció híve, változatos alapanyagokat használva: a fától a köveken át a fémekig. Elegáns kisplasztikái viszonylag kisebb méretük ellenére is monumentálisan hatnak. Kilárral egyidejűleg vált párizsi lakossá Liptay Mátyás is, aki három évtizede dolgozik carrarai márvánnyal. Szobrai a nézőket is bevonják a játékba: magányos vagy páros formái tengelyük körül elforgathatóak, így újabb alakzatokká variálhatók. Az ugyancsak a francia fővárosban élő Fekete Marianna olaj-vászon kompozícióit a zene határozza meg, a ritmushoz igazodik a színfoltok formája és tónusa, a dallamvonal pedig a kontúrokat írja elő. Rajtuk kívül az Abigail hasonló tárlatairól már ismert Bíró Ákos, Fehér György, Joseph K'dar, Kun Imre, Nem's Judit, Stein Anna, Szilárd Klára, A. Tóth Sándor, Vajda Lívia és Vajtó Ágota művei közül válogathatnak az érdeklődők.

A WIKAM is a kortársak felé fordul

A bécsi Herrengasse két közeli műemlék épületében - a Ferstel és Niederösterreich palotában - vásárolhatnak az idén is az érdeklődők november 1-11. között régiségeket és műtárgyakat a WIKAM (Wiener Internationale Kunst- und Antiquitätenmesse) kínálatából. A középpontban most is a XIX-XX. század osztrák festészete, grafikája és szobrászata, valamint iparművészete áll, beleértve olyan építész-designereket is, mint Koloman Moser vagy Josef Hoffmann. A részt vevő 38 galériás között most először szerepel Párizsból a GF & CO, valamint a Morteveille galéria. Előbbi a XX. század képzőművészetét képviseli - Louis Janin Bécsbe hozott olajképe, az Összefüggés a Salon des Réalités Nouvelles 1947-es tárlatán szerepelt -, utóbbi többek között a kortárs Martin Kippenbergertől kínálja a X. kasseli Documentán is részt vett, Szerelem mélységei című kompozíciót. A WIKAM specialitásai közé tartozik évről évre a külön kiállítások egész sora is. Ebben az évben a vásárt szervező, a XIX. századi akvarellekre szakosodott bécsi Szaal galéria az Alt művészdinasztia három tagját, Jakobot, valamint két fiát, Rudolfot és Franzot mutatja be, akik az egész Osztrák-Magyar Monarchiát bejárták és megörökítették. Az osztrák szecesszió nagy korszakából való az a nyolc épület, amelyet Josef Hoffmann tervezett 1900 és 1911 között Döbling Hohe Warte villanegyedében - ezeket most a WIKAM-on először dokumentálják így együtt. Szintén a szecesszióhoz kötődik a Schütz Kunst & Antiquitäten kezdeményezése Koloman Moser papírmunkáinak összegzésére, amelyet most albumban is publikálnak.

Igazi csillagászati ár a Dorotheum aukcióján

A 300 éves bécsi Dorotheum harmadik jubileumi ciklusának licitálásain a várakozásoknak megfelelően heves vetélkedési kedvet és magas leütéseket hozott a régi mesterek aukciója. A legtöbbet egy Antoni Goubau olasz festő köréből származó római vásári jelenetért fizetett valaki: a 70 ezer eurós kezdés után 225 ezres leütést ért el. A leglátványosabb felfutást viszont a németalföldi Gillis van Valckenborch sokalakos olajképe, a Tengeri istenek ünnepe produkálta: megnyolcszorozta becsértékét, amikor egy brit vásárló jóvoltából 203 ezer eurónál koppant a kalapács. A Frans Verbeecknek tulajdonított Emberi balgaságok kigúnyolása - egy szellemekkel kombinált paraszti életkép - 190 ezer eurós árával megháromszorozta előzetes elvárását, ifj. Lucas Cranach kisméretű, részletgazdag feszülete drámaian viharos égbolttal szintén nagy érdeklődést keltett, majd 180 ezerért került svájci magántulajdonba. Az alsóbb árrégiókban is a magas értékesítési arány volt a jellemző a ház fő profiljának számító régi mestereknél, ahol a Dorotheum európai viszonylatban az elsők között van. A vegyes műtárgyak, bútorok és ékszerek október 18-i árverésein viszont igazi meglepetés született. Bármennyire ritkaságnak számít ugyanis a matematikus-mechanikus Christian Carl Schindlertől (1680-1716) egy úgynevezett armilláris gömb, eredetileg csak 50-80 ezer euróra taksálták. A tudós legnagyobb és legszebb fennmaradt alkotása egyszerre tanúskodik a felvilágosodás végi Európa műszaki eszközkészletének precizitásáról és művészi szépségéről: az alig félméteres asztali csillagászati eszköz közepén fából esztergályozott földgömb áll, körülötte nagyobb és kisebb réz félköríveken kering a napkorong és a holdsarló. Egy makacsul kitartó brit telefonos licitáló végül a szakértők által sem remélt régiókba hajtotta a műszer árát: 306 ezer eurónál ütötték le, ezzel ez a tétel lett az október közepi jubileumi aukciósorozat legdrágább darabja.

A bútorokat vitték a Nagyházitól

Az alacsony árak ellenére sem születettek látványos eredmények a Nagyházi Galéria őszi festményárverésén, igaz, ebben közrejátszhatott a kései kényszerű időpont-változtatás is. Október 12-én XIX-XX. századi festményeket vittek kalapács alá, másnap délelőtt a variaárverésen pedig olcsó másolatokat és olajnyomatokat kínáltak; a két napon a 633 tételből 372 kelt el, de egyetlen leütés sem érte el a milliós határt. A legtöbbet egy ismeretlen holland mester XIX. század végi vásznáért adták: A dordrechti kikötő 650 ezer forintról indult és 850 ezer forintnál állt meg a licit. A bizonyos gyűjtői körben töretlenül népszerű két Neogrády közül Lászlónak a Tél a Tátrában című tájképe 240 ezerről 600 ezerig lépdelt, míg Scheiber Hugó Kávéházban című pasztellje 360 ezres elvárás után 550 ezerért kelt el. Az antik bútorok és néprajzi tárgyak mindig a ház specialitásai közé tartoztak, a törzsközönség most sem csalódott a felhozatalban. Ez meglátszott az eredményeken is, október 15-én 376 tételből 205-öt értékesítettek és hat leütés végzett millió felett. A legdrágább egy emeletes osztrák írószekrény lett - 1760 tájáról, eredeti zárszerkezetekkel és veretekkel -, amelyet 2,8 milliós kikiáltási árán ütöttek le. Egy hasonló korú honfitársa 1,2 millióról 1,8 millióig araszolt, egy olasz darab pedig 650 ezerről 1,2 millióig ért. Egy ugyancsak a XVIII. századból való magyar garnitúra (szalonasztal hat székkel) 900 ezer forint helyett 1,4 milliót hozott. Steindl Ferenc műhelyéből egy 1850 körüli vitrin 1,2 millió helyett 1,3 millióért cserélt gazdát - valamikor József nádor tulajdonában volt -, egy 1718-as feliratú habán korsót eleve ennyin indítottak és ennyiért is adták tovább.

Színes meseháztól a humuszvécéig

Hundertwasser-életműkiállítás nyílt a múlt héten a Szépművészeti Múzeumban Egy varázslatos különc címmel, a mintegy félmilliárd forintra biztosított művek két teremben láthatóak január közepéig. A kettős megosztás nem véletlen, hiszen az egyik részlegen vegyi úton öregített és hullámosra hajlított fémfalakon sorakoznak képei a cirkuszi élményektől vagy falusi nyaralásoktól ihletett gyerekkori akvarellektől a későbbi, olyannyira jellegzetes témájú és stílusú olajfestményeken át a rotaprint és szerigráfia eljárással sokszorosított grafikákig. Ezek mellett jutott hely az iparművészeti jellegű munkáinak - a bélyeg- és telefonkártya-tervektől a fedeles ajándékdobozokon, díszalbumokon át a nyilvános mosdók gyerekrajzokra emlékeztető, férfi-női figurális piktogramokig - is. A másik részlegen főleg az architektúra uralkodik, mesébe illő "mézeskalács" lakóházai mellett modern gyógyfürdőkomplexumok és hagymakupolás falusi kápolnák, hatalmas hulladékégetők és gyermek méretű napközi otthonok hirdetik folyamatos építészeti elkötelezettségét és sokoldalúságát. A látogatók az alkotások mellett nonstop vetítésen is részt vehetnek, Peter Schamoni 1972-ben forgatott tévéfilmjének, a Hundertwassers Regentag (Hundertwasser esős napja) segítségével a művész maga kommentálja a látnivalókat, mint a legavatottabb "tárlatvezető".

Magyarok az Art Forum Berlin kortársvásárán

Idén tizenkettedszer rendezték meg a német fővárosban az eladással egybekötött Art Forum Berlint, amelyet évről évre negyvenezres törzsközönség keres fel. A szeptember 28. és október 3. között megtartott vásáron Afrika kivételével minden kontinens képviseltette magát: 23 országból 136 galéria, valamint 18 egyéb intézmény és 21 kiadó volt jelen. A kortársakra szakosodott magyar galériások közül egyedül Deák Erika vendégszerepelt Budapestről (immár sokadszor), és akárcsak korábban, most is élénk érdeklődést keltett kínálatával. A megnyitón legtöbben Mojzer Zsuzsa idei olajképeinek, illetve tavalyi akvarelljeinek az árait kérdezték (1650 és 2850 euró között szóródtak), de sokan nézték meg Iski Kocsis Tibor másfél méteres, vegyes technikájú, frissen festett kompozícióit is, egyenként 1900 eurós árjelzések mellett. Nagyjából hasonló árfekvésben mozogtak Hecker Péter tavalyi vagy Bullás József és Alexander Tinei idei vásznai, éppúgy, mint Ghiczy Dénes akrillal készült művei. Deák Erika, mint lapunknak elmondta, nemcsak vizuális, hanem üzleti szempontból is előnyösnek tartotta standja helyét a csarnok végén, két közlekedőfolyosó keresztezésében, tágasságát pedig annak köszönhette, hogy az Antenna Hungária támogatása révén a korábbiaknál jóval nagyobb felületet bérelhetett. Az elmúlt évek gyakorlatát követve most is felbukkantak külföldi galériások kínálatában is kortárs magyar művészek.

Filléres kép, milliós műtárgy Nagyháziéknál

Az előzetes egyeztetési próbálkozások ellenére már az őszi árverési idény kezdetén annyira egymásba érnek az aukciós házak licitálásai, hogy az utolsó percben Nagyháziék egy héttel előbbre hozták háromnapos rendezvénysorozatukat. A menetrend kicsit szaggatott: október 12-én, pénteken a XIX-XX. századi festészet 320 tétele kerül kalapács alá, 13-án délelőtt variaárverés lesz 233 tételben festményekből, olajnyomatokból és másolatokból - kimondottan alacsony árakon -, majd 15-én, hétfőn következik a bútorok és a néprajzi tárgyak 376 tétele. Amennyire széthúzódott az események időpontja, annyira szélesre nyílt az árolló is a mostani kínálatban. A festményárverésen az első tétel - Kaufmann B. jelzéssel a Vaskapu 1913-as olajképe - 20 ezerről startol, az utolsó pedig - Klie Zoltánné Róna Klára Kertben című pasztellje - csupán 5 ezer forinton kezd. A két végpont között sincs olyan tétel, amelynek a kikiáltási ára elérné a félmillió forintot. Neogrády Antal, illetve László tájképei például 90 és 480 ezer, Berkes Antal városképei 75 és 340 ezer forint közötti kezdőárakon mozognak, Vasarely szitanyomatainak és szerigráfiáinak ára 50 és 110 ezer között szóródik, Szász Endre olajportréi 70-180 ezres kikiáltási árakon kezdenek. Scheiber Hugó Kávéházban című pasztellje 360 ezer forintról startol ugyan, de Orbán Dezsőtől egy vegyes technikájú elvont kompozíciót már 180 ezerért is meg lehet szerezni és Mattis-Teutsch János Tánc című fekete-fehér linója is csak 150 ezer forint. A szombati matiné lényege egyetlen mondatban összegezhető: az 5-50 ezer forintos sávban lehet képekhez jutni. A legmagasabb kezdőárak a zárónapra maradtak, de a néprajzi tárgyak és antik bútorok kategóriája mindig is a ház erősségei közé tartozott. Az első tétel a dél-itáliai Apuliából, az i. e. IV. századból egy festett és égetett füles cserépkorsó kereken egymillió, egy diófából faragott spanyol láda a XV-XVI. századból, eredeti zárral minimum 1,2 millió, egy 1718-as habán kancsó 1,3 millióba kerül. Egy osztrák tálalószekrényért 1770 tájáról már 1,8 milliót is elkérnek, a vele nagyjából egyidős, ugyancsak osztrák állóóráért (képünkön) pedig legalább 2,6 milliót várnak. Itt sem marad el az alkalmi vételek tömkelege: erdélyi bokályok sokasága vehető meg 7 és 110 ezer közti árakon, a cseréptálak 38-180 ezer között pályázhatók meg, a XVIII-XIX. századi ónedényekre egyenként 80-160 ezer forintot kell szánni, a felvidéki üvegnemű pedig 18-36 ezer forintba kerül.