Első aukcióját tartotta december 9-én a Néprajzi Múzeumban a szentendrei és budapesti székhelyű Erdész & Fiai. Az érdeklődés egy régi árverési háznak is becsületére vált volna: még az előcsarnokban is álltak licitálók és a 170 tételből 116 kelt el. A legmagasabb árat Patkó Károly Pataknál című, olajjal fára festett képe érte el, a 18 millió forinton kezdő művet védett volta ellenére 22 millióért értékesítették. Felfokozott várakozás előzte meg azt a hazai erotikus magángyűjteményből felbukkant, 22 millión indított Szinyei Merse Pál-képet, amelyet a művész még müncheni akadémista korában festett, Faun és nimfa címmel. A Szinyei Merse Anna művészettörténész szakvéleményével ellátott kisméretű festményt letakarva állították ki és nem vetítették ki a képernyőre sem, de ez a tálalás sem volt elég ahhoz, hogy bárki is ajánlatot merjen tenni rá - sajtóértesülések szerint viszont az árverés után többen jelezték vételi szándékukat a galériatulajdonosnak.
A milliós sávban sok volt a tízmillió feletti leütés: Mattis Teutsch János 1921-es olaj-karton Kompozíciójának ára például 10 milliós elvárás után 16 millióra ugrott, Kassák Lajos Des ocres-rouges (Okkerek és vörösek) című vászna 1962-ből ugyanennyiről 13 millióig ment fel. Bálint Endrétől A csend világa című olajjal fára festett, 1959-es alkotás 8 millióról ért el 12 millióig. Egyenként 11 millió forintért szerezhette meg új tulajdonosa Gyarmathy Tihamér 1960-as Repülő szerkezetét (8 milliós indítással), illetve Tóth Menyhért Anya gyermekével (Parasztmadonna) című vásznát, amelyre 6 millió forintról indult a licit. A magyar műkereskedelmi életben mindinkább divatba jött gróf Batthyány Gyulától az Arisztokrata hölgy karcsú figurája 7,5 milliós elvárás után kereken 10 millióba került új tulajdonosának. Végül egy érdekesség: korábban a Kieselbachnál Tóth György kortárs fotóművész 1998-as, Lolita című képe 150 ezer forintról startolt és 1,8 milliónál landolt, míg Erdésznél ugyanezt a profil női félaktot Emese címen és 1995-ös dátummal 600 ezerről kikiáltva 1,2 millióért ütötték le.
