A Public Eye emberi jogi csoport megállapításai szerint heti 75 órát dolgoznak a cég alkalmazottai, rendkívül alacsony bérezés mellett.
Szerző(k): Zádori BenceMegjött a pozitív fordulat a tőzsdéken, és ha a történelmi példák mutatnak valamit, akkor akár egy ideig még folytatódhat is az árfolyamok emelkedése. Ebbe persze belerondíthat a mesterséges intelligenciával kapcsolatos befektetői őrület középpontjában álló Nvidia hét közepén érkező gyorsjelentése.
Szerző(k): EconomxAz Economx balatoni tapasztalatai szerint eddig nem igazán beszélhetünk brutális áremelkedésről, sőt, a vendéglátósok közül többen is hangsúlyozták, olyan étel-ital is akad, amely még a tavalyi árakon kapható. A turisztikai szakértő az Economxnak elmondta: összességében nem számít az inflációt meghaladó emelkedésre.
Szerző(k): Drávucz PéterCsökkenő forgalom mellett esett a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 68 088,24 ponton zárt pénteken, 1113,71 ponttal, 1,61 százalékkal alacsonyabban, mint egy héttel korábban. A korábban hagnsúlyosan türelemre intő Magyar Nemzeti Bank a pünkösdi ünnepek után ismét kamatdöntő ülést tart. Jöhet az újabb kamatvágás?
Szerző(k): H. A.Egy friss kutatás szerint az SSC-kben dolgozó munkavállalók többségének nincs érzelme kötődése a cégéhez. A home office és a hibrid munkavégzés ma már alapvetésnek számít.
Szerző(k): Vermes ÁdámÉvi hatezerszer kérnek birtokvédelmet, jelentős részük válófélben van. Mivel van egy kérelmező, illetve egy ellenérdekű fél, ez minimum tizenkétezer embert jelent, sőt, a gyakorlat sokszor jóval több résztvevőt mutat – mondta el az Economxnak a Magyar Birtokvédelmi Szövetség tanácsadója. Az érintettek jelentős része válófélben lévő házastárs, ők lényegében egymást kölcsönösen zárogatják ki az ingatlanból.
Szerző(k): Drávucz PéterEgyes elemzők most érdemes eurót váltani a nyaralásra, mert ugyan szépen erősödik a forint, de ez nem tart sokáig.
Szerző(k): K. G.Georgiában hiába ment át az egész országot megosztó javaslat a parlamenten, Szalome Zurabisvili élt a vétójogával.
Szerző(k): K. G.Fontos határidő közeleg azoknak az egyéni vállalkozóknak, akik személyijövedelemadó-bevallásra kötelezettek – ezzel kapcsolatban néhány „banánhéjra” hívta fel a figyelmet az egyik kereskedelmi bank szakmai partnere.
Szerző(k): K. G.