Wagner István

Műkereskedelmi biennále Párizsban - magyar alkotókkal

A Grand Palais hosszú ideig elhúzódó felújítása után, két évvel ezelőtt költözhetett vissza eredeti elegáns színhelyére a párizsi Biennale des Antiquaires, vagyis a kétévenként megtartott nemzetközi műkereskedelmi vásár. A Syndicat National des Antiquaires (SNA), vagyis a francia régiségkereskedők országos szervezetének égisze alatt idén már huszonnegyedik alkalommal kínálnak - szeptember 10-21. között - festményt, grafikát és szobrot éppúgy, mint bútort, szőnyeget, órát, ékszert, régészeti és néprajzi kuriózumokat. A közel száz kiállító közül hatvanhat a belföldi, a külföldiek táborában az angolok dominálnak, őket követik a belgák és a németek, de érkeznek galériások az USA-ból vagy Kanadából is. A franciák közül a párizsi Le Minotaure neve a magyar tárlatlátogatóknak a műcsarnokbeli, régebben Antik Enteriőr, ma már Budapest Art Fair néven futó vásárokról lehet ismerős. Tulajdonosa, Benoit Sapiro a két világháború között Párizsba emigrált kelet-európai mesterek avantgárd remekeire specializálta magát; az élen az oroszok állnak Larionovtól Chagallon át Poljakoffig, de mellettük a nemzetközi porondon ismert magyar alkotók - Kádár Béla, Réth Alfréd, Csáky József, Etienne Beothy, Szenes Árpád - műveit is forgalmazzák. A szintén párizsi Galerie Beres irányítója, Anisabelle Beres-Montanari az impresszionistáknak otthont adó Musée d'Orsay épületétől nem messze levő galériájában ugyancsak tart Beothy-, Réth- vagy Szenes-képeket. A belga Patrick Berko - többgenerációs műkereskedő família sarja - viszont a XIX. századi romantika, realizmus, illetve az orientalizmus és a "Belle Époque" elkötelezettje, így kínálatának széles skáláján Böhm Pál idealizált népéletképétől Deák Ébner Lajos falusi zsánerjelenetén át Góth Móricz urbánus polgári párjáig tallózhat a látogató a magyar kötődésű képek között. A német kiállítók között ott van a müncheni Gertrud Rudigier, aki az őszi müncheni régiségvásáron 140 ezer euróért kínálta Jan Kupeczky Örömérzet című 1700 körüli festményét, amelynek Szomorúság és szenvedés című párdarabja a Szépművészeti Múzeum birtokában van. Hamburgból jön Párizsba a középkori és reneszánsz könyvművészet szakértőjének számító Jörg Günther antikváriuma: egy illusztrált gyűjtemény pergamenre írt teológiai szövegekből az 1425-1435 közötti évek Párizsából 180 ezer euróba kerül nála, egy lombardiai olasz mester 1470 körüli R-iniciáléja 36 ezer eurót kóstál, az 1552-es, bázeli kiadású Notitia Dignitatum ára 58 ezer euró. Az egyetlen osztrák résztvevő a Wolfgang Bauer által vezetett, három évtizedes múltú bécsi Bel Etage. Az Operaház közelében működő galéria múzeumi nívón restaurálja az osztrák szecesszió remekeit - Adolf Loos és Otto Wagner építész, továbbá tanítványaik, Josef Hoffmann és Koloman Moser bútorait és lakberendezési tárgyait -, ezért már két éve is meghívták a vásárra a francia szervezők. Az idén a Bel Etage külön katalógusban prezentálja kínálatát, amelyből Breuer Marcell B10-es jelzésű, 1927-es tervezésű asztala a Thonet-cég kivitelezésében 8500 euróba kerül, egy szintén tőle való speciális kollekcióért viszont már összesen 35 ezer eurót számítanak fel: ennyiért a vevőé lehet Breuer 1925-1928 közötti tucatnyi bútorterve arasznyi méretben, a dessaui Bauhaus 1930 körüli kivitelezésben, saját korabeli kartondobozában.

Nagyon bejött a salzburgi "luxusvásár"

Bár idén még csak másodszorra rendezték meg augusztus 8-18. között a Salzburg World Fine Art Fair (SWFAF) régiségvásárt az egykori hercegérseki rezidencián, az osztrák és a német média máris "luxusvásárnak" nevezi az eseményt. Nemcsak azért, mert alapítója ugyanaz a genfi Yves Bouvier, a svájci Art Culture Studio vezetője, aki fél évtizede beindította a tavaszi Moscow World Fine Art Fair (MWFAF) művészeti vásárt a hírneves moszkvai Manézs csarnokban, hanem azért is, mert hírek szerint az orosz milliárdosok vásárlóerejét is felülmúlja a salzburgi fesztiválra összesereglett nemzetközi közönségé. A kiotói Sibunkaku galéria elnöke, Tanaka Dai szerint Moszkvában nem tudtak mit kezdeni a hagyományos japán iparművészettel, itt pedig már a vernisszázson egyszerre két érdeklődő is lefoglalt egy 220 ezer euróért kínált paravánt (az 1600 körül készült tárgyon a néhai császárváros panorámája látható). A müncheni Röbbig galéria igazgatója, Alfredo Reyes viszont saját költségén hívott meg tucatnyi orosz műgyűjtőt egy salzburgi hétvégére - beleértve igény esetén a koncertjegyeket is -, mert korábbi moszkvai tapasztalatai szerint ők érdeklődnek leginkább a márkás figurális porcelán iránt. Nála a meisseni manufaktúrából Böttger 1715-ös fedeles kupája 160 ezer euró volt, Kändler rokokó pásztorcsoportjai egyenként 95 ezer euróba kerültek, ugyancsak tőle 1742 tájáról a spániel kutyapár darabja 75 ezret kóstált. Másként közelítette meg a dolgot, de azonos végeredményre jutott a tavaly is sikeresen szerepelt bécsi Sylvia Kovacek, aki szerint ugyan ez egynegyedével drágább minden hasonló osztrák vásárnál (a standtarifa 650 euró négyzetméterenként, nekik ez kereken 50 ezerre rúgott), de ez már az első napon bőven megtérült. Ők rögtön eladták például Egon Schiele korai (1908-as) Klosterneuburg-olajfestményét 750 ezerért, valamint Hundertwasser Die Fortbewegung című kompozícióját 250 ezerért, amelyeket tucatnyi más kép követett, olyannyira, hogy sürgősen utánpótlást kellett hozatniuk Bécsből. Az avantgárd vintázs fotókra szakosodott bécsi Johannes Faber szerint túl sok a vásár mostanában Ausztriában és külföldön egyaránt, ezért most szerepelt először Salzburgban, de kellemesen csalódott. Míg az osztrákok és németek korábban kevésbé érdeklődtek a művészi fotó iránt, az amerikaiak vagy angolok szeme se rebben, ha sok ezer euróba kerül egy fénykép, főleg ha eredeti. Szerinte egyrészt Salzburgban "a pénz az utcán hever", másrészt itt a nemzetközi közönség laikus része is meg tudja különböztetni a klasszikus modernek kínálatának visszafogott finomságait a jobbára nagy formátumú kortárs képek harsány tartalmától. Nála Rudolf Koppitz 1925-ös bécsi Mozgástanulmány vintázsa 145 ezer euró volt, Manuel Alvarez Bravo 1935-ös mexikói zsánerképe 125 ezer eurót ért. Edward Steichen muzeális ritkaságú és nívójú, 420 ezer euróra taksált 1904-es Richard Strauss-portréjáról jelenleg egy német múzeummal tárgyal Faber, a vásáron sikerült viszont értékesítenie fotókat a cseh Frantisek Drtikoltól (8500, 23 ezer és 65 ezer eurós árakon), az osztrák Heinrich Kuhntól (18 500 és 38 ezer euró között), nem beszélve Henry Moore brit szobrász felvételeiről, melyeket saját alkotásairól készített, ezek 4500 eurós egységárakon keltek el. A salzburgi Rudolf Budja nemcsak a retro divatja miatt forgalmaz op-art műveket Vasarelytől és nemcsak az amerikai pop-art keretében tart kortárs fotográfiát, hanem a Kína-mániára is frissen reagált. A vernisszázson reklámfogásnak is beillett, hogy üresen hagyta a helyét az egyik ügyeletes sztár, Liu Je 2,5 millió euróért beharangozott 2001-es női portréjának - mert állítólag nem érkezett meg a vásárnyitásra -, miközben már 200 ezerért meg lehetett szerezni Ling Jian tavalyi, Grew up under the sunshine - jaja című vásznát. Ami a tavalyi masszív részvétel után a francia galériások idei teljes távolmaradását illeti, arra kétféle magyarázat is született. Az egyik szerint a múlt évben nem tudtak labdába rúgni a helyzeti előnnyel és törzsközönséggel bíró német és osztrák műkereskedők mellett, ezért nem érte meg nekik az idei újabb próbálkozás. A másik teória szerint az első vásár korainak tartott időpontja után a szervezők most későbbre halasztották az ideit, de ezzel közelebb kerültek a szeptember 11-én kezdődő párizsi Biennale des Antiquaires régiségvásárhoz és a franciák már inkább erre koncentrálnak.

Ismét napirendre tűznék a követői jogdíjat Európában

Az Európai Árverezők Szövetsége (EFA) nemrég tartotta Brüsszelben szokásos évi közgyűlését, amelyen újraválasztották a korábbi elnököt, a stockholmi Carl-Gustav Petersent; egyik helyettese Henrik Hanstein, a kölni Kunsthaus Lempertz tulajdonosa lett, a másik pedig Sonja Farsetti Firenzéből. Az EFA hosszú évek óta küzd a követői jogdíj harmonizálásáért az Európai Unió országaiban - hangsúlyozta első nyilatkozatában Hanstein, a legrégebbi, mindmáig családi kézben lévő német aukciósház vezetője. Értek már el eredményeket, a korábbiaknál előnyösebb versenyfeltételeket, de a szövetség egyes tagjai szerint az eredetileg kitűzött célt még nem sikerült elérni, már ami az érintett művészek részvételét illeti. Szakmai berkekben közismert például, hogy Franciaországban az ott beszedett követői jogdíjak összegének mintegy hetven százaléka mindössze öt művész leszármazottai, azaz öt örökös család között oszlik meg. Ezért kap egyre szélesebb támogatást az Európai Árverezők Szövetségének tagállamai körében az a brit kezdeményezés, hogy a követői jogdíjat a közeljövőben mindenütt csupán az élő alkotókra korlátozzák, ahogyan azt jelenleg az Egyesült Királyság, Írország, Hollandia vagy Ausztria teszi. Franciaország a saját EU-elnöksége idején feltétlenül keresztül akarja vinni a brit javaslatot. Egy ilyen lépéssel jobban kiegyenlítődnének a versenyhátrányok olyan országokkal szemben, mint Svájc vagy az Egyesült Államok. Aggodalommal szemléli a szövetség a kulturális bürokrácia túlburjánzását is, amelyben nagy szerepet játszik az UNESCO-konvenció hatálybalépése. Az európai kulturális javak elvámolása az Európai Unió területén ugyanis engedélyköteles lett. Például ha egy festmény idősebb fél évszázadosnál és becsült értéke meghaladja a 150 ezer eurót, akkor az illetékes kulturális minisztériumok jóváhagyása kell ahhoz, hogy kivigyék az USA-ba vagy Svájcba, illetve hogy behozzák ezekből az országokból. Még rosszabb a helyzet az akvarellek, rajzok vagy gouache-képek esetében, mert ezek értékhatárát mindössze 50 ezer euróban szabták meg. Ezek az árhatárok ugyan egybeesnek az európai kulturális javak védelméről szóló egyezség értékhatáraival, de az EFA mégis túl alacsonynak tartja őket.

Újjárendezett Leopold-gyűjtemény Bécsben

Ha csak annyit mondunk, hogy Klimt, Schiele és Kokoschka, máris olyan hívószavak ezek, amelyek önmagukban vonzani képesek a művészetbarátok népes táborát. De, ha még azt is hozzátesszük, hogy Wiener Werkstätte vagy bécsi szecesszió, akkor a festmények, grafikák és szobrok mellett Hoffmann, Moser vagy Loos bútorai, használati, valamint dísztárgyai is "beugranak" a műkedvelőknek, a faliszőnyegektől az irizáló üvegvázákon át az ezüst ékszerekig és evőeszközökig. A gazdag gyűjtemény tulajdonosa - Diethard Leopold professzor - ez év nyarán úgy döntött, hogy a bécsi múzeumi negyedben évek óta látható kollekcióját újrarendezi és december végéig más összefüggésekben tárja az érdeklődők elé. Mivel a friss koncepció miatt jelentős kölcsönzésekkel is kiegészítették az alapgyűjtményt, azoknak is érdemes felkeresnük az egész emeletre kiterjedő válogatást, akik ismerték már korábbról ismerték az előző kiállítást. A vadonatúj tárlat a Bécs 1900 címet kapta, és tulajdonképpen az első világháború végével zárul, ám a kurátorok hangsúlyozzák és rendezésükkel is bizonyítják, hogy a szecesszió, az impresszionizmus meg az expresszionizmus, valamint a többi, avantgárd törekvés a modern osztrák képzőművészet megannyi ágazatában a későbbi évtizedek fejlődésére is kihatott, egészen a mai, kortárs mesterekig. A különféle stílusokon belül a változatos műfajok, különféle előállítási eljárások, az alapanyagok és a tárgyak rendeltetésének sokrétűsége valódi összművészeti élményt ígér.

Fáraók virágkora Budapesten

A Szépművészeti világviszonylatban is élenjáró saját egyiptomi gyűjteménnyel rendelkezik, ám a hazai közönség idestova három évtizede nem láthatott ilyen gazdag összeállítást, mint azon a most hozzánk érkezett nemzetközi vándortárlaton, amelynek másfél száz műtárgyát a leghíresebb londoni és párizsi, továbbá bécsi, firenzei, római és zágrábi múzeumok kölcsönözték. A válogatás a három évezredes Nílus menti birodalom utolsó virágkorára koncentrál, amikor a núbiai (a mai Szudán) származású 25. dinasztia a Kr. e. 7. és 6. században tudatosan idézte fel újra a nagy elődök emlékezetét, és székhelyét is szándékosan az ősi fővárosba, Memphisbe helyezte. A látogatókat - többek között - II. Ramszesz életnagyságú kőalakja köszönti a British Museumból, és bár ehhez képest arasznyi méretűek a Kunsthistorisches múzeum vagy a Louvre házaspárszobrai, töredékes voltuk ellenére is lenyűgözik szépségükkel a mai közönséget. Legalább ilyen érdekes a Firenzéből érkezett leletegyüttes, a fáraó leánya szoptatós dajkájának koporsójával és életében használt kozmetikai kellékeivel. Parányi, varázserővel bíró amulettek és monumentális sztélék, hieroglifákkal telerótt papíruszlevelek és ékírással vésett kőlapok váltakoznak preparált múmiákkal, valamint freskókkal díszített sírkamra-rekonstrukciókkal, de a bronz kisplasztikákról és a finoman cizellált ékszerekről se feledkezzünk meg.

Művészeti vásár Salzburgban

Salzburgban több mint három évtizedes múltra tekinthet vissza a húsvéti ünnepi játékokhoz kötődő, értékesítéssel egybekötött nemzetközi képzőművészeti seregszemle az egykori hercegérseki palotában, a hírneves nyári Salzburger Festspiele keretében azonban csak tavaly rendezték meg először a Salzburg World Fine Art Fairt (SWFAF). Pedig augusztus folyamán a muzsika 240 ezer kulturális turistát vonz Mozart városába, tavaly közülük 13 500 kereste fel a SWFAF elegáns standjait. Idén hét országból negyedszáz élvonalbeli galériás kínálja portékáját augusztus 8. és 17. között. A legnépesebb csoport a németeké, tucatnyi kiállítóval, miközben a vendéglátó Ausztriából csak heten jelentek meg. Nagy-Britanniából és Svájcból két-két műkereskedő érkezett, az USA-ból Seaman Schepps hozott dizájnórákat és ékszereket, Hollandiából Heribert Tenschert antikvárius jött régi könyvekkel, Japánból pedig a kiotói Sibunkaku, amely a szigetország iparművészetére specializálódott. Ami az árakat illeti, a jó nevű bécsi Wienerroither & Kohlbacher tavasszal Palm Beach régiségvásárára is elvitt néhány most is kínált művet: akkor 1,12 millió dollárt kért például Egon Schiele Fekvő női akt (Kísértés) című 1913-as akvarelljéért, 210 ezer dollár volt az ára Gustav Klimt 1914-es ceruzarajzának Amalie Zuckerkandl portréjával. A szintén bécsi Galerie Kovacek üvegrészlegén egy XVI. századi fedeles velencei serleg 100 ezer euró, képszalonjában Klimttől Sonja Knips krétarajz portréja 65 ezer, Hundertwasser vegyes technikájú Előremozdulása viszont már 250 ezer euróba kerül. A svájci Jean-David Cahn salzburgi standján Doryphoros életnagyságú római márványtorzója az I. századból 260 ezer svájci frank, de a II. századból való sisakos Athéné-fejet 88 ezerért is meg lehet szerezni. A müncheni Röbbig-galéria profilja a márkás antik porcelán, nála egy korai tengerzöld meisseni kávéskészlet eredeti útibőröndjében 310 ezer eurót ér, de kínálnak a XVIII. század közepéről páros spánielnippet is, illetve korai klasszicizáló bútorokat David Roentgen műhelyéből. A salzburgi vásáron is helyet kapott a most nagyon felkapott fotóművészet: a bécsi Johannes Faber galériája a zeneszerző Richard Strauss különleges portréját kínálja. Az amerikai Edward Steichen sárga krétával szignált és datált, egyetlen példányban nyilvántartott eredeti levonatának megkérik az árát: 420 ezer eurót várnak érte. Az 1973-ban elhunyt művész egy 1904-ben készült fotográfiájáért 2006-ban csaknem 3 millió dollárt adtak a Sotheby's árverésén (500 ezer-1 millió dolláros becsérték után), ez minden idők legmagasabb aukciós ára ebben a műfajban (Napi, 2006. február 20.).

Dorotheum: árverések nyáridőben

Lényegében nem tart nyári szünetet a bécsi Dorotheum: hogy a nyáron érkező turisták se maradjanak bécsi régiségek nélkül, július-augusztusban minden szerdán kettőtől speciális árveréseket rendeznek, amelyek anyagát előzetesen egy héten át lehet megtekinteni az aukciósház palotájában. A szervezők szerint a hazai és külföldi törzsközönség alkalmi vételekre vadászhat, mivel különösen alacsony kikiáltási árakon kerülnek kalapács alá az aukciós uborkaszezonban antik bútorok, lakásdísznek is való festmények vagy vegyes dísztárgyak. Abszolút újdonság volt a napokban a Dorotheumtól a "Live Auction" is augusztus 6-án és 7-én; az első napon lakberendezési tárgyakra, a másodikon pedig órákra, ékszerekre lehetett licitálni. A tárgyakat az árverést megelőző napokban az interneten lehetett megtekinteni és ugyanott ajánlatot tenni. (Azt még nem tudták technikailag megoldani, hogy az aukció alatt is lehessen online módon licitálni.) Az árverés lefolyását a Live Auction website-on lehetett végigkövetni, és amikor a leütés az előzetes ajánlattévő javára dőlt el, az illetőt e-mailben értesítették a sikeres vásárlásról. A Dorotheum így az írásbeli vagy telefonos ajánlatok mellett most az internetes ajánlatokkal is bővítette skáláját, de nyomatékosan felhívta ügyfelei figyelmét: ez nem tévesztendő össze az internetes árverésekkel, hiszen maga a leütés a Dorotheum épületében történik.

Épületek "lelkét" fotózta

Lucien Hervé fotográfusról még a szakmabeliek közül is kevesen tudják, hogy a múlt század elején Hódmezővásárhelyen született Elkán családnévvel, és csak Párizsban kapta művésznevét. Azt, amelyen végül is a század második felében világhírű fotográfussá vált. Az első híres épületfotóit Le Corbusier lakótömbjéről készítette, de dolgozott még Gropius, Nervi, Niemeyer avagy a magyar Bauhaus-tag Marcell Breuer számára is. A művész párizsi felvételeiből és művészportréiból a Mai Manó Ház rendez tárlatot szeptember elejéig, amely válogatásból - természetesen - nem maradhatott ki az Eiffel-torony, a Champs-Elysées és a Szajna-part "slágertémája" sem, mint ahogyan a fentebb említett külföldi építészek és más művészek arcképei. A tárlat még Lucien Hervé régebbi ismerőinek is szép számmal tartogat meglepetéseket...

Világrekord a kék sálas leánnyal

A müncheni és hamburgi székhelyű Ketterer Kunst aukciósház 10,6 millió euró bevétellel zárta a tavaszi szezont. Idén még nem volt akkora dobásuk, mint tavaly, amikor egy három évtized után előkerült Emil Nolde-képet árverezhettek - emlékeztetett körlevelében Robert Ketterer igazgató a Nadja-portré német árverési rekordot jelentő 2,58 millió eurós leütésére -, de ebben a félévben is egy német expresszionista női portré ért el csúcsot. Karl Schmidt-Rottluff Leány kék sállal című akvarelljéért 360 ezer eurót fizettek (150 ezres kikiáltás után), ez a művész eddigi legdrágább papíralapú munkája. A modern és kortárs mesterek két müncheni licitálása együtt 6,4 millió eurós bevételt hozott, a legmagasabbra Modigliani Kariatidája jutott, amely 120 ezerről 425 ezer euróig lépdelt. Emil Nolde Vörös hajú nője ugyanennyiről startolva 210 ezer euróig jutott. A régebbi és újabb mesterek, illetve a tengeri piktúra 2006 őszén Hamburgban beindított árverési sorozata erős emelkedési rátákat mutatott, kereken 1 millió eurós bevétellel, ami pont a duplája az egy évvel ezelőttinek. Itt a németalföldi Adriaen van Utrecht lett a listavezető, jellegzetes konyhai csendélete 50 ezres árazás után 120 ezer eurójába került új tulajdonosának. A könyvritkaságok, kéziratok, autográfok és dekoratív grafikák részlege 1,3 millió eurós summával zárt, itt Hartmann Schedel Liber Chronicarum című közismert világtörténelme 80 ezer helyett 120 ezer euróért kelt el.