A lakosság és a természetvédelmi szervezetek határozott tiltakozása ellenére engedélyt adott a helyi képviselőtestület Elon Musk vitatott gyárbővítési terveihez a német főváros melletti Grünheidében.
Szerző(k): Thurzó KatalinSokan nem tudnak róla, de 2023. január elseje óta a gyermek nyolcéves koráig a szülő kérheti a munkavégzési helyének, valamint a munkarendjének a módosítását, de távmunkavégzésben való foglalkoztatását is igényelheti. A munkáltató ezt a kérést pedig csak nyomós indokkal és világos, objektív ellenérvekkel utasíthatja el. Ellenkező esetben a bíróság módosíthatja a foglalkoztatott kérésének megfelelően a munkaszerződést.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennA Bosch 2 207 milliárd forintos árbevétellel megismételte Magyarországon az egy évvel korábbi kiemelkedő teljesítményét.
Szerző(k): H. B.Véget ért a rendkívüli terheléshullám, a megszokott mederben folyik tovább a csomagszállítás.
Szerző(k): Zádori BenceA nemzetgazdasági miniszter szerint a keleti nyitás stratégiája mostanra jelentősen felértékelődött, a blokkosodás korában Kína nyugati nyitásának Magyarország egy fő csatornájává vált.
Szerző(k): Vermes ÁdámValamennyi vezető európai piac mínuszból indul pénteken.
Szerző(k): EconomxTerjed a zöldmosás, az a fajta visszaélés, amikor környezetkárosító vállalatok környezetbarátnak festik le magukat a külvilágnak.
Szerző(k): T. E.Az ESSCA francia menedzsmentiskola konferenciáján jártunk, hogy kiderítsük, hogyan kamatoztathatjuk sportolói tapasztalatainkat az üzleti világban.
Szerző(k): Balatoni LillaA Toshiba akár 4 ezer dolgozójától is megválhat a szerkezetátalakítások miatt.
Szerző(k): Vermes Ádám