Eredményt hirdettek a BKK által kiírt autóbusz üzemeltetési (C2, C3 és C4 jelű) tenderekben, amelyeket az ArrivaBus Kft. és a B Euro Car Kft. nyert el.
A Magyarbusz.info beszámolója szerint a bírálati szempontok között első helyen az ajánlati ár szerepelt, a bíráló bizottság így
a kedvezőbb ajánlatot benyújtó ArrivaBusnak ítélte oda a két járatcsoport (C2 és C4) üzemeltetésének jogát, melyeken a társaság legalább 100 darab csuklós, négyajtós kialakítású Mercedes-Benz Citaro G-t állít majd forgalomba.
A társaság emellett 2026 elejéig legalább 90 darab, 50 szóló, valamint 20-20 darab csuklós és midi, tisztán elektromos hajtású autóbuszt is üzembe helyezne szolgáltatási területein, az ezekre vonatkozó tenderek azonban jelenleg még ajánlati szakaszban vannak.
Az 50 darab szóló autóbusz üzembe állításáról szóló közbeszerzést a B Euro Car nyerte el nettó 944 forint kilométerenkénti ajánlati árral. A cég az Isuzu Citiport 12 busztípussal pályázott a tenderre, így a Törökországban gyártott japán autóbuszok érkezhetnek ezekre a vonalakra.
A nyertesekkel a tervek szerint a korábbiakhoz hasonlóan ezúttal is tíz évre köt majd megállapodást a BKK. Az új autóbuszok 2025. május 1-jén állnak forgalomba, főként a csepeli autóbuszvonalakon.
Hihetetlen, de egy alföldi városban felbukkant a jövő
A hidrogénhajtású Solaris buszt egy hónapig fogják tesztelni Kecskeméten. Az előzetes hírek szerint teljesen díjmentesen lehet majd utazni rajta.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Diplomáciai szolidaritás: francia és kanadai konzulátus nyílik a Trump által áhított földön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet