Szász Judit

Gregorián és dzsessz a Millenárison

A Dés László–Balázs Elemér Quartet és a Voces4 Ensemble közös Contemporary Gregorian című produkciója február 21-én este hét órakor hallható és látható a Millenáris Teátrum színpadán. A műsor az ősi liturgikus gregorián dallamokra és reneszánsz motettákra épít, de ízig-vérig modern hangzásvilágot varázsol a dzsesszhangszerek és az emberi hang találkozásából. A négytagú énekegyüttes, a Voces4 Ensemble és a szabad zenét játszó dzsesszkvartett a két műfajból egy harmadikat hoz létre. Találkozik a középkor, a reneszánsz és a XXI. század zenéje, az előbbi inspirálja az utóbbit.

Kép a képben a Szépművészeti Múzeumban

Az El Greco, Velázquez, Goya – spanyol remekművek kiállítás kissé árnyékot vet a Szépművészeti Múzeum más centenáriumi rendezvényeire, mint például a Kép a képben grafikai tárlatra. Ez csaknem kétszáz alkotáson keresztül mutatja be a rajzművészet fejlődését, mentalitásbeli és szakmai haladását a XVI.-tól a XX. századig. A képeken valamilyen formában egy másik kép is megjelenik, vagyis valójában az ábrázolás tárgya maga a művészet. A hat tematikus csoportba gyűjtött művek közül az elsőben az a folyamat követhető, amelynek során a mesterségbeli tudás és jártasság mellett az ars libera (szabad művészet) címkét is kezdték követelni az alkotók. Nevet és tekintélyt remélve a legnemesebbektől, a görögöktől vezették le tudásuk és talentumuk „vérvonalát”, köztük Nagy Sándor kedvence, a festő Apellés és történetei volt számukra a minta. (Még másolatban sem láthatta senki négy alapszínt variáló, valósághű képeit, szájhagyomány őrzi hírét.) A második csoportba a művészetek allegorikus ábrázolásai kerültek, a festészetet emberi alakok vagy kitalált csodalények személyesítették meg. A leggyakrabban fiatal leányként ábrázolták a Festészetet, ecsettel, palettával. Külön összeállítás foglalkozik a festők védőszentje, Szent Lukács által festett Madonna-ábrázolásokkal, amelyeken a védőszent munka közben, műteremben látható. A negyedik csoportba a művészeti akadémiákat – benne az alkotás folyamatát – bemutató grafikák kerültek, az ötödikbe a művészportrék, amelyekből nem hiányozhat a számos önarcképet festett Rembrandt sem, akinek rajzán a festő egy modellt fest. A hatodik csoport a műteremből kikerülő képek sorsával, a kép és a közönség viszonyával foglalkozik.

Duronelly Balázs szobrai az Epreskertben

A görög templomot formázó, kissé – de elegánsan – lepukkant képzőművészeti egyetemi épületben, az Epreskert Parthenon-fríz termében – a Kmety György utca és a Bajza utca sarkán – Duronelly Balázs szobrászművész kiállítása látható február 11-ig. A fiatal művész 2004-ben Kő Pálnál végzett. A kiállítótermet egy több mint egyméteres szarvasbogár uralja, a szépen megformált nemes jószág – Duronelly elmondása szerint – több hónapi alkotómunka eredménye, amely nagyon drága alapanyagban fekszik. Békésen uralja az avarral beterített teret, előtte kékesre patinázódott, félbetört fém szoborfej állt meg gurulásában. Bár Duronelly részt vett már a 2003-as csoportos Plastica és a tavalyi Kogart Ház Friss kiállításán, a galériák nem bomlanak még utána. Más szobrász után se nagyon, a szoborgyűjtők még nincsenek olyan sokan, mint a festménymániások – tette hozzá a művész. Aki pedig mégis erre adja nem kevés pénzét, az a biztos XIX. századiakba fektet. Sajnos nincs művészeti menedzser se a fiatalok körül, olyan, aki felhajtana számukra megjelenési lehetőséget, értő közönséget és eladásokat. Enélkül pedig a kővel, fémmel dolgozó művészek (is) kénytelenek napi megélhetés után nézni, és örülnek, ha egyáltalán találnak némileg szakmájukba vágó, díszítőszobrászati munkát. A köztéri szobrok elkészítése is nemes feladat lenne és jól is fizet, de politikai ízektől már egy ilyen pályázat sem mentes. Ugyanakkor szerinte ebben szemléletváltás is kellene, hiszen nemcsak halott emberek emlékét kellene így – lóval vagy anélkül – ápolni. A következő megmérettetés, amelyre a fiatal szobrász készül, az októberi csoportos kiállítás a Dovin Galériában, a belvárosi Galamb utcában.

Autók és képek a tükörfalon

A Suzuki Ház galériája Rácz Nóra festményeit megtekintésre – és jó esetben eladásra – szánja. A új járműveket megduplázó tükörfalra aggatták fel a festőnő alkotásait – beárazva, semmit se bízva a véletlenre. A hölgy lelkesen mesél magáról: színész, költő vénája előbb-utóbb elcsitult az élet viharaiban, de festeni – főleg, hogy a mamája is megpróbálta és neki jót tett – mindig is akart. Kiállításokat halmoz – sokszor együtt anyukájával – nemcsak Magyarországon, de Izraelben is. Önkifejezésként műveli ezt a dolgot – ez látszik is. Mármint a lelkes amatőr hevülete. Bár mindent meg akar örökíteni, ami számára nagy élmény – a korcsolyázó szerelmesektől kezdve szemüveges kedvese portréján, a sokat élt cigányember arcmásán át Capri mesés vidékéig –, a szakma nagyon sok gátat állít elé. Ezt mások évekig tanulják az arra hivatott intézményekben; ha valaki le tud rajzolni egy arcot, az még nem művészet, azt iskolás színvonalon megoldott próbálkozásnak hívhatjuk. Rácz Nórának még meg kellene tanulnia a színek harmóniáját, a kompozíció felépítettségét, az arányokat. Ő le tud festeni sok mindent: hullámokat kéken-habosan, csendéleteket, virágzó fákat, sután álló-mozduló figurákat – amikkel a tengerparti nyaralóhelyek butikjai tele vannak, eladásra várva. Ha belegondolunk, hány erre évtizedekig rákészült képzőművész sínylődik kevésbé jó marketing híján megrendelés, bemutatkozási lehetőség nélkül, akkor azért valamit nem értünk. Miért nem oktatják az egyetemen azt is, hogy az istenadta tehetség és érzékenység mellé hogyan lehet vevőt, galériást, közönséget verbuválni? Miért csak a vakszerencse vezeti el egy-egy festőhöz a jó szimatú üzletembert, aki beárazza a munkákat és megcsinálja a reklámot? Rácz Nóra felvállalja magát, ki mer állni az emberek elé, azzal ami tőle telik, és ez dicséretes önbizalmat feltételez. Ha komolyan veszi a hobbiját, akkor szakmájának legnagyobbjait tekintheti meg a Szépművészeti Múzeum spanyol remekművekből most nyílt kiállításán. Előttük eltölteni pár órát hosszú évek stúdiumaival felér.

Az előítéletek ellen – kiállítás nyílik a roma holokausztról a Centrális Galériában

Az auschwitz-birkenaui koncentrációs tábor felszabadításának napja, január 27. – az ENSZ tavalyi határozata szerint hivatalosan is – nemzetközi holokauszt-emléknap. A Centrális Galériában (V. kerület, Arany János utca 32.) ezen a napon nyílik a roma holokausztról szóló kiállítás, amely Strasbourgból – német és európai uniós támogatással – érkezik Magyarországra. A 84 tabló hetvenméteres falat képez. A négy részre bontott kiállítás először bemutatja a romák ellehetetlenítését-kiszorítását a társadalomból Németországban és a csatlós államokban a nemzetiszocialista intézkedések nyomán, majd szisztematikus deportálásukat a helyi bürokrácia, csendőrség-rendőrség segítségével. A következő részben elpusztításukat követheti nyomon a néző. A végső konklúzió levonásához a ma újra feléledő rasszista cselekmények okait vizsgálják, európai körképet adva ehhez a szomorú aktualitáshoz. A kiállítás március közepén Pécsre érkezik, majd Csehország, Lengyelország és Hollandia ad neki otthont. A Roma holokauszt és rasszizmus a mai Európában című kiállítással a szervezők átfogó képet szeretnének nyújtani az érdeklődőknek abban a reményben, hogy ezzel az egymás iránti elfogadás, türelem és megértés élményében is részesüljenek. Sokáig másodlagosan kezelt és még mindig nehezen feldolgozott téma a roma holokauszt, hiszen nagyon sokan nem tudtak írni-olvasni az áldozatok és túlélők közül, többek között ezért se volt olyan irodalma, mint a zsidó tragédiának. A porrajmos (a holokauszt cigányul) dokumentumfilm-téma is volt az elmúlt években Magyarországon, de még mindig nem kapott társadalmunkban megfelelő visszhangot. Majd’ két hónap áll rendelkezésre, hogy ez a helyzet egy kicsit megváltozzék.

A láthatatlan épületdíszek is láthatóvá válnak

A budapesti épületeket díszítő Zsolnay-kerámiákat gyűjti egybe fotók, rajzok, makettek és megmaradt kerámiatöredékek segítségével az Ernst Múzeum kiállítása. A XIX–XX. század fordulóján a neves építészek Ybl Miklóstól Lechner Ödönig mind felhasználták Zsolnay Vilmos új találmányát.

Kondorostól Párizsig az Andrássy úton

Nagy ívű tárlat várja a magyar–francia festészet szerelmeseit az Andrássy úti Kogart Ház mindhárom szintjén március közepéig: Csernus Tibor életművéből csaknem száz képet állított ki a múzeum. A dél-alföldi Kondoroson 1927-ben született Csernus már több mint negyven éve Párizsban él és alkot, nem is akárhol: a Montmartre-on, a place Emile Goudeau-n. Fiatalként becsületes iparos életre készült rajztudásával, hogy kitörjön a falusi egyhangúságból, de ipariskolai tanára beláttatta vele, hogy tehetsége megérdemli a főiskolával való próbálkozást. A felvételin két hétig rajzolt, aztán versengtek érte a tanárok – akkor a mesterek közül választhatott a tanítvány –, Szőnyi István és Bernáth Aurél közül ő az utóbbira voksolt, holott a többiek mind a kedvesebb zebegényi művészhez húztak, de Bernáthot annyira megfogták Csernus felvételi rajzai, hogy fejből tudta azokat idézni hetekkel később is. Kezdetben az angyalföldi, Dráva utcai műterem környékét festette meg. A friss, impresszionista hatásokkal kevert képeket felváltotta egy elemeltebb, ecsettel-spaklival sok párhuzamos vonásból felépített, álomszínűre festett szürrealista stílus az ötvenes évek végén, a hatvanasok elején. Ekkor látogatott el Párizsba, amit a korszak pártvonalas vaskalaposai annyira zokon vettek, hogy eltiltották a kiállításoktól, és elvették útlevelét. Illusztrálni azonban hagyták, éhen tehát nem halt, sőt Munkácsy-díjat kapott ilyen műveiért. Azután valahogy újra kijutott a francia fővárosba és most már ott is maradt. Minden hatást beolvasztott munkásságába: van rajza, ahol a finom ívben meghajló lány épp Degas balerináinak kecsességével fűzi a cipőjét. Feldolgozta a XX. század végének eltorzulásait a nagy angol művész, Hogarth stílusában. Hogarth 1732-ben festette meg a Kurtizán története, majd A ficsúr története címmel nagy sikerű jellemrajzsorozatait, amelyeket rézkarc formában is kiadott. A romlás e virágainak kilencvenes évekbeli burjánzását Csernus hasonló erkölcsi ítélettel alkotta meg hat nagyalakú képén. Óriási nemzetközi elismertségét nemcsak fényképhűségű vásznaival, hanem Caravaggio hangulatát visszaadó táblaképeivel érte el. A nagy barokk mester a fény és árnyék, a jellemrajz és lélekábrázolás virtuóza volt – Csernus a mára applikálva mutatta be ennek érvényességét. A barnás háttérből kiragyogó arcélek, vállak és karizmok visszaadják nemcsak a hajdani olasztól ellesett fölényes mesterségbeli tudást, de a párizsi hétköznapok lüktetését is: a franciás könnyedség, a bárok, az utcák és a belső udvarok hangulata is érződik a képeken. Színei meleg és bensőséges világba visznek, az alföldi napsugaras telt kolorit a gyöngyházfényűbb Párizsban is vele maradt. Bernáth Aurél biztosan most is mindegyik munkáját megjegyezné magának, és szűkszavúan, de elismerné – mint hajdanában azon az első órán –, hogy ez az egész nagyon is ízlése szerint való.

Rómában sem szeretik Dávidot

Az elmúlt csaknem harminc év Koncz András képzőművész vonásain ugyan nyomot hagyott, de a felfogásán és alkalmazott technikáin kevésbé. Nagyszabású, harsány színű festményeit a Budapest Kiállítóteremben lehet megtekinteni.

Textilcsodák a Szépművészeti Múzeumban

A Szépművészeti Múzeum nemcsak Gaston Lachaise és Tiziano remekeivel, hanem a textilművészet nagyjaival is várja falai közé a téli hideg és depresszió elől menekülőket. Ez a hatalmas tárlat – a három óriási földszinti termet igénybe véve – egy sikeres 2001-es kiállítás, a Kárpit I. után felmerült igény felismerésére és kielégítésére született. A múzeum a Kárpitművészek Szövetségével karöltve nemzetközi pályázatot hirdetett Metamorfózis (Átváltozások) témakörben faliképek készítésére, a kiállításon most a beérkezett 136 pályaműből 39 látható 36 művésztől. Hogy az évszázadokon átívelő folytonossági érzés is életre keljen, vegyítve függesztették ki a kortárs faliképeket és a felbecsülhetetlen értékű, lakásnyi nagyságú belga és francia faliszőnyegeket, köztük az egyiptomi érától napjainkig terjedő korszakokból származó kisplasztikák, szobrok és múmiakoporsók színesítik az enteriőrt. Vajda Mária évek óta foglalkozik az e-mail és sms kiszorította hagyományos levelezés témakörével, mostani munkájában gyöngyszürkés derengésben lepecsételt, felbélyegzett borítékok és képeslapok lelhetők fel. Sok munka foglalkozik a halakkal: vannak például nagyalakú, fotografikusi hűséggel elkészített, szomorúan bámulók és kecses-karcsú, csillanó jószágok rajban úszva, és van Szent Pétert, a halászt idéző alkotás is. Érdekes, hogy két-három férfi alkotó szerepel csak a kiállításon, az egyik egy holland művész, akinek az Ikarusz-legendát feldolgozó textilje a kiállítás plakátja is egyben: strasszkövekkel díszítve csillog-villog, hiszen a nap gyilkos sugarait jeleníti meg. A kárpit fénykorát idézve sok benne az ezüst-, arany- és fémszál. Hatalmas méretű, hihetetlen pontossággal szőtt, színekben tobzódó mestermunkák is láthatók, amelyek valóban paloták termeibe készültek. Az Iparművészeti Múzeum három brüsszeli csodát adott kölcsön: mindegyik nagyszobányi méretű, a XVI. században készült, antik tematikájú. Akkoriban Brüsszel környékén működtek a leghíresebb műhelyek csak férfi munkásokkal, akik Théba alapítását, a nimfák halálát, az istenek szerelmét szőtték szemrontásig hatalmas szövőszékeken. A másik vonulatban is gyönyörködhetünk: ezek a fény századának, a XVIII. századnak francia fali díszei. XIV. Lajos és Richelieu bíboros tulajdonában voltak ezek a mámorítóan szép, mitológiai témájú, óriási szőnyegek. A palotákba készült művek után persze máshogy tekintünk a kortársak teljesítményére. Mára már mások lettek a társadalmi viszonyok, az elvárások és a textil funkciói is, nincsenek már bőkezű és jó ízlésű megrendelők és már régen nem a mítoszok „kottája” után kell a történeteket előadni. A gondolati sokszínűség valami mást ad a mesterségbeli grandiózusság helyett, hiszen ma már nem a Napkirály ragyogja be a horizontot.