A Szépművészeti Múzeum nemcsak Gaston Lachaise és Tiziano remekeivel, hanem a textilművészet nagyjaival is várja falai közé a téli hideg és depresszió elől menekülőket. Ez a hatalmas tárlat – a három óriási földszinti termet igénybe véve – egy sikeres 2001-es kiállítás, a Kárpit I. után felmerült igény felismerésére és kielégítésére született. A múzeum a Kárpitművészek Szövetségével karöltve nemzetközi pályázatot hirdetett Metamorfózis (Átváltozások) témakörben faliképek készítésére, a kiállításon most a beérkezett 136 pályaműből 39 látható 36 művésztől.
Hogy az évszázadokon átívelő folytonossági érzés is életre keljen, vegyítve függesztették ki a kortárs faliképeket és a felbecsülhetetlen értékű, lakásnyi nagyságú belga és francia faliszőnyegeket, köztük az egyiptomi érától napjainkig terjedő korszakokból származó kisplasztikák, szobrok és múmiakoporsók színesítik az enteriőrt. Vajda Mária évek óta foglalkozik az e-mail és sms kiszorította hagyományos levelezés témakörével, mostani munkájában gyöngyszürkés derengésben lepecsételt, felbélyegzett borítékok és képeslapok lelhetők fel. Sok munka foglalkozik a halakkal: vannak például nagyalakú, fotografikusi hűséggel elkészített, szomorúan bámulók és kecses-karcsú, csillanó jószágok rajban úszva, és van Szent Pétert, a halászt idéző alkotás is. Érdekes, hogy két-három férfi alkotó szerepel csak a kiállításon, az egyik egy holland művész, akinek az Ikarusz-legendát feldolgozó textilje a kiállítás plakátja is egyben: strasszkövekkel díszítve csillog-villog, hiszen a nap gyilkos sugarait jeleníti meg. A kárpit fénykorát idézve sok benne az ezüst-, arany- és fémszál.
Hatalmas méretű, hihetetlen pontossággal szőtt, színekben tobzódó mestermunkák is láthatók, amelyek valóban paloták termeibe készültek. Az Iparművészeti Múzeum három brüsszeli csodát adott kölcsön: mindegyik nagyszobányi méretű, a XVI. században készült, antik tematikájú. Akkoriban Brüsszel környékén működtek a leghíresebb műhelyek csak férfi munkásokkal, akik Théba alapítását, a nimfák halálát, az istenek szerelmét szőtték szemrontásig hatalmas szövőszékeken. A másik vonulatban is gyönyörködhetünk: ezek a fény századának, a XVIII. századnak francia fali díszei. XIV. Lajos és Richelieu bíboros tulajdonában voltak ezek a mámorítóan szép, mitológiai témájú, óriási szőnyegek.
A palotákba készült művek után persze máshogy tekintünk a kortársak teljesítményére. Mára már mások lettek a társadalmi viszonyok, az elvárások és a textil funkciói is, nincsenek már bőkezű és jó ízlésű megrendelők és már régen nem a mítoszok „kottája” után kell a történeteket előadni. A gondolati sokszínűség valami mást ad a mesterségbeli grandiózusság helyett, hiszen ma már nem a Napkirály ragyogja be a horizontot.
Szász Judit