A február elején kirobbant kegyelmi ügy nyomán nemcsak az államfő, hanem a döntés idején igazságügyi miniszterként dolgozó Varga Judit is vállalta a politikai felelősséget.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaNovák Katalin köztársasági elnök benyújtotta a lemondását, amelyet néhány perccel később Varga Judit lemondó nyilatkozata követett.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaElutasította a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) a Momentum és Karsai Dániel alkotmányjogász népszavazási kezdeményezését az eutanáziáról. Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezető-helyettese a döntésre úgy reagált: Magyarországon ma nem lehet valódi kérdésekben népszavazást tartani.
Szerző(k): Zádori BenceA Karácsony Gergely főpolgármester által előterjesztett javaslatot 17 igennel, 9 nem ellenében és 1 tartózkodás mellett fogadta el a Fővárosi Közgyűlés.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraAz ír székhelyű légitársaság korábban mindenáron ragaszkodott hozzá, hogy az utasok a saját oldalukon foglaljanak jegyet, ennek van most vége.
Szerző(k): Vermes ÁdámKarácsony Gergely főpolgármester néhány napja arról írt, hogy a jövőben nem szabhatna ki az önkormányzat úthasználati díjat, hogy a teherforgalmat távol tartsa. A kormányhivatal szerint azonban ezt eddig sem tehette meg.
Szerző(k): Zádori BenceMegúszta a légi társaság az óriásbírságot, nem kell kifizetnie a 300 millió forintos büntetést. Ezennel tehát pont került az extraprofitadós ügyre, amit a Ryanair ráterhelte az utasokra.
Szerző(k): EconomxA Belügyminisztérium 2020-ban 720 ezer euró plusz áfáért rendelte meg az egészségügy átalakításáról és helyzetéről szóló elemzést. A K-Monitor szerint ez közérdekű adat, másodfokon az ítélőtábla szerint is.
Szerző(k): EconomxA pénzügyminiszter szerint példátlan, hogy miközben a főváros polgárai és vállalkozásai eleget tesznek az adózási előírásoknak, addig a főpolgármester fittyet hány azokra. Varga Mihály arról is beszélt egy interjúban, hogy idén 5,2 százalék lehet az éves infláció, az államadósság 21 százalékát pedig már a lakosság finanszírozza.
Szerző(k): Károly Gábor