E hét végéig, szeptember 21-ig látogatható még a párizsi Grand Palais impozáns épületében a műkereskedők nemzetközi biennáléja. A korábban sikertelenül vendégszerepelt francia galériások idén testületileg távol maradtak a salzburgi Residenz régiségvásárától - többek között az osztrákok és németek helyzeti előnyére hivatkozva -, saját fővárosuk mustráján viszont ők adják a mintegy száz résztvevő kétharmadát.
Érdemes kiemelni közülük az egyik legrégebbi európai numizmatikai céget, Sabine Bourgey 1895-ben alapított párizsi éremkereskedését, amelynek muzeális színvonalú kínálatában római császárkori aranypénzek mellett egy Savoyai Jenőt ábrázoló, 1702-ben vert aranyérme is akad, 25 ezer euróért.
Szintén párizsi kolléganője, Sandra Hindman főleg a régi kéziratok és könyvek specialistája, de Les Enluminures nevű galériájában találni 15-25 ezer eurós sávban kínált XIII. századi limoges-i zománcozású bronzfedeles pikszist vagy Luccából való XIV. századi aranyozott ezüstkelyhet is. A könyveknél már jóval feljebb kerül az árskála: egy XV. századi bruges-i latin nyelvű hóráskönyv hat egész oldalas képpel és hét figurális iniciáléval az 50-75 ezer eurós sávban érhető el, egy pergamenre kézzel írott, gazdagon illusztrált görög nyelvű énekeskönyvért a bizánci császárság periódusából (1000-1320 között) pedig 100 ezer eurót kell adni.
Az antik bútorok részlegét kivétel nélkül a francia kereskedők uralják, a muzeális példányok ára náluk az üzleti tárgyalások titka marad. Így csak találgatni lehet, hogy a kizárólag királyi vagy hercegi tulajdonból származó berendezési tárgyakat forgalmazó, a világ nagy múzeumait is kiszolgáló Aveline mennyit kér például egy XV. Lajos korabeli, Montmorency-Luxembourg hercegétől való komódért (Criaerd műbútorasztalos 1738-as mesterjelével). Ugyancsak az Aveline kínálja azt a Lajos Fülöp korabeli aranyozott bronzguéridont (egyetlen talpas lábon álló kerek asztal), amely valaha Eugénie császárné biarritzi palotáját díszítette. Ennél is nagyobb névvel várja a vevőket Aaron Didier, hiszen a nála kapható, Riesener műhelyéből kikerült 1784-es, carrarai márványlappal ékes sarokbútor a Tuileries-ből, egyenesen Marie-Antoinette királyné öltözőjéből származik.
