A nyaralók piacán sokkal nagyobb lett a választék az elmúlt évekhez képest. Több mint 11 ezer eladó lakóingatlan található a nyaralóövezetek part menti településein, ami tavalyhoz képest 8 százalékkal, 2022 májusához képest pedig több 40 százalékkal nagyobb kínálatot jelent. Lássuk, mi a helyzet a Balatonnál, a Velencei-tónál, a Tisza-tónál, mutatjuk az átlagos négyzetméterárak változásait is.
Szerző(k): Gyöngyösi BalázsAz Economx balatoni tapasztalatai szerint eddig nem igazán beszélhetünk brutális áremelkedésről, sőt, a vendéglátósok közül többen is hangsúlyozták, olyan étel-ital is akad, amely még a tavalyi árakon kapható. A turisztikai szakértő az Economxnak elmondta: összességében nem számít az inflációt meghaladó emelkedésre.
Szerző(k): Drávucz PéterCsökkenő forgalom mellett esett a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 68 088,24 ponton zárt pénteken, 1113,71 ponttal, 1,61 százalékkal alacsonyabban, mint egy héttel korábban. A korábban hagnsúlyosan türelemre intő Magyar Nemzeti Bank a pünkösdi ünnepek után ismét kamatdöntő ülést tart. Jöhet az újabb kamatvágás?
Szerző(k): H. A.A magyarok nyolc százaléka utazik repülővel külföldre valamilyen sportesemény miatt.
Szerző(k): K. O.Még van pár nap, de már most sokkal többen ajánlották fel adójuk egy százalékát, mint tavaly.
Szerző(k): K. G.Egyes elemzők most érdemes eurót váltani a nyaralásra, mert ugyan szépen erősödik a forint, de ez nem tart sokáig.
Szerző(k): K. G.Lionel Messi éves fizetése magasabb, mint a legtöbb amerikai focicsapat teljes fizetésekre szánt büdzséje.
Szerző(k): K. G.Elsőre talán nehezen érthető folyamatok zajlanak a magyar gazdaságban, amelyek végül a pénztárcánkon keresztül minden magyart érintenek. Mi indokolja az inflációt? Mit tehet a kormányzat? Hogyan javulhat a versenyképesség? Ezekről is kérdeztük Lentner Csaba közgazdászprofesszort, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi tanárát.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaAz előző év azonos időszakához képest áprilisban 6,7 százalékkal nőtt a kínai ipari termelés. Az ingatlanszektor viszont továbbra is válságban van: kilenc éve nem csökkentek ilyen gyorsan a lakások árai.
Szerző(k): Gulyas Ábel