Wagner István

Magyar meglepetés a Kinsky-palotában

Összesen hétszáznál több tételre lehetett licitálni a bécsi Kinsky-palotában tartott múlt heti aukciókon: június 17-én modern és kortárs alkotók művei kerültek kalapács alá, másnap pedig a szokásos Jugendstil-árverés várta a szecesszió híveit. A megmaradt tételeket az itteni hagyományokhoz híven utólag is meg lehet szerezni kikiáltási árukon, ezért a végleges értékesítési listát még nem közölték. A néhány magyar vonatkozású tétel közül a hetvenes éveiben járó Németh Miklós műve aratta a legnagyobb sikert: 1991-ben festette olajjal kartonra téli táját, amelyet 4-7 ezer euróért kínáltak és felső becsértéke felett, 7500 euróért sikerült eladni, ez mintegy 1,8 millió forintnak felel meg. Összehasonlításul: a művésztől tavaly télen a Polgár Galéria árverésén 130-220 ezer forint közti árakon kelt el három kép, egy évvel korábban 110-180 ezer forintos árakat ért el Nagyháziék aukcióján. A Párizsban elhíresült jászapáti születésű Etienne Beöthy (1897-1961) színes pasztellkrétával rajzolta kartonra absztrakt Kompozícióját, amelyet 1500-2500 eurós sávján belül, 1800 euróért adtak tovább. Az európai avantgárd kategóriájában a Budapestről Salzburgba települt Harta Albert (1884-1967) olaj-vászon női portréját 5-9 ezer euróra taksálták, de egyelőre nem keltett érdeklődést. Visszamaradt a kismartoni születésű, Grazban élő Pongrátz Péter Dr. Jackle bohócarca is, így a 3-5 ezer euróra tartott olaj/vászon alkotás még szintén elvihető. A Jugendstil-licitáláson leginkább az a tendencia érvényesült, hogy Bécsben újabban alig lehet magyar műtárgyakra bukkanni az ilyen aukciókon: míg korábban sok magyar műgyűjtő és galériás járt rendszeresen osztrák árverésekre, hogy ott viszonylag olcsón szerezhessen be például Zsolnay-tárgyakat, amelyeket itthon drágábban adhatott tovább, újabban már a beadók is eleve Budapesten próbálkoznak, mert nem éri meg a bécsi "kitérő".

Bevásárolhattak otthon az orosz milliárdosok

Idén még csak ötödször rendezték meg a moszkvai nemzetközi művészeti vásárt (Moscow World Fine Art Fair), ezúttal május 27. és június 2. között, de már világhírűvé vált csillagászati árai, illetve az orosz oligarchák vásárlóereje miatt. Sok galériás szeretne bekerülni ilyenkor a napóleoni háborúk után cári lóistállónak emelt patinás épületbe, a Manézsba - idén ez húsz ország hetvenhat kiállítójának sikerült, közülük húszan ékszerészek. A házigazdák huszonnyolc galériája mellett a hivatalos listán felsorolt Ukrajna, Azerbajdzsán és Kazahsztán csak "közvetve" állított ki a párizsi Van Cleef & Arpels ékszerészcég hálózatának tagjaként, így még jobban felértékelődik, hogy a tágan értelmezett térség képviselőjeként jelen volt Moszkvában Magyarországról az Erdész & Makláry Fine Arts. A moszkvai vásár alkalmat kínál arra is, hogy ismét meg lehessen állapítani: az orosz milliárdosoknak semmi sem drága. Az árak toronymagasak, de jól informált körök szerint az orosz vámszabályok miatt az üzletek sok esetben nem a Manézsban öltenek végleges formát, hanem később, valahol a határokon kívül. A nagy nevek így se hiányoztak: a londoni Lindsay Romero Paintings 9 millió dollárért kínálta Andrea del Sarto Madonnáját a kisdeddel és a gyermek Keresztelő Szent Jánossal, csakúgy, mint egy 1943-as Picasso-csendéletet koponyával és cserépkorsóval. A vásár légkörére jellemző, hogy Modigliani hagyatékából felnagyítottak két évvel ezelőtt egy kariatida-kisplasztikát, majd nyolc példányban bronzba öntötték és most ebből egyet 2 millió euróért árult a párizsi Chadelaud. A híres orosz tengerfestő, Ivan Ajvazovszkij holdfényes Velencéje 650 ezer euróba, a Hajó Capri partjainál egymillióba került a moszkvai Galerija Bogena standján. Benjamin Steinitz párizsi régiségkereskedő az újonnan berendezkedő milliomosokra is gondolt: 1760 körüli rokokó lambériát kínált szállítással és felszereléssel együtt egymillió euróért, hozzá egy évszázaddal későbbi bronzkandelábereket 190 ezer euróért, de volt nála neogótikus rajnai "trónszék" is, alig 100 ezer dollárért. A londoni és genfi székhelyű Mousaieff ékszerészcég két számjegyű eurómilliókért árult egy fülbevalópárt, egyenként harminckarátos Golconda-gyémántokkal. A budapesti Erdész & Makláry Galéria standján a nemrég elhunyt párizsi magyar festő, Sándorfi István képei vitték a prímet, kettős önarcképétől talányos csendéletein át a padlón heverő kutyapárig. A katalógusban a nagyméretű Sándorfi-mű, a Safi reprója mellett a szintén francia fővárosban élő Reigl Judit 1969-es olaj-vászon férfitorzóját hozták, illetve Moholy-Nagy Lászlótól a Földek 1919-es gouache-át. A galéria emellett Zichy Mihály, Csáky József, Miklós Gusztáv és Nyári István műveit vitte Moszkvába. Mint Erdész Lászlótól megtudtuk, a vásárt arra is ki tudták használni, hogy partnerkapcsolatot létesítsenek a moszkvai Proun Galleryvel és megkezdjék egy Vajda Lajos-cserekiállítás szervezését. Külföldön is híressé vált magyar művészt más is szerepeltetett: a bázeli Ruethmueller galéria egy másfél méteres Vasarely-festményt vonultatott fel, Kezd ga címmel. A magyar műgyűjtői körökben is ismert galeristák között említhető a moszkvai vásáron kezdettől fogva jelen levő genfi George de Bartha, aki most Nyikolaj Kalmakov 1920 körül olajjal fára festett, szecessziós Nárcisszusz-figuráját hozta el. Az osztrákokat egyaránt képviselte a bécsi Dorotheum, a katalógusban egész oldalas reklámot közlő salzburgi Residenz, de ott volt a műkereskedők közül a mindkét fenti városban jelen levő Rudolf Budja is, aki a fő profiljába tartozó Andy Warhol-műveket kínálta (sokszorosított grafikáit már 160 ezer euróért is meg lehetett szerezni). A német műkereskedők közül először ment el Moszkvába Dagmar Holz, meisseni porcelánt kínálva: lehetett nála venni 1720-as teáskannát (aranyfedéllel és -füllel), illetve egyes példányokat az 1737-1738-as híres hattyúmintás készletből - bevallása szerint meg is találta a számítását. Németországból többen is érkeztek terepszemlét tartani - tudta meg lapunk -, vezető bajor galériások mellett Moszkvában járt a müncheni régiségvásár igazgatója, Henrik Thomas is.

Dorotheum: kismesterek szezon végi kiárusítása

A bécsi Dorotheum XIX. századi akvarellekből és olajfestményekből válogatta június 10-i árverésének anyagát, köztük szokás szerint kéttucatnyi magyar tétellel. A legtöbbre, 20-25 ezer euróra Markó András Kecskepásztor család nyájával a hegyi itatónál című 1890-es vásznát taksálták, ennek megfelelően kétoldalas reprón tálalták a katalógusban is - vevő azonban nem akadt rá. Molnár József Átkelés a patakon című zsánerképét jóval alacsonyabban, 12-16 ezer eurón indították, ezt sikerült 12 500-ért eladni. Neogrády Antal piros napernyős hölgye 4-6 ezres elvárás után hozott 10 625 eurót, a família másik tagját, Neogrády Lászlót ezúttal egy havas hegyi táj képviselte, amely 1800-2400 eurós indításról lépdelt 3750 euróig. Somogyi Dániel 1885-ös alpesi naplementéje patakkal 7-8 ezerről 8437-re araszolt, Szánthó Máriától egy fiatal nő tamburinnal a 2800-3200-as sávból 6490-ig jutott. A futottak még kategóriában a Derfla szignóval is alkotó Steinecker Alfréd alföldi lóvásárról festett páros képe egyenként 1300-1600 euróról startolt és egyformán 1625 eurónál landolt. Összesen nyolc olcsóbb tétel maradt vissza, jellemzően a zsánerképek közül. Nem talált gazdára a máskor kapósnak számító August von Pettenkofen - a szolnoki művésztelep alapító tagja - viszonylag magasabbról, 2600-3200 euróról indított fiúfejtanulmánya sem.

A kisebb házaknál is voltak nagy sikerek

Ahogy a nemzetközi piacon sem adták fel a küzdelmet a két gigász, vagyis a Sotheby's és a Christie's árnyékába szorult kisebb aukciósházak, úgy Magyarországon is igyekeznek a két piacvezető, vagyis a Kieselbach és a Virág Judit Galéria nyomába eredni a riválisok, különösen figyelve a piaci résekre. Külföldön már régóta dívik a variaárverés, nálunk Nagyháziék idén márciusban próbálkoztak először félezernyi vegyes műtárgy licitálásával, mérsékelt árakon. Kísérletüket siker koronázta: a nemzetközi tendenciával ellentétben mozgásba hozták az antik bútorok állományát, 80 ezertől 280 ezer forintig nyíló leütési skálán. Egy hónap múlva a XIX-XX. századi piktúra kismestereinek, néprajzi tárgyaknak, bútoroknak, valamint keleti szőnyegeknek az aukcióján folytatódott a menet, itt a félmillió környékén leütött képeknél jobban szerepeltek a 2 milliót is megközelítő bútorok és perzsák. Fordult a trend az évadzáró május végi árverésen: a ház erősségének számító régi mesterek ekkor lekörözték a két-három millió fölé került bútorokat is. Egy XV. századi sienai Madonna-szobrot is elvittek (19 milliós kikiáltási árán), de igazi szenzációval a bolgár Visin 1903-as életképe szolgált, amely 1,8 milliós kikiáltás után 15 millióért kelt el, megmutatva a kelet-európai piacok, illetve újgazdagok fokozódó jelentőségét. A Belvedere Galéria a "nagy forgalom, kicsi haszon" elvét szem előtt tartva márciusi grafikai árverésén neves mestereket vetett be alacsony árakon, a szezon sztárjának számító Vaszarytól is volt féltucatnyi mű, 10 ezer-60 ezer forint közti árakon. Az áprilisi nagyárverés kétszáz tételéből viszont negyven startolt millió felett: Moholy-Nagy László cím nélküli absztrakt képe 28 helyett 50 milliót hozott, Aba Novák Vilmos 1930 körüli Szicíliai kikötője 4,8 millióról 20 millióig lépdelt. A május végi záróaukció Aba Novákja, az Olasz városrészlet 9,5 millióról 13 millióig jutott, Vaszary virágcsendélete 12 millióról ért ugyaneddig. A következetesen forgalmazott, korábban változó sikereket arató designbútorok ezúttal nem találtak vevőre. A MissionArt májusi miskolci árverésén a kétszáz tételnyi modern és kortárs festmény, illetve grafika fele kelt el, néhány százezres árakon, a legmagasabbra Szurcsik József Kárhozottak II. című 2005-ös képe jutott, ez 650 ezerért talált gazdára. Ugyaneddig jutott egy fotó is, mégpedig Hajas Tibor 1979-es Smink-vázlata, 400 ezres kezdés után. Budapesti licitálásuk érdekessége volt az a huszonnégy kortárs művész együttműködésével készült festmény, melyet a paralimpikonok támogatására árvereztek el 1,6 millió forintért, de bármelyik másik ház megirigyelhette volna azt a sikert is, amelyet Kondor Béla Kórus I. című vászna aratott, amikor 22 millióról 30 millióra tornázták fel az árát. A kisplasztikák is meglepően jól mentek, Kerényi Jenő 1932-es Rajongását másfél millióért, Medgyessy Ferenc 1910 előtti bronz kisfiú-portréját 1,2 millióért adták el. Az Abigail április elején tartott grafikai árverésén másfél száz tétel talált gazdára, élükön Gyarmathy Tihamér vegyes technikájú Csigájával, amely 130 ezer forintról félmillióig jutott. Májusi festményárverésükön minden eddiginél több, közel háromszáz tételt vonultattak fel, ennek alig harmada maradt vissza, fél tucat pedig millió felett végzett. Sikerrel folytatták a külföldre került magyar mesterek népszerűsítését: Medgyes Lászlótól az 1920-as évekből való Csendélet a hátáról leválasztott Fekvő akttal együtt 1,7 millióról 3,4 millióra ugrott. Második aukcióját tartotta május 10-én másfél száz tétellel az Erdész & Fiai, ahol - átvéve egyes nyugat-európai házak módszerét - az árverés után még hetekig lehet pályázni a megmaradt tételekre, kikiáltási áron. A kiemelkedő tétel Moholy-Nagy László 1919-es Földek című gouache-festménye volt, amely jelenleg a Magyar Nemzeti Galéria retrospektív tárlatán szerepel, így csak később veheti át új tulajdonosa, de a kép ára így is 28 millióról 36 millióra ugrott. Itt is sikert arattak a világhírű magyar fotósok művei - André Kertész 1926-os táncosnője 2,6 millió, Moholy-Nagy László 1931-33 közötti vintázsa 1,6 millió forintért kelt el.

Faliképek kerámiából

G. Heller Zsuzsa a hetvenes évek végétől szerepel rendszeresen kiállításokon, ezúttal szeptember elejéig kéttucatnyi kerámia vagy porcelán faliképe tekinthető meg a Kempinski Galériában. A kiállított darabok között vannak teljesen hagyományosnak tűnő, álló vagy fekvő téglalap alakúak, de akadnak szép számmal ennél szokatlanabb formájúak is. A dolgot még tovább bonyolítja, hogy a növényi minták - például faágak, levelek vagy virágok - a szó szoros és átvitt értelmében is "kitörnek a keretből" és szabálytalanul érdekes alakzatúvá változtatják a fali dekorációt. A színes mázzal festett és égetett kerámia és porcelán faliképek méretei általában nem haladják meg a fél métert, mivel a művész szándéka szerint ezek nem helyettesíthetik a festményeket, csupán kiegészítik vagy változatosabbá tehetik az enteriőrök fali dekorációját.

Lélek és test fotókon

Fennállása óta most először ad helyet a Szépművészeti Múzeum fényképkiállításnak, igaz, a debütálás nem is akármilyenre sikeredett. A Lélek és test, amely egészen a nyár végéig, augusztus 24-éig látogatható, nagyjából egy évszázadot ölel fel közel száz hazai és külföldi művész kétszáznál is jóval több alkotásának bemutatásával. A fotósok között megtalálható André Kertész, Moholy-Nagy László, Brassai (Halász Gyula) vagy Robert Capa (Friedmann Endre Ernő), akik többsége külföldön vált híressé és napjainkban az avantgárd legnagyobb mesterei között tartják számon őket. A látogató hat tematikus fejezetbe rendezve követheti végig a test vagy az emberi arc megörökítésének koronkénti változásait, a társadalom perifériájára szorultak sanyarú sorsát a szociofotókon, a magány és a halál drámai pillanatait, az emberi kapcsolatok széles skáláját a barátságtól a szerelmen át a családalapításig, végül a háborús borzalmak jelennek meg a haditudósításokon. A homlokzaton nem véletlenül csalogatja messziről az érdeklődőket egy groteszk pózban pamlagon fetrengő táncosnő a húszas évekből, valamint két férfit és egy nőt megörökítő hármas akt 1985-ből az óriásfotókon, mert a tárlat alcíme "Kertésztől Mapplethorpe-ig", vagyis az éjszakai Párizs egykori magyar krónikásától a szándékosan provokatív botrányhős amerikai kortárs mesterig.

Lekörözték az antik bútorokat Nagyháziéknál

Négynapos árveréssel búcsúzott a 2007. tavaszi szezontól a Nagyházi Galéria május 27-30 között. A régi mesterek és XIX. századi művészek 632 tételéből 328-at értékesítettek - 29 leütés haladta meg az egymillió forintot -, majd a vegyes művészeti tárgyak következtek, aztán az ezüstök és ékszerek után egy budapesti porcelángyűjtemény zárta a sort. Itt 751 tételből 370 kelt el, de milliós leütésből csak 5 született. Nyilván a kínálat függvénye is, de megfordult a korábbi trend és a régi szobrok, képek nemcsak mennyiségben, hanem minőségben is lehagyták az antik bútorokat. A legtöbbet egy 1390 és 1430 között működő sienai szobrász hársfából faragott, festett és aranyozott Madonnájáért fizettek: a 117 centis szobrot (képünkön) 19 millió forintos kikiáltási árán ütötték le. Meglepően kapósnak bizonyult Jaroslav Friedrich Visin szófiai festőművész Az ősz című 1903-as olajképe: a realisztikus életképek mostani nemzetközi reneszánsza idején sem törvényszerű, hogy egy ilyen alkotás ára a tizenötszörösére emelkedjék. Az 1,8 milliós kikiáltásból végül 15 milliós leütés lett (jutalék nélkül), hála egy bolgár műgyűjtő kitartó licitálásának. Kisebb mértékű, de hasonlóan váratlan sikert aratott a csehországi születésű, a müncheni akadémia köréhez tartozó Gabriel Cornelius Max Kislányok a vízparton című zsánerjelenete, amely 4,8 millióról lépdelt 10 milliós leütésig. Noha védetté nyilvánították, így nem exportálható, mégis elment 7,5 milliós kikiáltási árán a genovai Valerio Castello XVII. század első feléből való allegorikus kompozíciója, nyulakkal játszadozó puttókkal. A modern magyar mesterek sorából Szőnyi István Kék szobában című 2,2 millión indított 1960-as vászna csaknem megháromszorozta árát (6,5 millióig jutott), Kádár Béla 1910-es Halászokja ugyanennyiről 3,6 millióig ment fel. Szerb kortársuk, a belgrádi Beta Vukanovic Napsütötte teraszon című jelenete 900 ezer forintról kezdve közelítette meg őket, amikor 3,4 milliónál koppant a kalapács. Az antik bútorok sorában egy kétajtós osztrák szekrény lett a listavezető 1760 tájáról, amelynek értékét eredeti zárszerkezet és korabeli zsanérozás fokozta (2,8 millió helyett 3,8 millió lett). Egy dióból faragott XVII. századi olasz kredenc 1,6 milliós elvárás után 2,4 milliót hozott, egy 1800 körüli holland tölgyfa szekrényt 1,3 milliós kikiáltási árán ütöttek le. Szépen drágult viszont egy 1760 körüli, 182 centi magas osztrák tükör (hársfából faragott aranyozott kerettel), amelynek előzetesen saccolt 420 ezer forintos árát 1,7 millióra srófolták fel a licitálók.

Belvedere Galéria: mérsékelt szezonzárás

Május utolsó napján tartotta szezonzáró árverését a Belvedere Galéria, mérsékelt eredménnyel: a 220 tételből mindössze 92 kelt el, igaz, ennek harmada millió feletti áron. A legmagasabb leütési ár 13 millió forint lett, idáig három olyan alkotó képe jutott el, aki a konkurensek tavaszi aukcióin is jól szerepelt. A debreceni MODEM tárlata nyomán borítékolható volt Aba Novák Vilmos árainak megugrása a Belvederénél is: az eleve 9,5 millióra értékelt tempera, az Olasz városrészlet ára 3,5 millióval kúszott feljebb. A Magyar Nemzeti Galéria életmű-kiállításán is megizmosodott Vaszary János Virágok az ablakban című vászna 12 millióról jutott idáig, Tihanyi Lajos 1915 körüli olaj-fa Önarcképe pedig 8,5 milliótól tette meg a 13 millióig vezető utat. Farkas István Balatongyörök című 1923-as vásznát 7,5 milliós kikiáltási árán adták tovább, védett akvarellje, az Idős hölgy parkban ugyancsak licit nélkül került 3,2 millióért új tulajdonoshoz. A XIX. századi klasszikusok közül Lotz Károly 1880 tájáról való allegorikus figurája, a Sappho (Merengés) 4,8 millióról lépdelt kereken 10 milliós leütésig, Benczúr Gyula 1909-es mitológiai jelenete, a Vulkán műhelyében viszont licitlépcső nélkül került új tulajdonosához 6,5 millióért. Szőnyi István Dunakanyar ősszel című 1932-es tájképe 4,8 millióról araszolt 6 millióig. A nagybányaiak közül Ferenczy Károly 1910 körüli Izvorai háza 4,4 millióról csak 4,6 millióra váltott, ami jól jelzi az iskola újrafelfedezése és látványos felfutása után bekövetkezett stagnálást. Hasonlóan járt Rippl-Rónai József is, akinek 1906 körüli Somogyi domboldalakját 3,8 milliós kezdő árán értékesítették. Az újabban elmaradhatatlan fotó kategóriában a Magyar Nemzeti Galéria aktuális rendezvénye sem segített Moholy-Nagy László Vezetékszobor, Somonauk 1946 című felvételének értékesítésében, pedig az eredeti negatívról 2005-ben készült, 140 ezer forinton indított kópiát leánya, a nemrég Budapesten járó Hattula Moholy-Nagy igazolta. A korábbi váltakozó fogadtatással ellentétben most a Belvedere által felfuttatni szándékozott modern dizájnbútorok mind visszamaradtak.

MissionArt-aukció, kortárs csoportképpel

A Néprajzi Múzeum aulájában tartotta május 29-i aukcióját a MissionArt Galéria, amelynek 246 tételéhez katalóguson kívül egy különlegesség is csatlakozott. A galéria felhívására 24 élvonalbeli kortárs művész készített egy ugyanennyi mezőből álló közös képet a magyar paralimpiai sportolók megsegítésére - a licitre bocsátott alkotás egymillió forintról startolt és 1,6 milliónál landolt. A katalógusban szereplő művek egyharmada maradt vissza és kéttucatnyi végzett millió felett. A csúcsot Kondor Béla Kórus I. című 1971-es vászna jelentette: 22 milliós kezdés után 30 millión ütötték le, taps kíséretében. Ferenczy Károlytól A liget széle 18 milliós kikiáltásról ért 24 millióig, míg Tihanyi Lajos 1907-ben festett Fa alatt ülő kisfiúja 12 milliós kezdő árán kelt el. Nagy Oszkár 1930 körüli Felsőbányai kapuja 4,2 millióról araszolt 7 millióra, Gross-Bettelheim Jolán Egyedül című pasztellje 1,8 millióról jutott 4 millióig, Perlmutter Izsák 1922-es Varró parasztlánya pedig 1,2 millióról tette meg ugyanezt az utat. A XIX. századi klasszikusok közül Benczúr Gyula Az elhagyott kedves című életképét 2,4 millió helyett 2,6 millióért szerezte meg új tulajdonosa, Filip Konrad Olvasó mohamedánja 1,6 millióról jutott 2,4 millióig. Egyenként 2,2 milliót hozott Nagy Oszkár ugyanennyin kikiáltott 1948-as Műterme, illetve Gábor Jenő 1931-es Modiano-mappája: a hét tussal készült reklámot 1,6 millióra taksálták. Felemás volt a debreceni MODEM tárlatán szereplő Aba Novák Vilmos fogadtatása: Árkádok alatt című finom tónusú vászna nem keltett érdeklődést 1,8 millióért, a Tájkép gémeskúttal című lavírozott tusrajzának ára viszont 380 ezerről közel duplájára, 700 ezerre ment fel A négy Rippl-Rónaiból a legdrágább az Olvasó nő 1914-es akvarellje lett (480 ezres elvárás után 600 ezer forintot hozott), a diófapác Régi mesterek nyomán viszont 240 ezerért megmaradt. Mednyánszky László két tételéből a Cigarettázó férfi grafit-rajza elkelt 200 ezres alapárán, a diófapác Pipázó férfi 250 ezerért nem keltett érdeklődést. A fotó kategóriában Bukta Imre Kényelemhelyzet-keresés elevátoron című 1976-os groteszk felvétele 600 ezer helyett 800 ezer forintot is megért valakinek. A kisplasztikák közül csaknem háromszorosára drágult Kerényi Jenő Rajongása - az anya-gyermek páros 1932-ben készült patinázott gipszből -, az 550 ezres kezdés után 1,5 milliónál koppant a kalapács (bronz Táncosnője 240 ezerért viszont visszamaradt). Medgyessy Ferenc 1910 előtti, patinázott bronz Kisfiúját 900 ezerre tartották és 1,2 millióért adták tovább.