Január nyolcadikáig látható a Budapest Galériában Koncz András képzőművész kiállítása, amely méretéből adódóan retrospektívnek nem mondható, de a művész pályafutása kezdetétől egészen napjainkig készült műveket tartalmaz. Koncz András 1976 és 1980 között a Rózsa presszóról elnevezett Rózsa-kör tagjaként kezdte el képzőművészeti tevékenységét, és elmondható, hogy alapjaiban nem változtatott sokat attitűdjén az elmúlt évtizedek alatt. Jellemző volt és marad is alkotói módszerére a vastagon felvitt, erőteljes ecsetvonások és a kikerülhetetlen feketék és fehérek között tobzódó harsány árnyalatok használata. Nagyszabású és lendületes képeket fest.
A hetvenes évekbeli kezdeteket mutatja fotó-önarcképe, ez a műfaj akkoriban igencsak meghatározta művészetét. A fiatal – és testvérére, Koncz Zsuzsára igencsak hasonlító – portré mellé kiállította ugyanabból a szögből, de mostanában felvett arcáról (kesernyés fintorral) készített fényképét. Ennyi idő a vonásain nyomot hagyott, de a felfogásán és alkalmazott technikáin kevésbé.
Egyik kedvenc festészeti fogása a nagyok belelopása saját műveibe. Motívumot kölcsönöz más művészektől, most éppen Piet Mondrian – sokak által és sokszor használt – színes négyzeteit költi át ezüstcsíkozású saját képpé, de van olyan alkotása is, amikor csak a motívum, az arányok vagy a cím jelzi a nagy elődöt (például Matisse-t).
A kilencvenes évek második felében, Rómában töltött ösztöndíjas éveiben születtek az antik romok, szobrok, római műemlékek és napjaink vizuális kultúrájának termékeit ötvöző képei. Walt Disney figurái tűnnek fel ezeken, meghökkenést keltve a nézőkben. Például a Rómában sem szeretik Dávidot című festményén a Michelangelo alakját idéző szobor combját Minnie egér harapdálja sötét oszlopromok karéjában. Akár botrányt is kelthetne Koncz egy-egy témaválasztása, ha valaki mindenáron komolyan akarná venni szarkasztikus humorát. Az apáca figyeli a sormintát című képe például nem mást ábrázol, mint a sarjadó vetésben kisdolgukat végző szerzetesnőket.
A zenei vonal is megjelenik nagyméretű munkáin, talán a híres testvér hatására: a kezdeti években még csak képalapot adtak a fekete bakelitkorongok, ám később önálló esztétikai értékhordozóként a cd-k is felkerültek a vászonra, amelyek szivárványosan törik a fényt, úgy csillognak-villognak. A bejárattal szemben ars poeticának is felfogható vászon feszül: kettéosztva a teret, felül fehéres kontúrokkal egy szeretkező pár látható, alul barackrózsaszín alapon feliratok angolul – death, live, terror, sport, love és a többi mindennapjainkat jellemző fogalom. A politika mindenhatósága ellen tiltakozik így talán, az élhető életért protestálva. Koncz András ötvenen túl is nekifut az életnek, ugyanolyan lendülettel, mint a Rózsa-korszakban.
Szász Judit