Egy nigériai bíróság 2010-ben 41,36 millió dollárnak megfelelő összegű bírságot szabott ki a Shellre, de a vállalat számos sikertelen fellebbezést indított. Az ügy már 1991 óta húzódik, amikor a nigériai Ejama-Ebubu közösség feljelentette az olajtársaságot a még a '70-es évek elején történt szennyezés miatt. Ekkor egy Shell-csővezetékből elsősorban korrózió és működési hiba miatt kezdett szivárogni az olaj, amelynek következtében több mint 250 hordó nyersolaj folyt ki. Az ebből eredő hatások közé tartozott a környező levegő, víz és talaj szennyezése, valamint a környező ökológiai és vízi fajok pusztulása. A környező területek egészségügyi problémái szintén az olajszennyezés hatásaként kerültek említésre. 1978-ban egy másik, korrózió és működési hiba miatt kiömlő Shell csővezetékből 580 000 hordó olaj szivárgását jelentették. Az ebből eredő hatások a levegő, a víz és a talaj szennyezését jelentették a szivárgás területén.
Az ügy már megjárta az összes holland és nigériai jogi fórumot is azóta. A Shell korábban azt mondta, hogy nem kapott lehetőséget arra, hogy megvédje magát a követelésekkel szemben, és az év elején nemzetközi választottbírósági eljárást indított az ügyben. Most viszont a nigériai legfelsőbb bíróság helyben hagyta a 2010-es ítéletet, most a kamatokkal együtt ez több mint a duplájára az eredeti tételnek - írja a BBC.
A Shell korábban azt mondta, hogy nem kapott lehetőséget arra, hogy megvédje magát a követelésekkel szemben, és az év elején nemzetközi választottbírósági eljárást indított az ügyben.
"Kifogytak a trükkökből, és úgy döntöttek, hogy megegyeznek" - idézte az AFP hírügynökség Lucius Nwosa ügyvédet, aki a helyi közösséget képviselte. Bár az ügy évtizedekre nyúlik vissza, a szivárgó olajvezetékekből származó szennyezés továbbra is komoly problémát jelent a Niger-deltában.
Az év elején egy másik ügyben egy holland fellebbviteli bíróság úgy döntött, hogy a Shell nigériai kirendeltsége felelős a Niger-deltában 2004 és 2007 között történt szivárgások által okozott károkért.
A bíróság arra kötelezte a Shell Nigériát, hogy fizessen kártérítést a nigériai gazdáknak, a leányvállalatot és angol-holland anyavállalatát pedig arra kötelezte, hogy telepítsen berendezéseket a jövőbeli károk megelőzésére. A Shell azzal érvelt, hogy a szivárgások "szabotázs" következményei.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Parajd után itt a következő katasztrófa: eltűnt egy falu a föld színéről

Ledobták az év csalását Magyarországon, a netflixesek tegyenek félre mindent

Megrogyott a Katinka-birodalom: veszteségek sújtják, bezárás fenyegeti
Trump vámjai elbuknak – a bíróság alkotmányellenesnek ítélte, indul a fellebbezés

Megint tiltólistára került egy cucc a repülőtereken

Baráti üzletembernél nyaralgatott a miniszterelnök, az ellenzék a fejét követeli

Nevetséges áron kínálnak lakóházat a Bakonyban

Jön a nyár, és vele érkezik a halálos figyelmeztetés

Autósok figyelem: egy hónapos terelés jön az M0-s autópálya déli szektoránál
