Enyhe mínuszban zárt a BUX szerdán.
Szerző(k): K. G.Így falja fel szép lassan a Temu a filléres kínai óriások bölcsőjét, az Aliexpresst.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraAz Economxnak nyilatkozó légiközlekedési szakértő szerint az utóbbi idők baleseteit üzemeltetési vagy emberi hiba okozta, és nem maga a repülőgép „márkája”, de a sok incidens után már mindenki csak a Boeing nevet nézi. Ez utóbbi meg is látszik a cég papírjainak árfolyamán, amelyet alaposan megtépáztak az elmúlt évek, így a Boeing ki is került a világ legértékesebb cégeinek élbolyából.
Szerző(k): Károly Gábor, Kreivich OrsolyaAz első negyedéves árbevétel 11 százalékkal növekedett az előző év azonos időszakában elért összeghez képest.
Szerző(k): Vermes ÁdámRövidesen megtudjuk, hogy teljesített a Magyar Telekom az első negyedévben. A részvény páratlan fellendülésen van túl, a kérdés, hogy van-e még tere a növekedésnek.
Szerző(k): Fellegi TamásEgy év alatt 86 százalékkal esett az Alibaba profitja. A bevételek viszont meghaladták az elemzői várakozásokat.
Szerző(k): Gulyas ÁbelTartották magukat a nyugat-európai tőzsdék.
Szerző(k): Z. B.Minimális, 0,08 százalékos csökkenéssel zárta a napot a BUX. Vegyesen alakult a nap a Budapesti Értéktőzsdén.
Szerző(k): Z. B.Ismét megjelent az évekkel ezelőtt tőzsdei influenszerként tevékenykedő Roaring Kitty, erre kedvenc részvényeinek az árfolyama az egekbe szökött, így sok kisbefektető rengeteg pénzt keresett. Közben a nagyok alig győzik fedezni a shortolt papírok veszteségeit.
Szerző(k): Kovács Ádám