Wagner István

Fürdőutazás Európában anno

A wellness mostani tetőzése idején is töretlenül népszerű a Herkulesfürdői emlék édesbús melódiája, pedig a lassú keringőt 1915-ben szerezte Pazeller. Az egykori Monarchia garnizonvárosától, Temesvártól délre a jelenlegi Baile Herculane szecessziós villái mindmáig őrzik Romániában Ferenc József és bájos neje, a Sisinek becézett Erzsébet királyné emlékét, akik többször is megfordultak itt, sőt, 1896-ban, az al-dunai Vaskapu ünnepélyes avatásán találkozott egymással az osztrák-magyar, román és szerb uralkodó. Az elegáns üdülőhely nem lehetett olcsó, mert a korabeli tréfás postalap karikatúrája tömött zsebbel mutatja: "Mikor érkeztem" és aztán lapos pénztárcával közli: "Mikor elutaztam". A közeli Buziás a haza bölcsének, a kiegyezést előkészítő politikusnak kedvelt fürdője volt, díszesen faragott kőpadján fémtábla tudatja: Deák Ferenc pihenője. A székelyföldi Borszéken 1882-ben a nemzet csalogánya, Blaha Lujza vendégeskedett társaságával egy hónapon át és alapítványt tett a helybéli iskola javára. A Kárpátok karéjából az Érchegységbe repülve, Karlsbadon (ma a cseh Karlovy Vary) koszorús költőnk, Arany János nyolcszor üdült epebaja miatt - mint versei is tanúsítják. A felvidéki Szliács (ma Szlovákia ) klasszicista fürdőházában Arany Madách Imrével együtt vendégeskedett 1862-ben. Trencsénteplicet már II. Rákóczi Ferenc is felkereste, Jókai Mór pedig a Kárpátok gyöngyének nevezte. Akadémiai titkársága idején Arany szívesen látogatott el naponta a Margitszigetre is, amelynek fürdőépületét Ybl Ferenc tervezte és akkoriban lóvasút könnyítette a közlekedést. Nyíregyháza-Sóstón a város szülötte - Krúdy Gyula - kúrálta magát rendszeresen. A stájer-magyar határon Rohics gyógyforrásait a hagyomány szerint Zrínyi Miklós hadvezér fedezte fel, a XIX. század végén a magyarok kedvenc osztrák fürdőjévé vált közelsége miatt, az írók számára ingyenes volt, többször megfordult itt Vajda János, Mikszáth Kálmán vagy Gárdonyi Géza. Az első magyar fürdőleírás Balfról készült 1631-ben, a Dunántúl első kőszínháza pedig Balatonfüreden nyílt meg 1831-ben. Magyarország néhai egyetlen tengeri kikötője, Fiume (ma Rijeka) közelében egy kis isztriai halászfalu volt Abbázia (most Opatija), mindaddig, amíg a bécsi sajtó fel nem kapta, mert 1860-ban itt nyaralt a lemondott Ferdinánd király felesége, egy fiumei kereskedő villájában. Viharos gyorsasággal arisztokrata körökben is népszerű lett, ennek nyomán pedig európai hírű és rangú mondén üdülőhellyé vált…

Magyar műtárgypiac, 2008: hagyományok és kísérletek

A világgazdasági válság egyelőre a műkereskedelembe is ott gyűrűzött be, ahol kirobbant, vagyis az angolszász piacokon - a kis országokban, mint Magyarország vagy Ausztria, a műgyűjtés zömmel még mindig érzelmi alapú, nem a rideg üzleti számítások uralják. Ezért ezek a piacok egyelőre mentesek maradtak a kilengésektől, s ez jellemezte 2008-ban a magyarországi aukciósházak többségének tevékenységét is.

Fotós fényképezett fotóst

A két világháború között külföldre emigrált és ott világhírűvé vált magyar fotóművészek rendszeres és sikeres szereplői a külföldi árveréseknek - egyre inkább a hazaiaknak is. Legutóbb december elején a kölni Kunsthaus Lempertz speciális licitálásán szerepelt Brassai (Halász Gyula) 1932-es fekvő női aktja - amely a híres Minotaure francia szürrealista folyóirat első kiadásának címoldalán jelent meg 1933 januárjában -, végül 8300 euróért adták tovább. Egy nemzedékkel későbbi utóda, a most nyolcvanéves Erdélyi Lajos a rendszerváltás küszöbéig kitartott szülővárosában, Marosvásárhelyen - 1988 óta Budapesten él -, ahol három évtizeden át vezette az Új Élet képeslap fotórovatát. A romániai magyar értelmiség legjelesebb személyiségeiről készített portréiból most Budapesten, a Kárpátia Udvarban levő Kolta Galériában lehet megtekinteni egy válogatást (képünkön Kós Károly), de a január 9-ig látható tárlaton ott sorakoznak azok a képek is, amelyeket Erdélyi nyugati útjain készített híres magyar származású pályatársainak lakásaiban, műtermeiben. Egy 1963-as fényképen Almásy Pál, az öt kontinenst bejárt fotóriporter támaszkodik párizsi otthonában antik szekreterjére, egy tíz évvel későbbi párizsi út nyomát pedig az a fotó őrzi, amelyen Picasso legmeghittebb képi "krónikása", a filmesként és szobrászként is elismert Brassai tartja büszkén tenyerében egyik kavicsplasztikáját. Lucien Hervé (Elkán László) - Le Corbusier "házi fotósa" - egész falat betöltő polcrendszer előtt áll Erdélyi Lajos fotóján, az ott sorakozó albumok is igazolják, hogy Hervé kliense volt a magyar Marcel Breuer éppúgy, mint Oscar Niemeyer, Alvar Aalto vagy néhány más sztárépítész is. Erdélyi 1981-ben New Yorkban is megfordult, ahol a nyolcvanhét esztendős André Kertészt kaphatta még lencsevégre a kiállítás tanúsága szerint.

Ferencziék modern bútorai - először

December elején nyílt meg a Falk Miksa utcában a Ferenczi és Társai XX. századi bútorra és dizájnra szakodosott galériája, amely magyarországi viszonylatban egyedülálló. Elegáns katalógus kíséretében december 18-án tartották meg első árverésüket 253 tétellel, amelyeknek nagyobbik hányadát sikerült értékesíteni. Érdekes kezdeményezés részükről a becsérték - szerintük az aktuális és reális műkereskedelmi érték - közlése a lényegesen alacsonyabb kikiáltási ár mellett, amivel korábban Nagyháziék is kísérleteztek, kevés sikerrel. A Ferenczi galéria aukcióján 2,5 millió forintos becsértékkel és 1,8 milliós kikiáltási árral indítva kétmillióra ment fel a licitálásnál Kozma Lajos Bauhaus stílusú támlásszéke, szántalpszerű fémvázzal és eredeti huzattal. A bútordarab Fleiner Károly hagyatékából, a taszilópusztai villából származott, eredetiségét korabeli enteriőrfotó is szavatolta. Nem kelt el viszont Kammer Vilmos 3,2 millióra taksált, 1926-ból való szecessziós állóórája 1,5 milliós kikiáltási áron. A szekrény méretű (két és fél méter magas, méteres szélességű) időmérőt faragott florális mustrával, tetején nőalakkal, diófa borítással és rézveretekkel dekorálták, óraszerkezete utólagos pótlás volt. Egyelőre megmaradt a frissen avatott galéria frappáns szabadtéri "reklámja": Szőke Gábor Miklós fiatal szobrászművész különböző méretű natúr deszkadarabokból ácsolt, rusztikus bikája, amelynek hossza három és fél, magassága pedig két és fél méteres (saccolt értéke 2,5 millió, kikiáltási ára másfél millió volt). A negyvenes évektől a hetvenesekig válogatott különféle plakátokból álló tételeket 25-65 ezer forintos sávban indították, közülük jó néhány utólagos visszakérésre is gazdát cserélt. Végül a közelgő ünnepek miatt aktuális kuriózumnak számított egy 1992-es Möet & Chandon Champagne doboz hat palack francia pezsgővel, ami 480 ezer forintos becsértékkel és 280 ezer forintos indítással nem keltett érdeklődést, így a galériás koccinthat majd vele. A Ferenczi és Társai galéria jövőre negyedévenként tervez egy-egy újabb licitálást.

A próféták hazatérnek - negyedszer

Az Abigail Galéria immár negyedik eladással egybekötött kiállítását rendezi meg január 14-ig Váci utcai székhelyén, a Millennium Centerben külföldön ismertté vagy az itthoni fogadtatásnál ismertebbé vált magyar művészek - hazatérő próféták - munkáiból. A mostani tárlat hat szereplője közül Nagy Éva Erdélyből települt át Magyarországra, majd 1956-ban disszidált Ausztriába, ott is hunyt el 2003-ban. Fél évszázados pályafutása során fokozatosan eljutott a figurativitástól a teljesen elvont kompozíciókig - az Abigailnél látható képei közt is akad tájábrázolás és embercsoport éppúgy, mint antropomorf formaritmus. A nyolcvanéves Neuhaus Ervin 1956-tól Párizsban él, monotípiái és kollázsai, litográfiái a világűr vizuális ábrázolására adnak újabb és újabb variációt. A vele egyidős Nemcsics Antal a színdinamika nemzetközileg elismert szaktekintélye, képei, faldekoráció-tervei vagy mobiljai járják a világot, nemsokára pedig szülővárosában kap majd helyet életműve a helytörténeti múzeum egyik szárnyában. A hatvanas Nem's Judit a kilencvenes években költözött Párizsba, de a külföldi szereplések mellett rendszeresen hazajár Budapestre is. Kalligrafikus periódusa után most szögletes mértani formák sorait és a kolorit árnyalatait variálja a síkban vagy a térben, gyakran csak betűkkel és számokkal adva címet műveinek. A hetvenhez közeledő Ingo Glass Temesvárról emigrált Münchenbe, de rendszeresen kiállít Magyarországon és Romániában. Talán az ő formanyelve a legszigorúbb: a Bauhaus három alapszínét (piros, sárga, kék), valamint a geometria alapformáit (kör, háromszög, négyzet) variálja képein és fordítja el a térben kisplasztikáin éppúgy, mint monumentális szabadtéri acélszobrain. Az ötvenes éveiben járó Kun Imre ugyancsak a francia főváros lakója, ő most szabadtéri szökőkútterveit mutatja be az Abigail kollektív kiállításán.

Gyűjtsünk népművészetet

Vörösváry Ferenc mérnökember létére a paraszti cserépedények gyűjtője évtizedek óta, a műfaj tekintélyes szakértőjévé nőtte ki magát, olyannyira, hogy nem érti: miért veszett ki mára a lelkesedés irántuk. Egy évszázaddal ezelőtt a nagypolgárság, a pénzvilág olyan képviselői, mint a Hatvanyak vagy a Pekár família tagjai, kollekcióikba kiválóan be tudták illeszteni a falusi mesterek kerámiáit is, annál inkább, mert az általuk szívesen vásárolt kortárs festők képein is gyakorta szerepeltek ilyenek (elég Csók István, Czóbel Béla vagy Perlrott Csaba Vilmos csendéleteire gondolni). Saját bevallása szerint régebben ő is zárkózott volt a rejtőzködő kincsek felkutatását illetően, de újabban megosztja az eredményes gyűjtés titkait szakmai beszélgetéseken, sőt akár írásban is. Így született meg szerkesztésében, a Novella Kiadó gondozásában az Erdély népi kerámiaművészete elnevezésű gazdagon illusztrált album, amelynek kísérőszövegei magyarul, németül, valamint románul is olvashatók. Mindannyian, akik e könyv megszületésénél bábáskodtunk, több évtizeden keresztül Erdélyt járva szerettük meg a cseréptárgyakat - mutatta be a könyvet Vörösváry Ferenc. A kötet nagy összefogás eredménye: hat magyar, nyolc román és egy német múzeum, továbbá e három ország tizenkét magángyűjtője dolgozott együtt, hogy a 85-90 százalékban publikálatlan és közel ilyen arányban évtizedek óta kiállításokon sem szereplő műkincsek megismerhetővé váljanak.

Kevés volt a licitlépcső Nagyháziék aukcióján

Minden eddiginél gazdagabb kínálat jellemezte a Nagyházi Galéria december 9-12. közti év végi aukcióját, de a bőség zavara nem gerjesztett túl nagy forgalmat. Az első két napon a festmények 730 tételéből 313 kelt el, igaz, ebből 53 egymillió felett. Nagyháziék közismerten precíz árazási érzékét - ezzel párhuzamosan a mai gazdasági helyzetben a kereslet korlátait - jelezheti, hogy a csúcsleütések nagyjából egybeestek a legmagasabb kikiáltási árakkal. Így különösebb meglepetések nélkül váltott tulajdonost Zichy Mihály Boszorkánykonyhája 20 millió forintért vagy Rippl-Rónai József nőalakja Szalonban címmel 18 millióért. Csók István 8,5 millióra taksált 1917-es Pihenő sokác menyecskéje 11 millióig jutott, míg a németalföldi Nicolaes Maes Kislány forrásnál című 1675 körüli, védett festménye ugyanennyiről 9,5 millióig araszolt. A vegyes műtárgyak, antik bútorok és keleti szőnyegek, továbbá az ezüstnemű és az ékszerek második és harmadik napi aukciója az értékesítési ráta szempontjából sikeresebb volt, az összesen 895 tételből 468 talált gazdára. Itt 24 tételt ütöttek le millió felett, ezek között igen látványos emelkedést ért el Josef Hoffmann védett ezüst gyertyatartópárja. A Wiener Werkstätte művésze fél méter magas, elefántcsont golyó lábakon álló gyertyatartókat tervezett, az összesen 4810 grammos párosért 2,8 milliót kértek, ez a licitálás hevében meg se állt 13 millióig. Nem emelkedett a Franz Lobmayer műhelyéből, 1800 tájáról való embermagasságú 9 milliós állóóra kikiáltási ára, az 1400 körüli, tűzaranyozott réz délnémet körmeneti kereszté viszont 3,4 millióról 4,2 millióra lépdelt (XV. századi itáliai társáé 1,8 millióról 3 millióig jutott). Egy elefántcsont intarziás ébenfa asztal - velencei vagy firenzei műbútorasztalos XIX. századi munkája - 2,4 millió helyett 3,2 millió forintot is megért új gazdájának.

Látványos licitlépcsők a MissionArtnál

A papírforma győzött a MissionArt Galéria december 5-i művészeti aukcióján, ahol a 275 tételből 161 talált gazdára: Rippl-Rónai József Öregasszony ibolyával című 1895-ös olajképe kelt el messze a legmagasabb áron, amikor 8 milliós kezdés után 9,5 milliónál koppant Gundel Takács Gábor kalapácsa. Messze mögötte következett Boldizsár István fekvő női aktja, de így is megduplázta 1,2 milliós kikiáltási árát a 2,4 milliós leütéssel. A katalógus borítóján is reprodukált Scheiber Hugó-önarckép 1,4-ről 1,9 millióig jutott, csakúgy, mint Tibor Ernő olaj-vászon Párizsi részlete. Sokkal nagyobb licitlépcsőt tett meg Halász Hradil Elemér pihenő inasról festett zsánerjelenete - 360 ezres kezdésről 1,7 millióig lépdelt -, illetve Gross-Bettelheim Jolán Hadiüzem című fekete-fehér litográfiája, amely 460 ezerről jutott 1,6 millióig. Igazi kuriózum volt Pierre Bonnard litója, az Esős időben, amely 1910-ben Rippl-Rónai tulajdonában volt; vevője valószínűleg jól járt vele, amikor 1,4 millióért meg tudta szerezni, 480 ezres elvárás után. Nyílt színi tapsot aratott a nagybányai városi gyűjtemény képviselője, aki kitartó licitálással félmillióig tornázta fel 70 ezres kezdésről, de megszerezte a laikusok körében ismeretlen Kóber Leó ülő nőalakját. A fotográfiák közül visszamaradt Hajas Tibor 1978-as Húsfestmény-tájkép trilógiája, akárcsak Perneczky Géza 1971-es "Art" golyók ciklusa - talán túl magas volt a 900 ezres, illetve 700 ezres kikiáltási ár. A tavaly elhunyt Lucien Hervé Feneketlen tó című fényképének ára viszont 90 ezerről 150 ezerre emelkedett, Molnár Edit Barcsay-Kondor páros portréja pedig 60 ezerről 100 ezer forintra drágult.

Sorra dőltek a kortársrekordok az Erdész & Makláry-aukción

Kétszeresen is megdőlt a kortárs művészek magyar árverési rekordja az Erdész & Makláry galéria december 9-i árverésén, miután Reigl Judit két munkája is az eddigi csúcsot meghaladó áron kelt el. A Tömbírás című 1959-60-as olajkép (képünkön) 13 milliós indításról 28 millióig ment fel, így jutalékkal együtt 33,6 millió forintjába került a telefonon licitáló párizsi nyertesnek. A francia fővárosban élő 85 éves festőnő másik műve, az 1969-es Ember 7,5 millióról 17 millióig jutott, ez jutalékkal együtt 20,4 millió forintra rúg. A magyarországi kortársak közül először Csernus Tibor lépte át a tízmillió forintos leütési árat Virág Judit egy tavalyi árverésén: Csendélet szilvákkal című 1983-as munkáját most 7,5 millióra taksálták, és heves csata után 13 milliós leütéssel lett a teremben tartózkodó nyertesé. Ugyanitt végzett Hantai Simon 1963-as, cím nélküli műve is, megkétszerezve 6,5 milliós kikiáltási árát. Duplázott a nemrég elhunyt művész 1971-es, Pliage című alkotása is, amikor 7 milliónál koppant a kalapács (csak összehasonlításként: 2005-ben egy 1960-ban, Párizsban készült Hantai-kép a mintegy 140 millió forintnak megfelelő 490 ezer euróért kelt el a Christie's párizsi árverésén). Taroltak a kortársak a fotográfia terén is: Robert Marcel Sebességfokozatok című 2003-as sorozatát 900 ezres elvárás után 2,4 millión ütötték le. A klasszikus modernek közül Moholy-Nagy László 1930 körüli tus-akvarell ipari tájképe a Magyar Nemzeti Galéria idei életmű-kiállításán is szerepelt, a Néprajzi Múzeum aulájában pedig tapsot aratott, amikor 8 millióról 18 millióra ugratott fel. Számos licitlépcsőt tettek meg Mattis-Teutsch János művei is: 1915 körüli akvarell tájképe 2,8 millióról araszolt 7 millióig, 1921-es dekoratív, elvont Lélekvirága 6 millióról jutott egészen 13 millió forintig. Az aukciót profin levezető Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház festőként is elismert igazgatója már az elején felhívta a figyelmet Erdész László és Makláry Kálmán újítására: jó néhány milliós tételt katalógusban jelzett kikiáltási áránál lejjebbről indítottak, így azokat olcsóbban is meg lehetett szerezni, ha elmaradt a licit. Miklós Gusztáv hermelint mintázó 1931-es bronz kisplasztikája például 3,5 milliós becsértéke helyett 3,4 millióért cserélt gazdát, Mattis-Teutsch János 1920 körüli, fából faragott Anyaságát 4,5 millió helyett 4,4 millión ütötték le.