A Kapisztrán tér legrégibb épülete a késő gótikus stílusban épült Magdolna-torony, mára az egyetlen középkori torony Budán, amely viszonylagos épségben és eredetiségében vészelte át az évszázadok során az ostromok okozta sorozatos rombolásokat, az azokat követő bontásokat és újjáépítéseket, olvasható Végh András által írt részletes történelmi és építészeti tanulmányában.
Miközben a budai palotanegyedben és környékén hatalmas fejlesztéseket láthatunk, addig a túloldalon csendes minden. A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára és a korábbi Hadtörténeti Intézet és Múzeum mellett árválkodik az említett torony, mintha lesajnálva a múltját siratná. Elszomorító látvány a torzó a Kapisztrán téren, amely mellett az elterülő romkertben áll egy rekonstruált gótikus templomablak, amely a főhajó egykori méreteit és pompáját jelzi.
A magányos torony már messziről látszik, a nagyobb tömegű épületek mellett azonban filigrán kistestvérként mutatkozik. A Velencei Charta mellett kardoskodó műemlékvédelmi szakemberek gondolkodásmódja fémjelzi a jelenlegi állapotot, de a „térdig érő várak” országában sokan elégedettek ezzel az állapottal. Ráadásul ha utólag felfalaznak egy romot, máris érkezik a történelemhamisítás vádja.
Rövid történet
A Mária Magdolna-templom a budai vár egyik legrégebbi templomaként a 13. században épült gótikus stílusban, amelynek építési munkálatai a XV. század végén zárultak le. Elkészült a háromhajós, nyújtott szentéllyel rendelkező késő gótikus épület, nyugati homlokzatának tengelyében az ötemeletes toronnyal. A török időkben itt működött a Vár egyetlen keresztény temploma, majd a tizenöt éves háború idején elvették az épületet, és muzulmán imahelyként működött. A város 1686-os keresztény ostromában a templom súlyos károkat szenvedett, egyedül a torony maradt használható állapotban – írja a varnegyed.hu
A területet birtokba vevő ferences rend a középkori köveket is felhasználva építette fel itt saját barokk templomát a XVIII. században. A szerzetesrendeket felszámoló II. József elkobozta az épületet a ferencesektől, azonban 1792-ben I. Ferenc koronázására megépült a torony elé a zárt kocsifelhajtó és az előcsarnok. Majd 1817-től helyőrségi templomként működött, végül a XIX. században utolsó harmadában restaurálni kezdték.
A templom kapcsán művészettörténeti utazásnak is a szemtanúi lehettek a 19-20. századi kortársak, hiszen a gótikus torony mellett a barokk hajtótesthez egy copf stílusú hozzáépítés mutatja a megjelenő stílusokat. Külön érdemes kiemelni, hogy a magyar gótika egyik különleges emléke a torony, ami azért is fontos, mert a gótikus műemlékek túlnyomó többsége a határon túlra került Trianon után (pl. Kassa, Lőcse, Bártfa, Pozsony, Brassó, Kolozsvár, Gyulafehérvár).
Külön érdemes hangsúlyozni a magyar gótikát, amely léptékében, térformálásában és funkciójában is eltért a nyugat-európai gótikától. Míg a francia gótikus katedrálisok szárnyaló, nyitott és levegős szerkezetűek, addig a magyar gótikus épületek méretükben szerényebbek, kevésbé tagoltak és tömörebbek voltak. A nyugati pazar épületekkel ellentétben a magyar gótikus templomok sokkal zömökebb épülettömegekben jelentek meg, hiszen létük szorosan összefonódott a várépítészettel, vagyis egy részük védelmi funkciót is ellátott.
Rákosi és a roncsderbi
Az 1944-es ostrom során több bombatalálat érte az épületet: a tornyon repedések keletkeztek, az északnyugati sarka leomlott, számos helyen beomlott a tetőzet. A templom azonban romos állapotban átvészelte a budai vár ostromát, ellenben az 1950-es évek „helyreállítása” végzetesnek bizonyult a csaknem hétszáz éves impozáns épület számára. Lux Kálmán hiába készítette el 1946-ban a templom felújítási tervét, hiába kezdődött meg a tetőzet és a szentélyfal visszaépítése, 1950-ben – állítólag Rákosi személyes utasítására – az épületet mégis lebontották.
A gótikus tornyot Csemegi József tervei szerint 1950–52 között állították helyre, a toronybelső, az oldalkápolnák és a copf előcsarnok restaurálására 1961–63 között került sor. Húsz évvel később, 1986-ban alakították ki a torony előtt a romkertet: a barokk maradványok eltemetésével csak a gótikus templom körvonalát, valamint a burkolat mintájában az első, egyhajós templom alaprajzát mutatva be. A barokk templomra csak a gótikus tornyon helyreállított, attól teljesen idegen sisak emlékeztet.
Felújítási tervek
A torony sokáig elhagyatottan állt, a templom újjáépítése csak 1989-ben vetődött fel, ekkor háromhajós, gótikus stílusú, de krómacél szerkezetű, üveghomlokzatú épület terve látott napvilágot. Az ötlet hamar elfelejtődött, ám a rendszerváltás idejében meglehetősen élénken foglalkoztatta az építészeket és az urbanistákat a templom feltámasztása.
A templom felépítése majd csak 1999-ben került ismét terítékre a Millennium alkalmából: ekkor a Honvédelmi Minisztérium Kollégiumának felkérésére Balázs Mihály építész készített terveket a rekonstrukcióhoz. Mivel a templom korábban Helyőrségi Főtemplomként működött, a honvédség és az egyház szerette volna a millennium tiszteletére újra felépíteni, hogy az a mindenkori magyar katonaság spirituális központja legyen. Az építészeti elképzelés helyreállította volna a gótikus tornyot egy gúlasisakkal, és új templomhajót épített volna, amely a környező épületek tömegéhez, magasságához illeszkedve töltötte volna be a most a téren tátongó lyukat.
„A terv a torony rekonstrukciója mellett a bazilikális templomtípus hierarchikus, differenciált térstruktúráját idézi, ugyanakkor attól formai szempontból eltér. Magán viseli az ezredforduló világának építészeti jegyeit, de lelkületében, tereinek szerkesztésében a hagyományokon alapuló építmény kíván lenni. A lényeg állandó, a forma változó. A terv lényegében három fő részre bontható, melyek közül az első és legfontosabb a toronytörzs és a déli kápolna középkori maradványainak teljes konzerválása, felújítása. A második rész a talajban lévő alapfalak megőrzése, a harmadik maga az új épület” – olvasható az Építészfórum leírásában.
Vagyis a terv nem kötelezte el magát sem a gótikus, sem a barokk állapot mellett, hiszen aszimmetrikus arányaival ás párkánymagasságaival mindkét stílust bemutatta volna, miközben kortárs megoldásokkal is élt volna. A déli oldalra tervezett több száz kis ablak bőséges fény beszűrődését tette volna lehetővé, amely egész nap vándorolhatott volna az épületbelsőben. Ez a kortárs megoldás valószínűleg kiverte volna a biztosítékot, ezt előre borítékolhatjuk.
Azonban a Honvédelmi Minisztériumnál végbement személyi változások miatt a tervet „elnapolták”. Az alapkoncepciót egyébként is többen támadták: mi szükség van egy ekkora templomra a várban, miközben számos imahely található már így is a közelben. Majd a Nemzeti Hauszmann Program tervezésekor is felmerült az újjáépítés, végül a kormány úgy döntött, hogy prioritásként a Budavári Palotanegyedre koncentrál, a Mária Magdolna esetében pedig csak a torony teljes belső rekonstrukcióját és látogathatóvá tételét finanszírozza, ami meg is valósult.
Miért nem akarják a visszaépítést?
Az építészszakma számos vitát lefolytatott már a templom kapcsán, most összefoglaljuk a pro és kontra érveket. Kezdjük a nemekkel! Az újjáépítés ellen a Velencei Charta mellett kardoskodók állnak ki, vagyis egy elpusztult épületet nem szabad „másolatként” visszaépíteni, mert az hamisítvány, szerintük a jelenlegi romkert önmagában is mementó.
A Charta kimondja, hogy a romok konzerválásánál a rekonstrukció (újraépítés) elvben kizárt, csak a meglévő, de földön heverő eredeti darabokat (például egy kidőlt oszlop elemeit) szabad visszailleszteni a helyükre. Ami pedig végleg megsemmisült, annak a helyét a Charta szerint csak úgy szabad kiegészíteni, hogy az új rész jól láthatóan elkülönüljön az eredetitől, jelezve, hogy az a modern kor terméke. Utóbbi megoldást alkalmazták egyébként a csókakői vár esetében, amely szinte katasztrofális építészeti skizóban szenved.
Bár a Mária Magdolna-templomról sok fotó és alaprajz maradt fent, a belső terekről, a pontos boltozati csomópontokról, a középkori és barokk faragványok textúrájáról nincsenek milliméter pontos 21. századi mérnöki adatok. A részletre pontos visszaépítésnél a tervezők óhatatlanul kénytelenek lennének analógiák alapján tippelni és improvizálni. Ez azt jelenti, hogy nem a valós múltat építenék vissza, hanem azt, amilyennek a mai tervezők képzelik a múltat.
De jöjjenek a piszkos anyagiak is, hiszen egy ekkora templomhajó visszaépítése hatalmas anyagi forrásokat igényel. A műemlékvédők és urbanisták gyakran felteszik a kérdést: mi lenne az új épület valódi funkciója? A Várnegyedben ugyanis a Mátyás-templom és a közeli evangélikus templom bőségesen kiszolgálja a hitéletet. Ha az épület csak egy funkció nélküli üres héj lenne, akkor a funkció sem indokolja a visszaépítést.
Miért építsük vissza?
A támogatók szerint a Kapisztrán tér jelenleg egy befejezetlen, „huzatos” és építészetileg csonka terület. A templomhajó visszaépítése nem öncélú díszletgyártás lenne, hanem a Várnegyed eredeti városszerkezetének és térfalainak a helyreállítása. A torony önmagában, a hajó nélkül egy aszimmetrikus, torzó állapotot mutat, miközben a teljes rekonstrukció visszaadná a térnek azt a harmonikus, zárt arányrendszerét, amelyet évszázadokon át minden generáció magáénak érzett.
Az újjáépítés mellett a másik fő érv, hogy a templomot nem a háború, hanem a Rákosi-rendszer pusztította el ideológiai okokból, így a visszaépítés történelmi igazságtétel, vagyis nem a múlt meghamisítása, hanem a kommunista kulturális rombolás utólagos korrekciója és erkölcsi jóvátétele lenne.
A pártolók elutasítják azt a vádat, hogy a tervek dokumentáció hiányában csak „találgatások” lennének. Ugyanis a 21. századi mérnöki technológia, a 3D-s szkennelés, a részletes archív fotók és a mélyreható régészeti kutatások ma már lehetővé teszik a pontos rekonstrukciót. Emellett a gótikus és barokk építészet szigorú geometriai szabályokat és analógiákat követett, amelyek itt is érvényesülhettek. Ha a mintázat és a szerkezet ismert, a hiányzó részeket nem „kitalálják”, hanem a korabeli mesterek logikája alapján, tudományos pontossággal szerkesztik újra.