Az Abigail Galéria immár negyedik eladással egybekötött kiállítását rendezi meg január 14-ig Váci utcai székhelyén, a Millennium Centerben külföldön ismertté vagy az itthoni fogadtatásnál ismertebbé vált magyar művészek - hazatérő próféták - munkáiból. A mostani tárlat hat szereplője közül Nagy Éva Erdélyből települt át Magyarországra, majd 1956-ban disszidált Ausztriába, ott is hunyt el 2003-ban. Fél évszázados pályafutása során fokozatosan eljutott a figurativitástól a teljesen elvont kompozíciókig - az Abigailnél látható képei közt is akad tájábrázolás és embercsoport éppúgy, mint antropomorf formaritmus. A nyolcvanéves Neuhaus Ervin 1956-tól Párizsban él, monotípiái és kollázsai, litográfiái a világűr vizuális ábrázolására adnak újabb és újabb variációt. A vele egyidős Nemcsics Antal a színdinamika nemzetközileg elismert szaktekintélye, képei, faldekoráció-tervei vagy mobiljai járják a világot, nemsokára pedig szülővárosában kap majd helyet életműve a helytörténeti múzeum egyik szárnyában. A hatvanas Nem's Judit a kilencvenes években költözött Párizsba, de a külföldi szereplések mellett rendszeresen hazajár Budapestre is. Kalligrafikus periódusa után most szögletes mértani formák sorait és a kolorit árnyalatait variálja a síkban vagy a térben, gyakran csak betűkkel és számokkal adva címet műveinek. A hetvenhez közeledő Ingo Glass Temesvárról emigrált Münchenbe, de rendszeresen kiállít Magyarországon és Romániában. Talán az ő formanyelve a legszigorúbb: a Bauhaus három alapszínét (piros, sárga, kék), valamint a geometria alapformáit (kör, háromszög, négyzet) variálja képein és fordítja el a térben kisplasztikáin éppúgy, mint monumentális szabadtéri acélszobrain. Az ötvenes éveiben járó Kun Imre ugyancsak a francia főváros lakója, ő most szabadtéri szökőkútterveit mutatja be az Abigail kollektív kiállításán.
