Sikeresen zárult az Abigail Galéria december 9-i festményárverése, bár az aukciós házként ugyanaznap debütáló Erdész & Fiai két órával korábban kezdett licitálása fizikailag megosztotta, de legalábbis próbára tette a mindkét eseményre kíváncsi közönséget. A mérleg mégis kedvezően zárult: 219 tételből 160 elkelt, köztük az összes millió felett indított tétel.
A licitlépcsők nem voltak látványosak, a legtöbbet Ország Lili Zöld falak című, olajjal farostra festett, 1972-es kompozíciójáért fizettek, ez 2,4 milliós kikiáltási árról 2,6 milliós leütésig jutott. Nem sokkal maradt el mögötte Korniss Dezső vegyes technikájú Kettős portréja sem 1939-ből, amely 1,9 milliós elvárás után 2,4 milliót hozott. Az árak sorrendjében a harmadik helyezett A. Tóth Sándor frappáns kontrasztokra épülő, Bakonyi november című kartonja lett, amelyet 1,6 millióra taksáltak, de 2,2 milliót is megért új tulajdonosának. Gyarmathy Tihamér Meghatározó struktúra elnevezésű, 1988-ból való absztrakt vásznát 1,9 milliós becsértékén sikerült megszereznie új gazdájának, mint ahogy A. Tóth Sándor másik olajképét, a színgazdag Emléket is 1,4 milliós kikiáltási árán értékesítették. Román György okkersárga árnyalatokban tartott Idegen városa 1980-ból szolidan emelkedett: 1,1 helyett 1,3 milliónál koppant a kalapács. A német műkereskedelmi forgalomban is keresett Nádler István krómsárga és ultramarinkék színfoltok ellentéteire épülő, C/3-1995 jelzésű vászna egymilliós kezdő árán talált gazdára
