A müncheni és hamburgi székhelyű Ketterer Kunst aukciósház 10,6 millió euró bevétellel zárta a tavaszi szezont. Idén még nem volt akkora dobásuk, mint tavaly, amikor egy három évtized után előkerült Emil Nolde-képet árverezhettek - emlékeztetett körlevelében Robert Ketterer igazgató a Nadja-portré német árverési rekordot jelentő 2,58 millió eurós leütésére -, de ebben a félévben is egy német expresszionista női portré ért el csúcsot. Karl Schmidt-Rottluff Leány kék sállal című akvarelljéért 360 ezer eurót fizettek (150 ezres kikiáltás után), ez a művész eddigi legdrágább papíralapú munkája. A modern és kortárs mesterek két müncheni licitálása együtt 6,4 millió eurós bevételt hozott, a legmagasabbra Modigliani Kariatidája jutott, amely 120 ezerről 425 ezer euróig lépdelt. Emil Nolde Vörös hajú nője ugyanennyiről startolva 210 ezer euróig jutott.
A régebbi és újabb mesterek, illetve a tengeri piktúra 2006 őszén Hamburgban beindított árverési sorozata erős emelkedési rátákat mutatott, kereken 1 millió eurós bevétellel, ami pont a duplája az egy évvel ezelőttinek. Itt a németalföldi Adriaen van Utrecht lett a listavezető, jellegzetes konyhai csendélete 50 ezres árazás után 120 ezer eurójába került új tulajdonosának. A könyvritkaságok, kéziratok, autográfok és dekoratív grafikák részlege 1,3 millió eurós summával zárt, itt Hartmann Schedel Liber Chronicarum című közismert világtörténelme 80 ezer helyett 120 ezer euróért kelt el.
