Ez már a Mezőföld: madár lakta, csalitokkal, apró erdőkkel, végtelen kukoricatáblákkal borított síkság ameddig a szem ellát, egészen a Sió-csatornáig, a Benta patak vidéke. Tárnok nagyközség ugyan mindössze félórás autóútra van Budapesttől, de a városiasodás jelei - szerencsére? - messze elkerülték. Több mint 7 ezer lakója közül ma már csak kevesen, főként az Öregfaluban élő idős leszármazottak beszélik a hajdanában többséget kitevő szlovákok nyelvét. Sok az új jövevény, a pesti rumlit komótos életmódra cserélő betelepülő.
Közéjük tartozik Mihályi Ferenc gépészmérnök, a helyi Lokálpatrióták Kulturális Közhasznú Egyesületének lelkes elnöke. Meghívásának eleget téve egy fagyos januári délután érkeztem Tárnokra, ahol a tisztesen csengő nevű egyesület népes tagságának Várhelyi Miklós, a budapesti InterContinental Szálló séfje tartott élménybeszámolót. Mégpedig telt ház előtt, a művelődési otthon farsangi cicomával barátságossá varázsolt nagytermében. Várhelyi, akárcsak a beszélgetést irányító Sármándi Pál - régi jó barát író és hírlapíró, aki az óbudai panelt cserélte föl tárnoki tuszkulánumára - ugyancsak a betelepültek táborába tartozik.
A világlátott főszakács - több mint húsz országban dolgozott, noha az ötvenes éveit nem érte még el - beavatta közönségét az ínyencek titkaiba. Elsősorban a séfek vetélkedőinek hátteréről lebbent föl a fátyol: miként készülnek nemzetközi versenyeken a látványosságnak sem utolsó hidegtálak, amelyek az ő számára 1992-ben a frankfurti szakácsolimpián aranyérmet, négy évvel később Berlinben bronzérmet, legutóbb pedig a múlt esztendőben Erfurtban egyéni ezüstmedáliát hoztak. A 28 évesen mesterszakács címmel kitüntetett Várhelyi Miklós eredetileg régésznek készült. Igaz, saját bevallása szerint máig is elsősorban egy-egy tál esztétikumát keresi, s csak a szemrevételezés után következhet a kóstolás.
Sikeres pályájának nincs különösebb titka. Szeretni kell a szakmát - csupán ennyi. S hallgatni kell az idősebb mesterekre, megfogadni tanácsukat. Így tette ő is, s ennek köszönheti, hogy annak idején a szakma kiváló tanulója országos versenyen első lett. Pedig akkor még a legegyszerűbb alapanyagokból kellett kiemelkedőt alkotni, mert a mércét a magyar séfek akkoriban is magasra emelték. Ezt ő is megtapasztalta, még francia kollégák körében is, akik gasztronómiájukat a világ legjobbjának tartják, de a szakácsok között nagyra tartják a magyarokat. Bebizonyosodott ez a közelmúltban Washingtonban, ahol a Fehér Ház közelében az egyik legelőkelőbb szálloda konyháján tréningezett néhány hétig, a budapesti hotel átépítése idején. Az amerikai szakácsok jó néhány új eljárást, általuk nem ismert fogást tanulhattak tőle. Korábban a tokiói Imperial Hotel konyháján tapasztalhatta a legalább háromszáz(!) szakács, hogy magyar kollégáik mennyire kreatívak.
Ha éppen szabadnapos, a tárnoki gyerekekkel kirándul: Várhelyi Miklós ilyenkor nem tagadja meg valahai álmait. Legutóbb is az Árpád-kori templomokat kereste föl a nebulókkal.
Gyapay Dénes
Gyapai Dénes