A rómaiak Arrabonája („Rába menti szállás”) az északi betörésektől a folyók által sokáig jól védett kereskedőváros volt. A népvándorlás korának általános pusztulása azonban nem kerülte el, így a honfoglaló magyarok már csak romokat és erősen meggyérült szláv-avar népességet találtak itt. A mai leggyakoribb történészi álláspont szerint Győr nemzetsége szállta meg a környéket – innen a város mai neve – de a szűken vett település területét a magyarok csak jóval később „lakták be”.
I. István azonban már püspöki székhelyet és várispánságot telepített ide. A következő évszázadokban Győr a középkori városok mozgalmas életét élte – gazdasági értelemben ez azt jelenti, hogy váltakozó sikerrel vívta vám-, adó- és birtokjogi csatáit a kereskedelmet meghatározó státusok és kiváltságok bonyolult rendszerében. Összességében Sopron és Pozsony versenyétől szorongatva is szépen fejlődött, 1500 körül már 5-6 ezren lakták. A lakosság ekkor kezdett téglaházakba költözni. Különösen élénk építkezés folyt a XV. század második felében, és ez már – még ha csak néhány épület erejéig is – a város mai képén is látszik, e kor emléke például a Püspökvár gótikus kápolnája.
Az ezt követő vészkorszak azonban jórészt eltüntette a középkori Győrt. A török először 1529-ben dúlta fel. Ezután a lakosság zöme a város északi részén emelt vár – egy rövid szakaszon ma is álló – falai közé húzódott, a védtelenül maradt déli részek elpusztultak. A hódoltsághoz a város csak négy évig tartozott: a tizenöt éves háború idején, 1594-ben a törökök bevették, de 1598-ban a császári csapatok visszafoglalták. Ez a hadiesemény olyan ünneplést váltott ki, hogy Európa-szerte „győri kereszteket” állítottak az emlékére, sokuk most megvan, de itthon csak a rábaszentmiklósi ismert. Ezt követően az ország gazdasági életét akkoriban meghatározó marhakereskedelem a végvári harcok ellenére fellendülést hozott Győrnek. A romokat barokk stílusban építették újjá. A város mai képét azonban nem ez, hanem a következő, XVIII. századi késő barokk, illetve klasszicista építkezések határozzák meg. Ekkor épül, illetve nyeri el jelenlegi formáját a Városháza, az Eszterházy- és Zichy-palota, a Rozália- és Altabak-ház, és ekkor alakítják ki a Szent László hermáját is őrző székesegyház mostani belső képét is.
1809. június 14-én a város határában zajlott a kismegyeri csata, amelyben a magyar inszurgenseket (nemesi felkelőket) is felvonultató császári hadsereg – bár nem „úgy futott”, ahogy Petőfi gúnyosan említi versében, hanem ameddig lehetett, vitézül helyállt – vereséget szenvedett Napóleon francia csapataitól. A gyászos ütközetnek köszönheti egyrészt Győr azt a megtiszteltetést, hogy egyedüli magyar városként felkerült a neve a párizsi Diadalívre, másrészt a franciák sarcot vetettek ki a polgárokra, és – akárcsak Dévényben – robbantásaikkal megrongálták a várat. A század további szakasza azonban jórészt békésen telt a város számára, kivéve a szabadságharcot, amikor többször is gazdát cserélt.
A XIX. század első felében a Duna főága még hajózhatatlan volt, így jóformán az összes exportra szánt magyar gabonát a Mosoni-Duna mentén fekvő Győrbe szállították, és ott átrakták, fellendülést hozva a város gazdaságának. A Nagy-Duna szabályozása és a vasútvonalak kiépülése a század második felében véget vetett ennek a virágzásnak. Győr azonban túlélte a „gabonaválságot” azzal, hogy éppen a kiépülő infrastruktúrára támaszkodva ipari központtá fejlődött, amit a Gyárváros negyed megjelenése a térképen is igen plasztikussá tett. Az első világháború kezdetekor már 50 ezren lakták, a harmincas évek végére pedig – nagyjából ugyanekkora népesség mellett – az ország harmadik legnagyobb iparvárosa lett. 1940-ben itt hirdették meg a magyar gazdaság militarizálását célzó győri programot. A háború végén a front elérte a várost, a harcok során ölték meg Győr akkori püspökét, az azóta boldoggá avatott Apor Vilmost, akinek a síremléke a székesegyházban található.
A háború utáni „szocialista iparosítás”, majd a külföldi tőke rendszerváltás óta tapasztalható beözönlése különböző módon ugyan, de egyaránt fenntartotta Győr nehézipari központ jellegét. A fő újdonság az, hogy a pazarul helyreállított történelmi városközpont révén Győr már idegenforgalmi szempontból is jelentős vonzerőt képvisel.
Tóth Gábor