Tóth Gábor

Politikai ellenszéltől tartanak az euróaspiránsok

Az eurózóna országai közti kapcsolatok szorosabbra fűzését szorgalmazó Franciaország és Belgium törekvései aggályokat ébresztenek egyes új tagállamok körében, amelyek – a Reuters tudósítása szerint – attól tartanak, hogy egy „elitklub” létrejötte miatt fontos döntésekbe nem lesz beleszólásuk, illetve nem léphetnek be az eurózónába. Az új tagállamok félelmeit erősítik azok az uniós elemzések is, amelyek szerint az eurózónához való csatlakozás elbírálásakor a korábbiaknál kifinomultabb kritériumokat kell alkalmazni, és az érintett országok felkészültségének hiányosságain kívül azzal is indokolni lehetne a csatlakozás elutasítását, hogy az eurózóna gazdasága nem képes az illető ország integrálására. Az Európai Központi Bank (ECB) és a brüsszeli bizottság illetékesei azt bizonygatják, hogy a belépés feltételei kizárólag a maastrichti kritériumok, az aspiránsok azonban attól tartanak, hogy ezeket túl mereven fogják alkalmazni, holott a korábbi felvételeknél nagyobb engedékenységet mutattak. A valutaunió létrejöttekor az államadósságra vonatkozó feltételt a tizenkét országból hét nem teljesítette – sokan közülük máig sem teljesítik –, a költségvetési hiányra vonatkozó előírást sokan csak kreatív könyveléssel tudták produkálni. Az eurózónához 2007-ben csatlakozni szándékozó Litvánia és Észtország teljesíti a követelményeket az infláció kivételével, amelynek kapcsán viszont reméli, hogy az ECB és a bizottság elnéző lesz. A 2007-es bővítési körben egyedül a legfejlettebb új tagország, Szlovénia kapott zöld jelzést – azt sem hivatalosan. Lettország, Málta és Ciprus 2008-ban, Szlovákia 2009-ben, Magyarország és Csehország 2010-ben tervezi az euró bevezetését. Lengyelország egyelőre nem közölt céldátumot.

Bécs felé, félúton...

Győr a Bécs és Budapest közti útvonalakon fekszik, majdnem pontosan egyenlő távolságra a két fővárostól – ez régóta garantálja számára a fejlett közlekedést. Vonatkozik ez a vasútra is, hiszen a 90-es években a várost érintő sínpárokat tették először alkalmassá a 160 kilométeres vonatsebességre – még ha egyelőre csak elméletben is...

Folyók és kultúrák találkozásánál

A magyar városok utcái járva az utazó meghökken, hogy még egy ilyen kis országon belül is mekkora különbség van a keletebbre, illetve nyugatabbra fekvő települések arculata között. Az olyan „nyugati” városokat, mint Győr egyrészt rendszerint szebben helyreállították, másrészt sokkal több emléket hagyott a gazdag történelmi múlt...

Nem az erdőirtás az árvizek fő oka

Régi közhiedelmet cáfol az a tanulmánygyűjtemény, amelyet az indonéziai Bogorban székelő Nemzetközi Erdőkutató Intézet állított össze és az ENSZ élelmezésügyi szervezetével, a FAO-val közösen publikált. A kötet szerzői egyebek közt azt vizsgálták, hogy a nagy folyók vízgyűjtő területét borító erdőségeknek mennyire van hatásuk az árvizek gyakoriságára és súlyosságára. A következtetésük meghökkentő: alig-alig. Az erdei talaj és az avartakaró ugyanis a hosszan tartó esőzésektől – jellemzően a csapadékos évszakok vége felé – telítődik vízzel, így nedvességfelszívó és -visszatartó képességét elveszti. Hasonlóan ítélik meg a földcsuszamlások elleni erdőtelepítés, illetve -megtartás gondolatát. Rámutatnak, hogy a fák gyökerei csupán akkor akadályozzák meg a talaj csúszását, ha az a felső egyméteres rétegre korlátozódik, háromméteres mélységben már jóformán semmilyen hatásuk nincs. Arra a kérdésre, hogy akkor miért hallunk egyre több és súlyosabb árvíztragédiáról, a szerzők a statisztikából levezetett választ adnak. Szerintük a folyók összességében semmivel sem veszélyesebbek, mint százhúsz évvel ezelőtt voltak, amikor még a mainál sokkal több erdő volt. Egyszerűen arról van szó, hogy a veszélyeztetett területek egyre sűrűbben lakottak és a gazdaságuk is rohamosan fejlődik. A múltban a településeket lehetőség szerint nem vízjárta részekre építették, a modern kor azonban lazított ezen az ésszerű gyakorlaton. A víz közelsége rengeteg haszonnal jár, így egyre többen reszkírozzák meg az ártéri építkezést. Különösen érvényes ez a Távol-Keletre, amely az utóbbi időben a legnagyobb katasztrófák helyszíne volt: a Jangce 1998. évi áradása 30 milliárd dollárnyi kárt okozott. Miközben a kutatóintézetek az időjárás – a tudományos közvélekedés szerint részben ember okozta – hullámzását vizsgálják, a gazdasági szféra az ebből eredő üzleti kockázat megszüntetésére koncentrál. A klíma és a bevétel összefüggése sok esetben egészen triviális – mint a sítúraszervezők függése a hóeséstől, a sörgyáraké a nyári melegtől vagy a növénytermesztőké a csapadéktól –, de még olyan látszólag távoli területek üzletmenetében is kimutatható, mint az autógyártás. Mindezek kockázatát csökkentendő újabban a tőzsdéken határidős ügyleteket lehet kötni, amelyek tárgya valamely jövőbeli időszak hőmérséklete: a nagy üzletelők közé tartozik a Heineken sörgyár, a Coca-Cola, valamint a müncheni Oktorberfest szervezője. Az ilyen típusú ügyletek összege – az ebben utazó Időjárási Kockázatkezelő Szervezet (The Weather Risk Management Association) adatai szerint – 2004-ben Európában 4,2 milliárd dollárnyi volt, Amerikában pedig ennek másfélszerese.

Hírháló

Felső-Ausztria nem maradhat „kóser” Az Európai Unió Elsőfokú Bírósága – a második legmagasabb rangú bírói testület az EU-ban – elutasította Felső-Ausztria azon kérelmét, hogy a területén megtilthassa génmanipulált növények (GMO-k) termesztését – tudósít a Dow Jones hírügynökség. A bírák azzal indokolták döntésüket, hogy az osztrákok nem bizonyították be, hogy a kérdéses növényeknek bármiféle káruk lenne, azt pedig különösen nem, hogy speciálisan a helyi élővilágot veszélyeztetnék. „Mindig tudtuk, hogy ez Dávid és Góliát harca” – reagált az ítéletre a környezetvédők kedvenc hasonlatával Josef Stockinger tartományi miniszter.

Egyre többen vannak a Cseberben

A Cseber (Csomagoló Eszköz Begyűjtési Rendszer) Kht. 2003-ban alakult, annak hatására, hogy egy 2002-ben kiadott kormányrendelet a gyártókat és importőröket a kibocsátott csomagolóanyag meghatározott hányadának visszagyűjtésére kötelezte. Motivációként e rendelettel a törvényhozó mentességet adott a termékdíj fizetése alól, ha egy cég maga teljesíti a kötelezettséget vagy mással elvégezteti ezt. Ezzel tulajdonképpen privatizálták a hulladékok visszagyűjtését, amennyiben lehetővé tették, hogy termékek gyártói környezetterhelésük fejében ne az államnak fizessenek, hanem egy közös koordináló nonprofit magánszervezetet – kht.-t – bízzanak meg a számukra előírt mennyiségű hulladék visszagyűjtésével, és annak ezért úgynevezett licencdíjat fizessenek. A kezdet nem volt könnyű, a rendelet ugyanis a koordináló kht.-k minimális alaptőkéjét 50 millió forintban – Lantos Péter, a Cseber ügyvezető igazgatója szerint túl magas összegben – szabta meg, amelyet az alapító tagoknak kell összedobniuk. Cserében csupán annyi előnyt élveznek a később – ingyen – csatlakozókkal szemben, hogy a kht. közgyűlésén szavazhatnak. Végül mégis viszonylag gyorsan sikerült húsz céget találni, amely vállalta ezt a terhet, köztük olyan illusztris gyártók magyarországi leányvállalatait, illetve képviselőit, mint a BASF, a Syngenta, a Bayer DuPont vagy a Monsanto. A később érkezőkkel együtt ma már 33 tagja van a kht.-nek, amelyek összesen a növényvédő szerek 98 százalékát forgalmazzák. A piac összes nagyobb szereplője csatlakozott a Nitrokémia 2000 kivételével, így az utóbbi göngyölegeit a Cseber begyűjtőhelyein nem is veszik át. Mivel a kötelező visszagyűjtési arány folyamatosan nő – tavaly 45 százalék volt, az idén 54 –, az eladott kemikáliák mennyisége kismértékben, a közhasznú társaság feladatai a jövőben rohamosan szaporodni fognak. A Cseber munkáját más koordinátor szervezetekkel ellentétben duális törvényi kötelezettség segíti, ebben az esetben ugyanis nemcsak a gyártó köteles erőfeszítéseket tenni a „végtermék” – a vegyszeres-kannák és -flakonok – visszagyűjtésére, hanem a felhasználóknak is el kell számolniuk azokkal. Más szóval, egy ellenőrzés esetén igazolást kell felmutatniuk arról, hogy a kannákat megfelelő helyen leadták. A kht. által a forgalmazóktól beszedett díjak átlagosan a forgalmazott vegyszerek árának 3 ezrelékét teszik ki. Ha az így összejött körülbelül 200 millió forint nem fedezi a kht. költségeit, az év végén pótszámlát állíthat ki a tagjai felé, ezt azonban – más koordináló szervezetekhez hasonlóan – igyekszik elkerülni. Az említett összegnek körülbelül 40 százaléka megy el a hulladék elégetésére, 35 százalék a kht. által foglalkoztatott 110 begyűjtő díja – ezek növényvédőszer-nagykereskedők, akik melléktevékenységként végzik a göngyölegek át-, illetve visszavételét. (A begyűjtőhelyek listája a kht. honlapján szerepel.) A maradék a közhasznú társaság saját működését, illetve marketingjét fedezi. A kannákat és flakonokat a felhasználóknak „háromszor mosott” állapotban kell leadniuk, ezt nemcsak a kht. szerződési feltételeiben, hanem az FVM-rendeletben is rögzítették. Óhatatlanul felmerül a gyanú, hogy ezt a feltételt némely gazda a törvény szellemével ellenkezően úgy teljesíti, hogy a maradék mérgező anyagokat a flakon aljáról beleönti, illetve -mossa a közeli patakba. Lantos Péter szerint azonban ez a feltételezés nem életszerű, a földművesek ugyanis az utolsó cseppig igyekeznek felhasználni a kemikáliákat, lévén azok méregdrágák. A kht. a begyűjtési kampányait a nagy mezőgazdasági munkákhoz igazítja, a jelenlegi átvételi időszak október 15-én kezdődött és november 30-áig tart. A partnerek által leszerződött mennyiség a vegyszerekkel közvetlenül érintkező fém-, illetve műanyag edényekre vonatkozik, a többi „társított” anyagot – papírdobozokat, raklapokat stb. a Cseber korlátlan mennyiségben ingyen átveszi.

A tiszta tizenkettő

A Környezettudatos Vállalatirányítási Egyesület (KÖVET-INEM Hungária) évente esettanulmányokat kér különféle (nagyrészt gazdasági) szervezetektől az üzleti szempontból is hasznos környezetvédelmi intézkedéseikről. A beküldött „pályázatokat” az egyesület rangsorolja és a legjobbakat publikálja.

A Bakony Művek kibővítette kínálatát

A rendszerváltás utáni gazdasági viharokat azok a cégek is nehezen vészelték át, amelyek töretlenül fejlődő piaci területen tevékenykednek. A veszprémi Bakony Művek – az országban működő autó-, illetve autóalkatrész-gyárak egyik fő beszállítója – szintén csak termék- és tulajdoni szerkezetének alapos átalakítása közben maradt talpon. A Bakony Műveket Magyar Lőszerművek néven alapították, a nevének megfelelő profillal. A háború utáni államosítást követően a cég a hadianyagok mellett a legkülönfélébb fémtárgyak gyártásába kezdett bele a szifonpatronoktól a kézi szerszámokon át a zárakig. Miután a keleti blokkban is beindult az autógyártás, 1968-ban a Bakony Művek kezdett ablaktörlőket, kürtöt és gyújtáskapcsolót szállítani a Volgákhoz, – a VAZ gyárnak – majd a Polskikhoz, Moszkvicsokhoz, Zastavákhoz és Daciákhoz, a Szamarákhoz pedig már az említett alkatrészek saját fejlesztésű változatait szállította. A rendszerváltás így már egy jelentős járműipari szakmai kultúrával rendelkező céget talált Veszprémben, amely 1992-ben – az egyik első beszállítóként – a Magyar Suzukinak kezdett ablaktörlő rendszert és dudát gyártani. Ugyanebben az évben a cég 2,1 milliárdos alaptőkével részvénytársasággá alakult, majd az 1994. tavaszi privatizáció során 50,1 százalékban az MRP- és az MBO-szervezet – a dolgozók és a menedzsment – tulajdonába került. Főként az Oroszországba irányuló pótalkatrész-szállítás révén a BM egy ideig növelni tudta bevételét. Ez a felfutás egészen az 1998-as válságig tartott, amikor is az orosz vevők egy része fizetésképtelen lett, ezért ekkor – sok más magyar exportőrrel együtt – egy időre veszteségessé vált a veszprémi cég. Időközben viszont a Bankár Kft. – a menedzsment részvényeinek, valamint az 1994-ben állami kézben maradt pakettnek a megszerzésével – a BM kétharmados többségű tulajdonosa lett. Az új főrészvényes „lecsontozta” a céget: 2000 elejétől kezdődően egy év alatt a Bakony Művek tulajdonában lévő két kft. közül először a Bakony Gyújtógyertya Kft.-t adta el, majd a BM – jogilag nem különálló, számítógép-ventilátorokat gyártó – tapolcai üzeme következett, végül pedig a szerelősorokat és szállítórendszereket készítő Flexmont Kft. kelt el. De a Bakony Művek eközben „hízott” is, mégpedig a Mechanikai Mérőműszer Gyár (MMG) 200 dolgozót foglalkoztató, autóműszerfalakat gyártó kecskeméti üzemével, amelyet beleapportált mindkét cég többségi tulajdonosa, a Bankár. A BM és MMG azonban nem „csak” a közös tulajdonoson keresztül fonódott össze, hanem az MMG a Bakony Művek részvényeinek 26 százalékával is rendelkezett. Ezt a részvénypakettet az APEH – már a Bankár MMG-ből való kiszállása után – az MMG-től adótartozások fejében lefoglalta és elárverezte. A vevő egy Temako nevű kft. volt, amely viszont 24,4 százalékban szintén a Bankáré, így az utóbbi cég közvetett és közvetlen részesedése a Bakony Művekben 81 százalékra nőtt. A tulajdonosi kört érintő következő lényeges esemény az volt, amikor a Bankár a részvényeinek egy részét 2002-ben eladta Zentai Gábornak, aki akkor lett a BM vezérigazgatója. A 2000 körüli veszteséges időszakban mindazonáltal a Bakony Műveknek sikerült 60 százalékban megújítania termékszerkezetét – valójában ekkor történt meg a keleti piacok helyett a nyugati cégek, illetve az itteni gyáraik kiszolgálására való végleges átállás. Azóta a Bakony Művek fejlődése töretlennek mondható. A cég neve ugyan egyszer megváltozott, még 2001-ben, Bakony Autóalkatrész Gyártó Részvénytársaságra, később azonban a Művek szó visszakerült a titulusba. A jelenleg körülbelül ezer főt (köztük 860-at Veszprémben) foglalkoztató, hétmilliárdos forgalmú középvállalat eközben már nem ragaszkodik szigorúan az autóipari profilhoz, ahogy a veszprémi gyártáshoz sem: Hajdúnánáson épített egy üzemet a nyíregyházi Ericsson-hűtőgépgyár kiszolgálására, de rendelésre fémmegmunkáló szerszámokat, sőt fröccsöntőformákat is készít. A „hagyományos” autóipari megrendelők névsora pedig egészen illusztris: szerepel köztük a Visteon (Ford), az Opel, a Valeo, az ISE, a BMW és a Mercedes, de mindenekelőtt a Suzuki, hiszen a kezdetektől termelt ablaktörlők és dudák mellett már más alkatrészek is kerülnek Veszprémből a „mi autónkba”, sőt a Japánban készülő Suzukikba is.

Csökkenő bevétel mellett is nyereséges volt tavaly a Balaton Bútorgyár

A cégjogi „családfáját” 1896-ig visszavezető Balaton Bútorgyár Rt. azon kevés magyar iparvállalat közé tartozik, amelyek viszonylag jól átvészelték a rendszerváltást követő gazdasági összeomlást. Az elsősorban asztalokat és székeket gyártó veszprémi vállalkozás 1993-ban 1 milliárd forint körüli bevételt és szép, 70 millió forintos eredményt ért el. Ugyanebben az évben az akkori Állami Vagyonügynökség a Balaton Bútorgyárat egy Vebu nevű kft.-n keresztül eladta a Fotexnek, amely azóta is meghatározó tulajdonosa a veszprémi cégnek. Mivel a Fotex egy nagy bútoráruházban, a Domusban is fő tulajdonos volt, a cégcsoporton belül egy erős bútorvertikum alakult ki, amely jó kereskedelmi lehetőségekkel kecsegtetett. A kilencvenes években azonban a magyar bútorágazat egésze nehéz helyzetbe került, és a piaci visszaszorulása - rövid felívelő időszakoktól eltekintve - a mai napig tart. A konkurencia nagyon erős: az ezredfordulóra a magyar piacon eladott bútorok hatvan százaléka már külföldi gyártmány volt. A magyar cégek kisebb tőkeerejük folytán kevés saját fejlesztésű bútorcsaláddal álltak elő, inkább a nyugati „nagyágyúk” keze alá dolgoztak bérmunkában, ez a lehetőség azonban a hazai költségek megnövekedésével beszűkült, amiben közrejátszott a minimálbér emelése és a forint sűrűn hangoztatott túlértékeltsége. Ebben a rendszerváltás óta szinte folyamatosan romló helyzetben a biztos pontot a közbeszerzések jelentették, a nagyobb bútorgyárak bevételének rendszerint 15-20 százaléka származik ebből a forrásból. Az állami intézmények „fő közbeszerzője”, a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság - korábbi nevén a Miniszterelnökség Közbeszerzési és Gazdasági Igazgatósága - évről évre meghirdeti bútorpályázatát. A Balaton Bútorgyár a profiljának megfelelően a minőségi bútorok kategóriájában pályázik, egy öttagú - évek óta változatlan összetételű - konzorcium tagjaként. Mivel erre a kategóriára - az „emelt szintű ügyintézőknek” és a középvezetőknek szánt fabútorokra - évente 4 milliárd forint körüli összeg jut, érthető, hogy egy olyan, körülbelül évi 3 milliárd forintos forgalmú cég számára, mint a Balaton Bútorgyár az ebből származó bevétel nagyon fontos. A bútorközbeszerzés idővel olyan „családiassá” vált, hogy néha már nem is pályázott rá más cég, mint a későbbi győztesek. A korábban biztos bevétel azonban megcsappanni látszik: míg 2002-ben a Balaton Bútornak még 800 millió forintos forgalma származott ebből a forrásból, 2004-ben már csak 400 millió forint. Ugyanezen időszak alatt a teljes bevétel 3 milliárdról 2 milliárd forintra esett. Időközben viszont egy termék- és termelésracionalizálási program részeként az alkalmazottak száma ennél is nagyobb mértékben, 450-ről 240 főre csökkent, így az alacsonyabb bevétel is elegendő volt a nyereséges működéshez. Az utóbbi időben nagyobb hangsúlyt fektetnek a fejlesztésre, a svéd piacra például külön termékcsaládot alakítottak ki, és a cég, amelynek eddigi kivitele - akárcsak az egész magyar bútoriparé - jórészt a német piacra irányult új exportoffenzívába kezdett egyebek közt Oroszországban és Nagy-Britanniában is. A gyárnak tizenegy márkaboltja is van az országban, kettő Budapesten, és egy-egy kilenc másik nagyvárosban. A márkaboltokat egyes szakértők szerint tulajdonképpen azért kellett létrehozniuk a gyáraknak, mert a bútor-nagykereskedelem a kilencvenes években gyakorlatilag megszűnt, a külföldi tulajdonú nagyáruházak pedig elsősorban az importra támaszkodnak, így a hazai cégeknek kevés megjelenési lehetőségük maradt, és ez jórészt ma is így van. A Balaton Bútorgyár az iparág többi vezető magyar vállalkozásához hasonlóan nem nyitott üzletet a nemrég elkészült óriási MaxCity bútoráruházban sem, holott azt kifejezetten a kisebb cégek kínálatának bemutatására hozták létre. A cég honlapján az üzemnagysághoz képest meglepően gazdag választékkal találkozik az olvasó, hiszen csupán székekből és fotelekből 116-féle szerepel. A gyár termékei között nagy számban találunk szép, míves és minden bizonnyal kitűnő minőségű kárpitozott karosszékeket, és hasonló, aprólékos munkával készülő bútorokat. Ezek a díszei lehetnek egy polgárlakás ebédlőjének, és némileg kilógnak a jelenlegi bútorpiacon felsejlő minimalista trendből, ahol a drágább dohányzóasztalok némelyike egy fémlábakon álló üveglap.