Nemrég tanúja voltam egy magánbeszélgetésnek, ahol egy fiatal kutatóorvos fejtette ki a génmanipulációval kapcsolatos nézeteit. Az illető nem volt a GMO-k ádáz ellensége, nem akarja a génpiszkált növények írmagját is kiirtani, csak „kellően hosszú” vizsgálati időszakot kötne ki ahhoz, hogy az esetleges egészségügyi kockázatok kiderüljenek: száz évet. Ez a szám alkalmat adott némi töprengésre. Mi lett volna, ha a penicillint felfedezésekor, 1940-ben nem vezetik be hűbelebalázs módjára, hanem hasonlóan alapos vizsgálódásba kezdenek. A tesztidőszaknak pontosan a kétharmadánál lennénk és pár száz millióval alighanem kevesebben. A sajtót ellepnék a figyelmeztetések a penicillin veszélyeiről, továbbá a gyanúsan egybehangzó adatok arról, hogy a közvélemény elutasítja annak szedését. Tudományos felfedezésekről és innovációkról ugyan sohasem volt szokás népszavazással dönteni, vagy bármi módon a közhangulatra hivatkozni, de hát végül is az embereknek joguk van tudni, hogy mivel kúrálják őket, és alkalmasint elutasítani azt. Közben pedig hullanánk, mint a legyek mindazon betegségektől, amelyek a már ismert antibiotikumokkal gyógyíthatók lennének.
Mindez azonban csak gondolatkísérlet. Talán nincs is szükség ilyen távoli analógiákra, a végső döntés a génmanipulált növényekről gazdasági alapon is meghozható. Hiszen a kormány, az agrárszervezetek, kutatóműhelyek és környezetvédők által ez ügyben alkotott egységfront jóformán minden tagja azzal érvel, hogy versenyképességünk titka a GMO-mentesség. Legyünk tehát a géntisztaság boldog szigete, az egészség- és környezettudatos fogyasztók a mi agrártermékeinket fogják venni. Ilyen fogyasztókból pedig – vagy legalábbis a nevükben nyilatkozó politikusokból – nincs hiány, hiszen például Putyin is a „tiszta” agrártermékek importját nevezte az egyik fejleszthető kereskedelmi területnek budapesti látogatásakor. Hogy Oroszország, netán Zambia lakói megengedhetik-e maguknak, hogy arisztokratikusan elutasítsák az amerikaiaknak megfelelő táplálékot, azt ne firtassuk, ez az ő dolguk. Ha pedig a GMO-mentes termékek piaca már beáll, és a termelésük sem fokozható – mivel a hagyományos agrártermelésben már aligha van nagy növekedési tartalék –, akkor sincsen semmi baj. Addigra az agrotechnika tovább fejlődik, mi további újításokat nem vezetünk be, még drágábban adhatjuk a továbbra is változatlan portékánkat, és a magyar mezőgazdaság sorsa az örök virágzás lesz.
Ezzel a tetszetős, az innováció elutasítására épített gazdasági modellel nemcsak az a probléma, hogy az utóbbi időben nagyon GMO-párti brüsszeli bizottság lesöpri az asztaláról. Félő, hogy ha nem tenné, akkor sem ez lenne a siker titka. Az a baj, hogy mellettünk már Ausztria és Olaszország is központi, illetve tartományi kormányzati szinten GMO-ellenes, Svájc pedig referendumon utasította el a génpiszkált növényeket. Azaz máris egy sor ország kíván „kivétel” lenni, abban reménykedve, hogy a piac majd minőségi többletként ismeri el, hogy terményei nem génmanipuláltak, és a jövőben várható, hogy még többen választják majd a jól fizető tétlenséget. A „mentes” élelmiszerek piacán tehát egyre több eszkimó üldözi majd az egyre kevesebb fókát. Arra pedig még gondolni is rossz, hogy mi történik, ha a manapság a GM-élelmiszereket elutasító fogyasztók egy része mégiscsak beleharap a tiltott gyümölcsbe, és másnapra rádöbben, hogy semmi baja.
Tóth Gábor