A Cseber (Csomagoló Eszköz Begyűjtési Rendszer) Kht. 2003-ban alakult, annak hatására, hogy egy 2002-ben kiadott kormányrendelet a gyártókat és importőröket a kibocsátott csomagolóanyag meghatározott hányadának visszagyűjtésére kötelezte. Motivációként e rendelettel a törvényhozó mentességet adott a termékdíj fizetése alól, ha egy cég maga teljesíti a kötelezettséget vagy mással elvégezteti ezt. Ezzel tulajdonképpen privatizálták a hulladékok visszagyűjtését, amennyiben lehetővé tették, hogy termékek gyártói környezetterhelésük fejében ne az államnak fizessenek, hanem egy közös koordináló nonprofit magánszervezetet – kht.-t – bízzanak meg a számukra előírt mennyiségű hulladék visszagyűjtésével, és annak ezért úgynevezett licencdíjat fizessenek.
A kezdet nem volt könnyű, a rendelet ugyanis a koordináló kht.-k minimális alaptőkéjét 50 millió forintban – Lantos Péter, a Cseber ügyvezető igazgatója szerint túl magas összegben – szabta meg, amelyet az alapító tagoknak kell összedobniuk. Cserében csupán annyi előnyt élveznek a később – ingyen – csatlakozókkal szemben, hogy a kht. közgyűlésén szavazhatnak. Végül mégis viszonylag gyorsan sikerült húsz céget találni, amely vállalta ezt a terhet, köztük olyan illusztris gyártók magyarországi leányvállalatait, illetve képviselőit, mint a BASF, a Syngenta, a Bayer DuPont vagy a Monsanto. A később érkezőkkel együtt ma már 33 tagja van a kht.-nek, amelyek összesen a növényvédő szerek 98 százalékát forgalmazzák. A piac összes nagyobb szereplője csatlakozott a Nitrokémia 2000 kivételével, így az utóbbi göngyölegeit a Cseber begyűjtőhelyein nem is veszik át. Mivel a kötelező visszagyűjtési arány folyamatosan nő – tavaly 45 százalék volt, az idén 54 –, az eladott kemikáliák mennyisége kismértékben, a közhasznú társaság feladatai a jövőben rohamosan szaporodni fognak.
A Cseber munkáját más koordinátor szervezetekkel ellentétben duális törvényi kötelezettség segíti, ebben az esetben ugyanis nemcsak a gyártó köteles erőfeszítéseket tenni a „végtermék” – a vegyszeres-kannák és -flakonok – visszagyűjtésére, hanem a felhasználóknak is el kell számolniuk azokkal. Más szóval, egy ellenőrzés esetén igazolást kell felmutatniuk arról, hogy a kannákat megfelelő helyen leadták.
A kht. által a forgalmazóktól beszedett díjak átlagosan a forgalmazott vegyszerek árának 3 ezrelékét teszik ki. Ha az így összejött körülbelül 200 millió forint nem fedezi a kht. költségeit, az év végén pótszámlát állíthat ki a tagjai felé, ezt azonban – más koordináló szervezetekhez hasonlóan – igyekszik elkerülni. Az említett összegnek körülbelül 40 százaléka megy el a hulladék elégetésére, 35 százalék a kht. által foglalkoztatott 110 begyűjtő díja – ezek növényvédőszer-nagykereskedők, akik melléktevékenységként végzik a göngyölegek át-, illetve visszavételét. (A begyűjtőhelyek listája a kht. honlapján szerepel.) A maradék a közhasznú társaság saját működését, illetve marketingjét fedezi.
A kannákat és flakonokat a felhasználóknak „háromszor mosott” állapotban kell leadniuk, ezt nemcsak a kht. szerződési feltételeiben, hanem az FVM-rendeletben is rögzítették. Óhatatlanul felmerül a gyanú, hogy ezt a feltételt némely gazda a törvény szellemével ellenkezően úgy teljesíti, hogy a maradék mérgező anyagokat a flakon aljáról beleönti, illetve -mossa a közeli patakba. Lantos Péter szerint azonban ez a feltételezés nem életszerű, a földművesek ugyanis az utolsó cseppig igyekeznek felhasználni a kemikáliákat, lévén azok méregdrágák.
A kht. a begyűjtési kampányait a nagy mezőgazdasági munkákhoz igazítja, a jelenlegi átvételi időszak október 15-én kezdődött és november 30-áig tart. A partnerek által leszerződött mennyiség a vegyszerekkel közvetlenül érintkező fém-, illetve műanyag edényekre vonatkozik, a többi „társított” anyagot – papírdobozokat, raklapokat stb. a Cseber korlátlan mennyiségben ingyen átveszi.
Tóth Gábor