Varga Mihály a kormányinfón érdeklődésünkre közölte, a kormányzat várakozásaihoz képest növekedett az áfabevétel, és arról is beszélt, mi alapján dönt a minisztériuma arról, hogy kaphat-e hitelt egy adott önkormányzat.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaLezárult a Fundamenta felvásárlása, a vezérigazgató-helyettes az átalakulásról elmondta: független pénzügyi közvetítőként folytatják tevékenységüket. Az MBH Csoport becslései szerint felpöröghet a lakáshitelek piaca. A tervek nagyratörők, piacvezetők szeretnének lenni a szektorban – közölték.
Szerző(k): Horváth BalázsAz elmúlt öt esztendőben brutálisan nőtt a kormányzati szektor bruttó adóssága, a tervek szerint a mértéke elérheti a 60 ezer milliárd forintot. Szintén nem könnyű az önkormányzatok helyzete sem, hiszen a költségvetési jelentés szerint idén negatív tartományba fordul a szektor egyenlege. Az Economxnak nyilatkozó makrogazdasági elemző szerint vannak pozitívumok is.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaÉvtizedek óta a leggyorsabb ütemben csökkenhet világszerte a megvásárolható részvények kínálata. A cégek a kamatemelkedés ellenére sem a tőzsdéről szereznek tőkét, sőt, inkább visszavásárolják részvényeiket a beruházások helyett. Ez azt is mutathatja, hogy a cégvezetők túl bizonytalannak tartják a jövőt.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásKiugró mértékben nőtt a lakosság által felvett hitelek összege februárban, közel 30 milliárd forintos volt az állománynövekedés. Népszerűek a lakáskölcsönök, de sajnos ugyanannyi hitelt veszünk fel fogyasztásra is. Eközben a lakáshitelek átlagos költsége egy év alatt 3,1 százalékkal esett vissza, ami egy tízmilliós kölcsönnél 310 ezer forintnyi megtakarítást jelent.
Szerző(k): Horváth BalázsAz elmúlt öt esztendőben brutálisan nőtt a szektor bruttó adóssága. A pénzügyi tárca szerint rendben haladnak a dolgok.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaA rekordinfláció még vagyonosabbá tette a felső egy százalékot, már 500 millió forintos a vagyoni minimum. Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezetője az Economx kérdésére felhívta a figyelmet: a vagyoni olló nyílása rövid távon a kényszerű fogyasztási kijózanodásra kényszeríti a magyarokat, hosszú távon pedig a megtakarítási és öngondoskodási képesség is megcsuklik.
Szerző(k): Horváth BalázsA több évtizede nem látott mértékű pénzromlás tulajdonképpen a leggazdagabbakat tette még vagyonosabbá.
Szerző(k): Sánta AndrásA 2023-as évet kiemelkedő eredménnyel zárta az MBH Bank, de ami ennél is fontosabb, 2024-ben a várakozásaik szerint mind a lakossági, mind pedig a vállalkozói szektor magára talál. Legalábbis minden pénzügyi adat erre utal.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés Csaba