Míg Barcelonának Gaudí, Bécsnek Hundertwasser építményei évtizedek óta szűnni nem akaró turistainváziót hoznak, addig Budapest a látogatókért folyó versenyben meglehetősen lemaradt versenytársaitól, pedig ez az egyik legszínesebb és legszebb épületekkel zsúfolt város Európában – ez és hasonló gondolatok juthatnak eszébe annak, aki megtekinti az Ernst Múzeum Budapest, a színes város című kiállítását. A tárlat azt mutatja be, hogy a Zsolnay építészeti kerámiák mennyire meghatározták és megváltoztatták a XIX. század utolsó harmadában Budapest arculatát. A fővárosban 1875 és 1914 között több mint kétszáz Zsolnay-kerámiával díszített épület készült, közülük számos ma is a magyar művészettörténet kiemelkedő alkotása. Zsolnay Vilmos pécsi gyára a pirogránit és az eozinmáz felfedezésével forradalmasította a kerámiaipart, és nemcsak vázák, étkészletek, belső dísznek szánt csempék, lámpák, hanem épületburkolatok is készültek az új anyagból. Az akkori építészek krémje Ybl Miklóstól Lechner Ödönig mind felhasználta ezt a találmányt. Alapkövetelményként ugyanolyan műgonddal és egységben gondolkodva tervezték és készítették el a külső, mint a belső tereket. Az amúgy szabad szemmel már nem jól látható kéményelemek, tetőgerinccserepek vagy mázas oromzatok most önálló kiállítási tárgyként mutatják, mennyire ügyeltek akkoriban a részletekre. A kerámia madárfigurákat és más díszítőelemeket hagyta elpusztulni az építészeti felelőtlenség – de sok fénykép dokumentálja őket, főleg a városvédő Ráday Mihály jóvoltából.
A kiállítás egyben tisztelgés is a nagy hagyományőrző és -teremtő mesterek egyike, Lechner Ödön előtt. Róla egy korabeli könyv úgy ír mint szelíd, franciás finomságú ősz öregúrról, aki nem kapott hazájában tanári katedrát, noha tisztelői alázattal lestek el tőle mindent munkaszobájában. Aki hagyta magát „elnyomni”, aki nem küzdött a munkákért, de szárnyalt, amikor tervezhetett. Ezek a pillanatok olyan Budapestet meghatározó épületekben öltöttek testet, mint az Iparművészeti Múzeum, a Földtani Intézet vagy az egykori Magyar Királyi Postatakarékpénztár Hold utcai székháza.
A múzeum egy nála kevésbé ismert építészre, Medgyaszay Istvánra is emlékezik. Az 1959-ben elhunyt mester – aki Lechner kollégája és barátja volt – szintén a díszítettség és modernitás kapcsolatát kutatta egész pályafutása alatt. A híres osztrák Otto Wagner iskolájából kikerülve, a bécsi szecessziót túlhaladva a paraszti, erdélyi motívumokat kezdte beemelni díszítőművészetébe. Ezek a munkák most a kiállításon rajzok és fényképek formájában ismerhetők meg. Például a veszprémi és a nagykanizsai színház, a püspökladányi, a körösfői és balatonalmádi templomok, vagy a gyöngyösi Rusz-ház, amelyen a tulajdonos bornagykereskedő foglalkozására utalva szőlőlevél jelenik meg díszítésként. Vasbeton szerkezettel is lehet könnyedséget és mesevilágot teremteni – talán ez is lehetne Medgyaszay üzenete a mának. Senki mással össze nem téveszthető stílusát a szakértők a magyar építészeti formanyelvre való törekvés legegyénibb teljesítményeként értékelik.
Szász Judit