A kormány az Agrár Széchenyi Kártya Konstrukciók agráriumban és a válságkezelésben betöltött szerepére, továbbá jelentőségére figyelemmel, a gazdaság élénkítése, a válságok által okozott negatív gazdasági hatások mérséklése érdekében az Agrár Széchenyi Kártya Konstrukciók kibővítéséről döntött – jelentette be pénteki közleményében Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.
A kormány határozata értelmében a konstrukciók számára 2026-ig további 45 milliárd forintot biztosít. Az agrárium nemzetgazdasági és élelmiszer ellátásbiztonsági szempontból kiemelt, stratégiai ágazat, ezért a magyar kormány elkötelezett az agráriumot sújtó nehézségek leküzdésében, a magyar gazdák finanszírozási problémáinak megoldásában.
A háború következtében az agráriumban is válság alakult ki, több mint ezerszeresére emelkedett ukrán gabonaimport tönkretette az európai gazdák, termelők értékesítési lehetőségeit, ráadásul az elmúlt év történelmi mértékű aszálya az idei évben is a termelésmennyiség csökkenésével fenyeget – fogalmazott a miniszter.
A gazdák finanszírozási problémáinak megoldása, továbbá az agrárium támogatása érdekében a kormány 2024. június 30-ig kétféle Agrár Széchenyi Kártya Konstrukciót (ASZK) is elérhetővé tett az ágazat szereplői számára, amely rendkívül kedvező kamat mellett biztosít forrást a gazdák számára.
A normál ASZK a nettó ügyfélkamata 1 havi BUBOR szintjével egyezik meg, míg a többlettámogatott ASZK 5 százalékos nettó kamatszinten érhető el, maximum 3 éves futamidő mellett.
A többletforrásnak köszönhetően 2024 és 2026 között mintegy 420 milliárd forinttal emelkedik a kihelyezhető hitelállomány összege, ami jelentős segítséget jelent az ágazat számára. Az Agrár Széchenyi Kártya Konstrukciók jelenleg is népszerűek, a hitelcélok tekintetében az állattenyésztés, élelmiszeripar, szántóföld és kertészet a legnépszerűbbek. A legnagyobb fennálló hitelkerettel a mikrovállalkozások és családi gazdasági rendelkeznek.
A kormány célja, hogy 2024-ben újraindítsa, 2025-ben pedig tovább emelje a gazdasági növekedés ütemét. Az Agrár Széchenyi Kártya Konstrukciók hitelkeretének kibővítése, így az agrárium teljesítményének támogatása ehhez járul hozzá.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson