A kínai Shein úgy kommentálta a svájci Public Eye jelentését, hogy dolgoznak a probléma megoldásán.
Szerző(k): Kiffer AnnaA Richter Gedeon Nyrt. konszolidált árbevétele az első negyedévben 203,4 milliárd forint lett, 3,0 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál - közölte a gyógyszeripari vállalat a Budapesti Értéktőzsde honlapján kedden.
Szerző(k): Németh TamásA geopolitikai helyzet miatt elkerülhetetlen lépésnek látszik a saját űrképességek kialakítása, fenntartása és fejlesztése, tehát honvédelmi szempontból Magyarország szuverenitásának egyik záloga rejlik az űriparban. Többek között erről is beszélgettünk a 4iG űripari vezérigazgatójával.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaA kínai elektromos autókat immár magas vámokkal tervezi sújtani az USA, és vélhetően Európa is kénytelen lesz berendezkedni a piacvédelemre. Az autógyártók egy része közelebb jön, de aki maradna a térségben, találhat egy optimális országot.
Szerző(k): Fellegi TamásJövő decemberig összesen 524 ezer személyes használatú, oktatási célt szolgáló notebook kerül a diákokhoz és 55 ezer a pedagógusokhoz - jelentette ki a Belügyminisztérium köznevelési stratégiai főosztályvezetője Kecskeméten hétfőn.
Szerző(k): V. G.A legnagyobb francia készételeket gyártónál szerveztek látványos akciót.
Szerző(k): Kiffer AnnaKibertámadás érte az Europol rendszerét. A támadást magára vállaló hackercsoport szerint titkosított rendőrségi dokumentumokhoz fértek hozzá, de a bűnüldöző szervezet szerint semmi ilyesmi nem történt.
Szerző(k): Zádori BenceA pénzbírság mellé, még le is tartóztathatják miatta a magyarok által is kedvelt, közeli szigeten.
Szerző(k): Kiffer AnnaVajon komoly intézkedésekről vagy csupán erőfitogtatásról lehet szó?
Szerző(k): Kiffer Anna