Egy százalék körüli indexcsökkenéssel fejezték be a mai napot a főbb európai értékpapírpiacok. A STOXX 600 index 0,98 százalék, az euróövezeti Euro Stoxx 50 index pedig 1,29 százalék veszteséggel fejezte be a pénteki kereskedést.
- Londonban az FTSE 100 index 0,36 százalékkal csökkent a zárásra,
- a frankfurti DAX index 1,07 százalékkal végzett alacsonyabban, a
- CAC 40 index Párizsban pedig 1,04 százalékkal gyengült.
- A milánói FTSE MIB index 1,24 százalékos,
- a madridi IBEX 35 index 1,23 százalékos csökkenéssel fejezte be a pénteki kereskedést.
Az olaj ára nap közben a legutóbb februárban tartott magas szintjét is elérte, a WTI esetében hordónként 77, a Brent esetében 78 dollárnál. Az európai kereskedési idő végére azonban az emelkedés mértéke kissé mérséklődött, a WTI 72,28 dolláron, a Brent 73,54 dolláron állt 6,24 százalék, illetve 6,03 százalék emelkedéssel. Az olajár a világpiaci ellátási aggodalmak miatt indult emelkedésnek, miután az Irán ellen intézett izraeli légcsapás veszélybe sodorta a Hormuzi-szoros hajózhatóságát, ahol a világ olajforgalmának 20 százaléka halad át.
Akár még rekordot is dönthet az arany
A geopolitikai eszkaláció függvényében az arany ára emelkedett, kockázatos időkben betöltött befektetési menedék szerepének köszönhetően. A spot jegyzés 1,09 százalékkal ment feljebb unciánként 3422,95 dollárra és már megközelíti az idén áprilisban elért rekordját.
A dollárindex felfelé korrigált a legutóbb 2022 márciusában tartott idei mélypontról. Januárban az index még 110 pont felett is járt. Péntek délutáni jegyzésén a dollárindex 98,10 ponton állt 0,19 százalék emelkedéssel. Az euró az előző nap elért három és fél éves csúcsról lefelé korrigált, jegyzése 1,1554 dollár 0,25 százalék napi csökkenéssel.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni