Vlagyimir Putyint újfent beiktatták, megkezdte újabb ciklusát Oroszország elnökeként. Az uniós nagykövetek megállapodtak abban, hogy a befagyasztott orosz állami vagyonból származó bevételeket Ukrajna megsegítésére fordítják. Hszi Csin-ping kínai elnök pedig bejárta Franciaországot, Szerbiát és Magyarországot. Ezek voltak a hét legfontosabb külgazdasági és külpolitikai eseményei.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennA mesterséges intelligencia már az állattenyésztésben is kezd meghatározó szerepet betölteni, pedig erre az ágazatra azt mondták, itt váltható ki legkevésbé az emberi munkaerő. A szakjogász ugyanakkor arra figyelmeztet, az MI segítség, ám tapasztalatot, a gyakorlatot, a megérzést és az intuíciót nem tudja pótolni.
Szerző(k): Drávucz Péter„Ennyi is elég lehet olyan feladatokra, amiket korábban egy óráig tartott elvégezni” – mondta lapunk kérdésére Jeremy Rollison, a Microsoft külső kommunikációs és jogi (CELA) csoportjának uniós kormányzati ügyekért felelős igazgatója budapesti látogatásán. Az adatvédelem területén óriási felelőssége van mindenkinek: a kormánynak, a vállalatoknak, de még az állampolgároknak is. Interjú.
Szerző(k): Horváth BalázsTöbb mint ezer környezetvédelmi aktivista vett részt szombaton a Tesla autógyár elleni tiltakozó békés felvonuláson Berlin külvárosában.
Szerző(k): H. A.Bútorokban, autók külső és belső elemeiben, háztartási gépekben és ruhákban is megtalálhatók azok a műanyag alapanyagok és szervetlen vegyianyagok, amelyeknek gyártásában világszinten is számottevő lett az idén 75 éves BorsodChem. A kazincbarcikai üzem 1949-ben műtrágyagyárként indult, ma több mint tízféle vegyi alapanyagot gyárt és több mint háromezer embernek ad munkát. Az elmúlt hét évben a kínai tulajdonú cég több mint 1 144 millió eurót fordított fejlesztésre és éppen egy 48 hektáros, új naperőműparkot tervez, amelyben legalább 66 ezer napelem felhasználásával tenné még zöldebbé működését.
Szerző(k): Rádi BalázsAz Apple már egészen közel áll ahhoz, hogy megállapodást kössön a OpenAI vezetőivel arról, hogy a ChatGPT az iPhone-okra „költözhessen”. Ez pedig még nem minden: az Apple a Google-lel is tárgyalásokat folytat a Gemini használatáról.
Szerző(k): Hercsel AdélAhogy korábban többek között a Meta, úgy most a ByteDance is beáll a sorba.
Szerző(k): Zádori BenceAz 50 legértékesebb csapat között a legtöbb amerikai, vagy amerikaiak által tulajdonolt klub. Hogy lehet mégis a vergődő United az élen?
Szerző(k): Kreivich OrsolyaNyugaton a helyzet szinte felhőtlen.
Szerző(k): Z. B.