Bemutatta az orosz kormány tagjainak Anatolij Szergyukov védelmi miniszter az egykor a szovjet vezetőket szállító ZiL limuzinok utódjának rajzát - tudósított az Utro.ru internetes újság. A beszámoló szerint a vázlatokon könnyen felismerhetőek az öreg ZiL-41047 körvonalai, amelyek állítólag a legkorszerűbb technológiát rejtik. A kocsi, amelynek elődjeit is gyakorlatilag kézi munkával készítették, jóval drágább lesz bármelyik Mercedesnél, de a nemzeti büszkeség fontosabb a takarékoskodásnál.
A ZiL gyár már régóta nem foglalkozik személyautókkal, a nehéz teherjárművekbe is csaknem tönkrement, de közölte, hogy akár azonnal is képesek elkezdeni a limuzinok gyártását. Sajnos erre még várni kell. A moszkvai Szlava Szaakian stúdió ugyan már a múlt évben elkészítette az új ZiL terveit, de vezetője, Szvjatoszlav Szaakian a The Moscow Timesnak úgy nyilatkozott, hogy bár egy prototípust elkészíthetnek két év alatt is, a sorozatgyártásig akár hét év is eltelhet.
Az államfő hivatala szerint még tavaly kértek ajánlatot a ZiL cégtől, de azt nem találták megfelelőnek. Elsősorban nem az árról volt szó, hanem arról, hogy a gyár terve egy öreg orosz autót mutatott Nyugatról importált belsővel.
Legolvasottabb
Megszületett a döntés a gázkazánok betiltását illetően
Valami nem stimmel a magyar nagydíj körül, egyre nagyobb a bizonytalanság
Nagy változás a gázszámláknál, megszólalt az MVM: erről jobb, ha mindenki tud
Nem infláció, hanem sokk: ez lett az új arany, nem bírják pénztárcával a magyarok
Átírják a bértáblát: 20 százalékos emelés és új fizetési arányok jöhetnek az egészségügyben
Atomcsapással fenyegetett meg három országot Medvegyev
Sokk a magyar egészségügyben: a betegek 89 százaléka nem érti, mi történik vele
Robert De Niro kegyetlenül beleszállt Trumpba: „Meg kell szabadulnunk tőle”
Már jön a kőolaj a horvátoktól: nem orosz olajat szállítanak