Gyapai Dénes

Burgenlandi barangolás

Dimbek-dombok között kanyarog a keskeny, ám sztráda minőségű út. Amerre a szem ellát, mindkét oldalon szőlők, távolabb sűrű erdő borítja a barátságos dombvonulatot. Az út mentén széles kerékpárút: bringával akár ötezer kilométert lehet megtenni Ausztria egyik legkisebb, Magyarországgal határos tartományában, Burgenlandban, amely megannyi látnivalóval és tavasztól őszig tömérdek programmal várja a látogatókat. Kezdjük azzal, hogy aki vásárolni szeretne, megszakíthatja útját Bécs felé: a sztrádáról éppen csak le kell térni Parndorfnál, ahol néhány éve hatalmas bevásárlóközpont épült. Nem gond a parkírozás, egyszerre akár 1500 gépkocsi számára van hely. Árkádok alatt vehetjük szemügyre a több mint hatvan bolt gazdag választékát: 320 világcég termékeit kínálják a férfi- és női konfekciótól a lábbeliken át a lámpákig, jóval olcsóbban, mint a városokban található üzletekben. Innen csak egy ugrás Eisenstadt (Kismarton), Joseph Haydn városa. Több mint negyven évig a herceg Esterházy család udvarában megbecsült karmesterként tevékenykedett a zeneszerző, akinek emlékére a kastély szebbnél szebb koncerttermeiben áprilistól októberig hétről hétre, csütörtökön, pénteken és szombaton ismétlődnek a hangversenyek. Szeptember 6. és 16. között nemzetközi Haydn-napokat rendeznek, az idén „Az évszakok” mottóval, az oratórium ősbemutatóját ugyanis éppen kétszáz éve tartották. A Haydn-napok idei sztárvendégei: Fischer Ádám, Cecilia Bartoli és Richard Hickox. Ha nincs időnk végighallgatni az esti Haydn-koncertet, legalább tekintsük meg Burgenland legszebb, Eisenstadt jelképeként is emlegetett kastélyát. Magyar nyelven is kalauzolják a látogatókat, akik megcsodálhatják a dúsgazdag Esterházy család 1649 óta fölhalmozott szebbnél szebb festményeit, bútorait, a kisebb-nagyobb termeket borító freskókat. Érdemes a 13 ezer lakosú tartományi székhelyen is alaposan szétnézni. Belvárosa a XVII. század második felében nyerte el jelenlegi képét. Haydn mauzóleuma és a XVIII. század elején a hercegi család által építtetett úgynevezett hegyi templom (Bergkirche) ugyancsak érdekes látnivaló, akárcsak a zeneszerző egykori lakóházában berendezett múzeum, sok eredeti kottával, kézirattal, személyes holmival. Kőszeg szomszédságában, a burgenlandi Lockenhausban (Léka) július 4-15. között huszadik alkalommal csendülnek fel kamarazenei művek, a világhírű hegedűművész, Gidon Kremer vezetésével. Aki kedveli az ősi várak sajátos hangulatát, annak ajánlhatjuk a güssingi (Németújvár) várjátékokat június 29.-július 22. között és Forchtenstein (Fraknó) várát, ahol június utolsó hétvégéjén, illetve július valamennyi víkendjén tréfás-komoly próbát tehetnek a vállalkozókedvűek 25 helyszínen a hajdan volt lovagi élet mindennapi feladataiból. Ha sikerrel megbirkóznak a pénznyomás, a szalmafonás, a lándzsavetés és például az íjászat teendőivel, a király a legügyesebbeket lovaggá üti. St. Margarethen (Szentmargitbánya) római kőfejtőjében - tehát „természetes” díszletek között - ötévenként nagyszabású passiójátékot mutatnak be. „Krisztus szenvedése és halála” legalább ötszáz műkedvelő színész közreműködésével az idén június 17-én kerül színre, majd azt követően szeptember 9-éig minden vasárnap, illetve június 23-án, 30-án, július 14-én és 28-án, augusztus 11-én és 18-án, valamint szeptember 1-jén, tehát szombatonként délután 16 órai kezdettel. Világhírnévre tett szert Mörbisch (Fertőmeggyes) tószínpada: „az operett Mekkájában” a hatezer néző az idén Lehár Ferenc A mosoly országa című operettjének tapsolhat a július 12-i premieren, majd azt követően 31 előadáson. A kiváló osztrák művészek a múlt évben a Cigánybárót mutatták be, több mint 206 ezer néző váltott jegyet az előadásokra. Jövőre A csárdáskirálynő örökzöld muzsikáját újítják föl a tószínpadon. Burgenland középső részén, Kobersdorfban az ősi kastély udvarában három évtizede minden nyáron szabadtéri színházi előadásokat tartanak. Az idén július 19-én lesz Molière: Az úrhatnám polgár című komédiájának premierje. Augusztus 11-éig minden csütörtök, péntek, szombat és vasárnap este várják a reneszánsz kastélyba a nézőket. A magyar határhoz közelebb esik Halbturn (Féltorony) 1711-ben épült kastélya, amely a császári család - Mária Terézia jóvoltából, aki megvásárolta - nyári rezidenciája volt. Belső mennyezeti freskóját „A fény diadala” címmel 1765-ben Franz Anton Maulbertsch festette. Élményszámba megy a kastély hatalmas parkja. Vonzó programot jelentenek júliusban és augusztusban a szombat esténként rendezett koncertek, az állandó kiállítások. A kastély tavernája kitűnő ételkülönlegességekkel, pincéje pedig a tartomány boraival várja a vendégeket. Végül említést érdemel Burgenland borkultúrája. Már időszámításunk előtt 700-ban meghonosodott errefelé a szőlőtermelés, napjainkban pedig az osztrák borok egyharmadát itt szüretelik. Rust (Ruszt) a burgenlandi borok egyik fellegvára, ahol az osztrák borakadémia szakértői rendszeresen hétvégi, péntektől vasárnapig tartó szemináriumokon ismertetik meg a tartomány legkiválóbb nedűivel és gasztronómiai különlegességeivel az érdeklődőket. Burgenlandban egyébként 16 300 hektáron termelnek szőlőt, s az évi bortermés meghaladja a 932 ezer hektolitert. Gyapay Dénes

Tabányi, a nyolcvanéves újrakezdő

Tabányi Mihály – vajon a mai ifjúságnak mond-e valamit ez a név? Tudják-e, hogy ez a harmonikazsonglőr valamikor a magyar könnyűzene egyik koronázatlan királya volt? Egyik – mert akkoriban többen is osztoztak a dicsőségen: Horváth Jenő, a halhatatlan emlékű zeneszerző és a pesti mulatók virtuóz zongoristája, Holéczy Ákos, az elegáns zenekarvezető, Turán Laci, a bohém zongoraművész, a Szabó–Beamter duó a Duna Szállóban, Chappy, azaz Orlai Jenő, aki együttesével a leggazdagabb indiai maharadzsa előkelő vendégeinek muzsikált elefántvadászat idején, amire mindig szabadságot kapott a Savoy bárból, s a többiek, a Zsoldos-fivérek, a feledhetetlenek. Tabányi és a tangóharmonika összenőttek. A hangszert és a muzsikust együtt emlegették. A finom akkordokat, a pianókat és a fortissimókat, az andalító slágereket, amelyekre a második világháború után ocsúdó fiatalság összesimulva táncolt. És amelyek máig is megmaradtak az emlékezés kottatárában, mélyen, nagyon mélyen, de egyetlen hamis hang nélkül. Utoljára Tabányit a Budai Várban, a Régi Országházban hallgattam. Ez bizony nagyon rég volt, azóta a jobb sorsra érdemes, hangulatos étterem ajtajára lakat került, s úgy látszik, nincs, aki vállalkoznék újranyitására. Váratlanul jött a meghívás: lenne-e kedvem egy márciusi vasárnap este meghallgatni Tabányit és együttesét a Fészek Klubban? Kétszer se kellett mondani, persze, hogy nem kérettem magam. Csaknem három órán át tartott a koncert. Tabányi Mihály és szólistái: Orosz János a zongoránál, Szabó Sándor hol gitárral, hol meg hegedűvel, Ulmann Ottó gitárral, Mészáros Gyula klarinéttal, Tercs Ferenc basszusgitárral és Starnfeld Dodi, aki énekesként és olykor hegedűjével egészítette ki az együttest, nos, ők heten igazi örömzenét produkáltak. A zsúfolásig megtelt étterem közönségének nosztalgiájára építkeztek: végtére is a magyar, francia, angol és amerikai „örökzöldek" többnyire mindenkiben a múltat elevenítették föl. Azazhogy csaknem mindenkiben, mert az asztaloknál szép számban ültek fiatalok is, s csodák csodája, az egykorvolt slágerek hatása alól ők se vonhatták ki magukat. S ha már a vendégek között ott ült Pege Aladár, a bőgővirtuóz, ő is „beszállt" néhány akrobatikus rögtönzés erejéig. Három órán át figyeltem Tabányit. Elegáns, akárcsak húszvalahány éve. Egy hamis hang nem hagyja el hatalmas zeneszerszámát, amely legalább húsz kilót nyom, s billentyűin könnyedén futkároznak ujjai. Mosolya, a ritmust kísérő táncos lépései az ifjú muzsikust idézik. Mintha nyomtalanul múlt volna el fölötte a nyolcvan esztendő. Bizony, az eMeRTon-díjas művész éppen nyolcvan éves. Hosszú időt töltött Las Vegasban és Amerika más tájain, ahol még Karády Katalinnal is készített közös felvételt. Aztán hazatért, s már-már azt fontolgatta, hogy végleg leteszi a harmonikát. A szíve vitte rá, vagy a muzsika iránti olthatatlan szerelme? Merthogy újra nyakába akasztotta hangszerét, s ott folytatja, ahol abbahagyta. Minden vasárnap estén például a Fészek Klubban, de előjegyzési naptárából úgy tűnik, Tabányit ismét felfedezték. Gyapay Dénes

Kitavaszodó Állatkert

Gyermekkorom ritka, ünnepszámba menő programjának színhelyére, a budapesti Állatkertbe invitálom az olvasót. Ha hébe-hóba szüleimmel föllátogattunk a fővárosba, az elefántok, a vidáman ugrabugráló majmok, a ketrecében idegesen föl s alá vonuló tigris és oroszlán, a két mancsával tisztes távolból kolduló mackó soha nem maradhatott ki a látnivalókból. Nos, a Budapesti Állat- és Növénykert mostanában valósággal újjászületik. Ráfért a külső-belső megújulás. Alapításáról 1862-ben döntött a Természettudományi Társaság. Négy év múltán, 1866. augusztus 9-én nyílt meg először keleti stílusban épült, négy kőelefánt tartotta főkapuja. Neuschloss Kornél tervezte a díszes főkaput és az elefántházat, rajta kívül a kor két kiváló építésze: ifj. Koch Henrik és Skalnitzky Antal nevéhez fűződtek az épületek, amelyekből azonban mára hírmondó sem maradt. Az első zsiráfházat Lóhr Antalnak köszönhette a főváros közönsége, az egykori oroszlánház pedig Hauszmann Alajos tervei alapján épült föl. Részben a XX. század elején végrehajtott nagyszabású átépítés, részben a második világháború pusztítása miatt a hamburgi Hagenbeck állatkert mintájára kialakított állat- és növénykert eredeti épületei közül jóformán semmi sem maradt az utókorra. 1944-45-ben az állatállomány is csaknem teljesen kiveszett. A világon huszadikként fölépült állatkertben 1909-1912 között sok új terv valósult meg: Kós Károly és Zrumecky Dezső alkotásai közül jó néhány mostanában valósággal újjászületik. Újból megnyílt a pálmaház - eredetileg Végh Gyula tervezte -, ismét fogadja a látogatókat a nagyragadozók háza, fölújították a keleti stílusú, Neuschloss-féle elefántházat, amelyben az ormányosok jóval nagyobb teret és új medencét is kaptak. Biztonságossá tették az épület tetőszerkezetét, régi szépségükben megcsodálhatóak a Zsolnay-kerámiák, a belső falfestményeket is renoválták. Ismét látható az első világháború idején lebontott kilátótorony, amely szorosan illeszkedett Neuschloss eredeti tervéhez. A megújuló régi épületek mellett újakat is találunk a kiadós állatkerti séta során. A kenguruk vadonatúj házban tanyáznak, s kedves meglepetés a makiház és a bonszaj-pavilon. Hátravan még az akvárium rendbe hozása és a hatalmas műszikla, valamint néhány kisebb épület tatarozása. Lépten-nyomon föltűnnek viszont máris a század elején elhelyezett szemétgyűjtők korhű másai. A régi-régi emlékek között sétafikálva mi tagadás, szebbnek, gazdagabbnak tűnik a mai Állatkert az egykorvoltnál. Bizonyára mások, a szakemberek is így gondolhatták, máskülönben nem tüntették volna ki a közelmúltban a helyreállított elefántházat az Europa Nostra díjjal. A kontinens legjelentősebb civil értékvédő szervezetének díját 1978-ban alapították. Az elefántház esetében a szakszerű műemléki helyreállítást ismerte el a díj adományozásával a tekintélyes szervezet. Gyapay Dénes

Ízes programok 2001-re

Ínyencek népes gyülekezete? Szakács- és cukrászművészek elitcsapata? Nos, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség legutóbbi közgyűlésének résztvevőire, a Hyatt Szálló óriási tanácstermét benépesítő tömegre mindkét megállapítás érvényes. Oscar-díjas szakácsok mellett gasztronómiai olimpikonok, arany-, ezüst- és bronzérmes konyhaművészek, cukrászok éppúgy fellelhetők voltak az Atriumban, mint a szakma jeles veteránjait. Unger Károlynak, a szövetség elnökének beszámolójából és a 14 régió képviselőinek hozzászólásaiból kirajzolódott a magyar gasztronómia 2001. évre szóló programja. Mi más lehetne, mint a honi étkezési kultúra hagyományainak ápolása, a korszerű főzéstudomány minél szélesebb körű elterjesztése, s persze sikeres „vendégszereplés" külföldön. Az idén ismét megrendezik az Országos Gasztronómiai Kiállítást, amely korábban már többször nagy visszhangra talált és tízezrek elismerését váltotta ki. Erre egyéni nevezéseket és csapatokat is várnak, s azt remélik, hogy a nemzetközi zsűri közreműködésével kiválaszthatják a jövő világvetélkedőin a magyar gasztronómiát méltón képviselő szakembereket. Augusztusban a Somogy megyei Nagyszakácsiban az önkormányzat által a szövetségnek adományozott és teljesen kitatarozott kúriában megnyitják a vendéglátó múzeumot. Sok egyedi dokumentum, korabeli okmány kerül majd a tárlókba, s láthatók lesznek a szakma egykori - mára feledésbe merült - munkaeszközei is. Sopron és környéke szakemberei újabb ausztriai meghívásoknak tesznek eleget, nekik kiterjedt kapcsolataik alakultak ki a „sógorokkal", Graz és Klagenfurt vendéglátósaival. Debrecenből az Arany Bika tanulóiskolája a St. Gallenben működő testvérintézménnyel ápol rendkívül szoros barátságot. Onnan a cívis városba, innen pedig az alpesi országba utaznak rendszeresen fiatalok, s kölcsönösen sokat merítenek a szakmai tapasztalatcserékből. Nehéz lenne pontos statisztikát készíteni arról, hogy az ország mely tájain rendeznek az idén is regionális kiállításokat és versenyeket. Valamennyi régióban elterjedt gyakorlat a helyi specialitásokat fölvonultató szakmai vacsoraestek rendezése. Ne gondoljuk, hogy ez csupán az ínyencek örömére szolgál: ilyenkor a séfek komoly felfedezőútra indulnak az idős főzőasszonyok feledésbe ment receptjeinek fölkutatására, s az ünnepi ételsorban helyet kapnak a rendszerint már korunk ízléséhez igazított egykorvolt fogások. Folytatódik a táblás házak kiválogatása. A „védnöki tábla" szigorú szabályzatának eleget tevő éttermek és cukrászdák pályázhatnak az elismerésre, amelyet nem könnyű elnyerni: az ország 50 ezer vendéglátóhelyéből alig több mint kétszáz érdemelte ki eddig a réztáblát, fél tucattól pedig megvonták a kitüntetést. Gyapay Dénes

Felső-Ausztria: a tavak és sörök hazája

Februárban már előleget kaptunk a tavaszból, amely tán gyorsabban ránk köszönt, mint gondolnánk. Ha előbb nem, húsvétkor sokan fölkerekednek távolabbi úti célok irányába. Felfedezőutunk ezúttal Felső-Ausztriába vezet, a tartomány székhelyét, Linzet az A1-es sztrádán könnyűszerrel elérhetjük. Nos, ez a vidék tavasztól őszig mesés látnivalókat ígér. Több mint hetven kristálytiszta tó, hatalmas, vadregényes erdőségek, sóbányák és évszázados serfőzdék, történelmi kisvárosok és festői szépségű falvak, lovaglás és pisztránghorgászat, kiépített sétautak és sok-sok várkastély, zenei és sportprogramok várják a látogatókat. Mühlviertel vidéke a Duna és a Cseh-erdő (Böhmer-wald) között húzódik. Nemrég helyreállították a valamikor Budweis és Linz között közlekedő lóvasút egy szakaszát Kerschbaum térségében. Érdemes jegyet váltani az első európai sínvasút kései leszármazottjára, amely gyönyörű tájakra viszi utasait. Aki kedveli a sörkülönlegességeket, ne mulassza el fölkeresni Hofstetten-St. Martinban Ausztria egyik legrégibb magánsörfőzdéjét, ahol máig is a XIII. századi receptek alapján főzik a habos nedűt. A Kübelbiernek (vödörsörnek) messzi földről csodájára járnak. Schläglben szintén egyedi sört kóstolhatunk: az ottani apátságban rozsból főzik az italt, ami Ausztriában egyedülálló eljárás. Weinberg kastélyának sörözőjében ugyancsak különleges sörök várnak. Az ínyencek kedvéért hosszabb-rövidebb sörtúrákat szerveznek, gazdag gasztronómiai kínálattal a hangulatos fogadókban. Ami az árakat illeti, Mühlviertel nem tartozik a drága osztrák régiók közé. Az úgynevezett családi kártya több mint száz programot 50 százalékos kedvezménnyel kínál, s a szállás hét éjszakára teljes ellátással, piknikkosárral, pónilovaglással, kocsikázással, múzeumi belépővel és a lóvasút ingyenes jegyével személyenként 3850 schilling. Salzkammergut elsősorban a táj szépségével nyűgözi le a látogatót. Az Attersee vagy a Mondsee cölöpépítészeti leleteire éppúgy érdemes egy pillantást vetni, mint a Habsburgok emlékeinek nyomába eredni Bad Ischlben. Itt töltötték a nyarat az uralkodók családostul, de ebben a városban élt Lehár Ferenc, az operettek halhatatlan fejedelme is. 1910-ben költözött be villájába, s a városban hunyt el 1948-ban. Díszsírhelyét minden évben sok magyar tisztelője is fölkeresi. Egykori lakhelyét emlékmúzeumnak rendezték be. Salzkammergut kisvárosaiban és falvaiban tömérdek olcsó panzió és vendégszerető fogadós várja vendégeit. Egy hét félpanzióval általában 2800–3200 schillingbe kerül a szállodákban, de az úgynevezett parasztudvarok – Bauerhof – ennél is olcsóbbak. Tavasszal pedig nem okoz gondot a szállásfoglalás. Gyapay Dénes

Karnevál Villachban, Velencében

Saturnus tiszteletére az ókorban vidám ünnepségeket, lakomákat és fölvonulásokat rendeztek. A Római Birodalom idején december 17-étől zajlottak a színpompás dőreségek, amelyek utóbb a farsang időszakában, a karneváli vidámságokban öltöttek testet. Kétségtelen, hogy a maga nemében a riói karnevál forgatagához talán semmi nem hasonlítható, ám hozzánk földrajzilag jóval közelebb is belekóstolhatunk a maszkák tarka világába, a hamisítatlan és ősi farsangi szokásokba. Villach például arról nevezetes, hogy valósággal ellepik a farsang heteiben az osztrák mutatványosok, s hétvégén a karintiai város féktelen hangulatú zsibvásárrá alakul át. Február 24-én, farsang szombatján a polgármester egy napra átengedi hivatalát Fideliusnak, karnevál hercegének, aki alattvalóit álarcos mulatságra szólítja föl. A város lakói és vendégeik álarcot öltenek, délelőtt kétórás fölvonulást tartanak hatalmas földíszített kocsikkal, amelyekről allegorikus figurák integetnek a tömegnek. Éjszaka folytatódik a móka és a mulatság Villach óvárosában, a hangulatos vendéglőkben és – ha az idő engedi – a tereken és az utcákon. Aki hajnalig táncolt, az a helyi termálfürdőben másnap kipihenheti fáradalmait és mámorát az úgynevezett ősforrásban: Európában egyedülálló módon közvetlenül a termálforrásra épült a medence. Kissé odébb, Velencében a karnevál sok évszázados hagyományokat követ. Tán sehol a világon nincs ennyi fantáziával megálmodott, az ősidőkből átmentett maszk és jelmez, mint itt. A Szent Márk tér nyújt csodás keretet a forgataghoz. Február 27-éig, húshagyó keddig minden hétvégén megelevenedik Casanova, a legendás hírű szoknyapecér, ifjú grófnők és csinos szobalányok gáláns gavallérja. Föltűnnek a commedia dell’arte ismert figurái: Arlecchino, a bohóc, Brighella, a mézes-mázos kerítőnő, Pulcinella és Pantalone, a tudós Dottore, s mind-mind a többiek, akiket Goldoni is megörökített komédiáiban, itt pedig az egykorvolt Velencét idézik föl. Akadnak ijesztő maszkokban pompázók is: félelmetesek az óriási madárarcok, akik mindig csapatostul támasztják a Campanile, a harangtorony oldalát, a pusztító pestisre emlékeztetve. Ha pedig valaki maga is részt kíván venni a farsangi álarcos kavalkádban, ennek sincs akadálya. Tucatnyi alkalmi árus kínál maszkokat, s nem hiányoznak az értő maszkmesterek sem, akik percek alatt bárkiből középkori lovagot, krumpliorrú bohócot, kikötői himpellért varázsolnak. Néhány programot is ajánlhatunk olvasóinknak, ha netán valaki egy hosszú víkendet Velencében kíván eltölteni. Nos, február 16-án, pénteken a Máriákat ünneplik a lagúnák városában. Ősi szokás ez: a Velencei Köztársaságban már 1039-ben megemlékeztek ezen a napon az isztriai kalózok által ékszereikkel, drágaköveikkel egyetemben elrabolt menyasszonyokról. Hosszan kacskaringózik a kosztümös fölvonulás a szűk labirintusokon át a Szent Márk térre, ahol az előre kiválasztott hét velencei Mária közül a zsűri eldönti, ki az idei karnevál királynője. Másnap délután négy órától kezdődik az idei farsang nyitófölvonulása. Nemcsak a nevezetes velencei maszkák és figurák teszik feledhetetlenné a színes forgatagot: megelevenednek a Szent Márk téren mindazok, akik valamikor hódoltak a város szépségének. Byron és Mozart, George Sand és Erzsébet királyné, Shakespeare és Goethe – költőfejedelmek és íróóriások, uralkodók és tudósok lepik el a teret, olasz és külföldi színészek ajkán csendülnek föl részletek ismert művekből, muzsikusok szórakoztatják a világ minden részéből összegyűlt tömeget. Február 23-án, pénteken korhű jelmezekben tartják meg a Szent Márk téren A császárné bálját. Nemcsak Sisi emléke előtt tiszteleg Velence, hanem a valcerekkel megidézi főúri rajongóit is: uralkodókat, hercegeket, főpapokat, akik valamikor megfordultak a Canale Grande partján, a paloták szalonjaiban. Húshagyó kedden, február 27-én Münchhausen báró, a lódítás bajnoka számol be a Szent Márk téren kosztümös hallgatóságának kalandjairól. A 16 órakor kezdődő, látványosnak ígérkező programmal zárul az idei velencei karnevál. Gyapay Dénes Képalá: Egy elrabolt velencei menyasszony

Diplomás mixerek

Ma már elfogadott szakma. Az „átkosban", „a vas és acél országában" legföljebb megtűrt foglalkozásnak számított. Néhány, külföldiek által látogatott szálloda bárjában alkalmaztak ugyan mixereket, de csupán a kevert italok iránt eléggé el nem ítélhető módon ellenállhatatlan vonzalmat tanúsító nyugati vendégek kedvéért. Igaz, akkoriban még elevenen hatottak ránk a Koreából keltezett tudósítások a Coca-Colától lerészegedett amerikai katonák rémtetteiről. Most már harmadik éve, hogy a budapesti Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Főiskolán mixerek is diplomázhatnak. Csizmadia László főigazgató ismerte föl szakképzésük fontosságát, s Hámori Antal dolgozta ki aprólékos gonddal a tananyagot. Milyen a jó mixer? Hámori Antal szerint - aki a főiskola elvégzése után jogi doktorátust szerzett - mindenekelőtt tisztességes, becsületes ember, aki a legjobb értelemben alázatos a vendéggel szemben, s nem takarékoskodik a mosolyával. Művelt és sokoldalú. Tulajdonképpen a vendéglátó szakma frontembere: a bárpult túlsó oldalán nemegyszer éppen tőle várnak felvilágosítást külföldiek az ország, a város dolgairól, a mindennapi élet apró-cseprő ügyeiről egy-egy koktél mellett. Aki nem igazán kommunikatív típus, az nem állja meg a helyét. És persze alapkövetelmény az idegennyelv-ismeret. Minél több nyelvet beszél a mixer, annál jobb: a vendég örül, ha anyanyelvén cseveghet. Viszontagságos história a Magyar Mixer Szövetség története. Karczag János elnök 1970-ben Bledben vette föl a kapcsolatot a Mixer Világszövetséggel, amely meghívta világkongresszusára. Ez adta az ötletet a pincértanulóból italszakértővé avanzsált szakembernek, hogy az akkoriban még országosan alig tucatnyi mixert szakosztályba tömörítse. Ám az akkori puritán fölfogás vasfüggönyén nem sikerült áttörnie. A minisztérium illetékese olvasatlanul visszaküldte a tervezett szövetség alapszabály-tervezetét: „Striciknek és k...-knak nem alapítunk szövetséget!" Ők azonban nem nyugodtak. 1976-ban - s attól kezdve minden második évben - megrendezték a magyar koktélversenyt. Három évvel később - ettől kap a história igazi magyar zamatot - az Illetékes Elvtárs szabadságra ment. Nosza, sebtében bekérte a minisztériumba a szükséges papírokat az ügy pártfogója, s annak rendje-módja szerint megtörtént az engedélyezés. Ügyes diplomáciai érzékkel a harmadik magyar koktélversenyre meginvitálták a világszövetség elnökét, a magyarok pedig csatlakoztak a világszövetséghez. Azóta Budapesten már világbajnokságon is összemérték tudásukat a mixerek: az akkori Fórum Hotelben 30 ország versenyzői vetélkedtek, s a világszövetség teljes vezérkara elfogadta a magyarok meghívását. Honfitársunk ugyan eddig még nem lett világelső, de a legutóbbi versenyen a szlovén és az osztrák mixer mögött a harmadik helyen Lajsz András végzett. A múlt hét végén a Hélia Szállóban 17-en vették át a főiskolai diplomát. Az újonnan végzett diplomás mixerek közül tizenhárman fiúk. Ezzel is példázva, hogy az egyik legfiatalabb magyar szakma - híven a foglalkozás angol megjelöléséhez: barman - mégiscsak elsősorban férfias tulajdonságokat feltételez. Gyapay Dénes

Látványos hidegtálak mestere

Ez már a Mezőföld: madár lakta, csalitokkal, apró erdőkkel, végtelen kukoricatáblákkal borított síkság ameddig a szem ellát, egészen a Sió-csatornáig, a Benta patak vidéke. Tárnok nagyközség ugyan mindössze félórás autóútra van Budapesttől, de a városiasodás jelei - szerencsére? - messze elkerülték. Több mint 7 ezer lakója közül ma már csak kevesen, főként az Öregfaluban élő idős leszármazottak beszélik a hajdanában többséget kitevő szlovákok nyelvét. Sok az új jövevény, a pesti rumlit komótos életmódra cserélő betelepülő. Közéjük tartozik Mihályi Ferenc gépészmérnök, a helyi Lokálpatrióták Kulturális Közhasznú Egyesületének lelkes elnöke. Meghívásának eleget téve egy fagyos januári délután érkeztem Tárnokra, ahol a tisztesen csengő nevű egyesület népes tagságának Várhelyi Miklós, a budapesti InterContinental Szálló séfje tartott élménybeszámolót. Mégpedig telt ház előtt, a művelődési otthon farsangi cicomával barátságossá varázsolt nagytermében. Várhelyi, akárcsak a beszélgetést irányító Sármándi Pál - régi jó barát író és hírlapíró, aki az óbudai panelt cserélte föl tárnoki tuszkulánumára - ugyancsak a betelepültek táborába tartozik. A világlátott főszakács - több mint húsz országban dolgozott, noha az ötvenes éveit nem érte még el - beavatta közönségét az ínyencek titkaiba. Elsősorban a séfek vetélkedőinek hátteréről lebbent föl a fátyol: miként készülnek nemzetközi versenyeken a látványosságnak sem utolsó hidegtálak, amelyek az ő számára 1992-ben a frankfurti szakácsolimpián aranyérmet, négy évvel később Berlinben bronzérmet, legutóbb pedig a múlt esztendőben Erfurtban egyéni ezüstmedáliát hoztak. A 28 évesen mesterszakács címmel kitüntetett Várhelyi Miklós eredetileg régésznek készült. Igaz, saját bevallása szerint máig is elsősorban egy-egy tál esztétikumát keresi, s csak a szemrevételezés után következhet a kóstolás. Sikeres pályájának nincs különösebb titka. Szeretni kell a szakmát - csupán ennyi. S hallgatni kell az idősebb mesterekre, megfogadni tanácsukat. Így tette ő is, s ennek köszönheti, hogy annak idején a szakma kiváló tanulója országos versenyen első lett. Pedig akkor még a legegyszerűbb alapanyagokból kellett kiemelkedőt alkotni, mert a mércét a magyar séfek akkoriban is magasra emelték. Ezt ő is megtapasztalta, még francia kollégák körében is, akik gasztronómiájukat a világ legjobbjának tartják, de a szakácsok között nagyra tartják a magyarokat. Bebizonyosodott ez a közelmúltban Washingtonban, ahol a Fehér Ház közelében az egyik legelőkelőbb szálloda konyháján tréningezett néhány hétig, a budapesti hotel átépítése idején. Az amerikai szakácsok jó néhány új eljárást, általuk nem ismert fogást tanulhattak tőle. Korábban a tokiói Imperial Hotel konyháján tapasztalhatta a legalább háromszáz(!) szakács, hogy magyar kollégáik mennyire kreatívak. Ha éppen szabadnapos, a tárnoki gyerekekkel kirándul: Várhelyi Miklós ilyenkor nem tagadja meg valahai álmait. Legutóbb is az Árpád-kori templomokat kereste föl a nebulókkal. Gyapay Dénes

A Herkules-kút

Mátyás király nemcsak igazságos, hanem nagylelkű uralkodó is volt. Kedvenc olasz mesteremberének, Giovanni Dalmatának, az udvari szobrászműhely vezetőjének például a dalmáciai Majkovec várát adományozta kimagasló szolgálataiért, tekintélyes birtokkal egyetemben. Dalmata viszont egy csodás szépségű kutat hagyományozott ránk, amely a múlt hét vége óta Visegrádon, a királyi palota díszudvarán megtekinthető. Két évig tartott korhű rekonstrukciója az Egyesült Királyság kormánya, a brit Powergen magyar leányvállalata, a Csepeli Áramtermelő Rt., a Nemzeti Kulturális Alapprogram és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma támogatásával.