Phil Seymour, az IBA légiközlekedési tanácsadó elnöke szerint a csökkenés hátterében az áll, hogy a légitársaságok egyre több utasszállító járatot állítanak vissza a menetrendbe az utazási korlátozások feloldásával, ezzel pedig ismét emelkedni kezdett az úgynevezett belly cargo kapacitás, amely a személyszállító gépek rakodóterében áll rendelkezésre. Normál esetben az áru felét így szállítják, a másik felét az integrátorok, illetve a dedikált áruszállító járatok viszik el - idézi a közlést az MTI.
A koronavírus-járvány miatt csak Európában a járatok 95-97 százaléka állt le, ezzel jelentős kapacitás esett ki, amelyet azzal sem tudtak ellentételezni, hogy egyre több kimondottan áruszállító gépet állítottak a cégek forgalomba, ez pedig magával hozta a szállítmányozási árak emelkedését.
Kapcsolódó
Az Egyesült Államokban és Kínában kilogrammonként 7 dollárt is elkértek a cégek a szolgáltatásért. A Cargo Facts Consulting adatai szerint ugyan már csökkenés figyelhető meg, az árak még így is 50 százalékkal magasabban vannak, mint a járvány előtti időszakban, átlagosan 3 dollárt kérnek kilogrammonként.
A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) elemzése szerint idén a légitársaságok árbevételének 26 százaléka származhat áruszállításból, míg tavaly 12 százalékot tett ki ez az üzletág. A közel háromszáz légitársaságot tömörítő kereskedelmi szervezet korábbi adatai azt mutatták, hogy jelentős kapacitáshiány alakult ki, mivel az igény 27,7 százalékkal, a kínálat viszont 42 százalékkal csökkent áprilisban.
Az árak csökkenésének másik oka, hogy a járvány lecsengésével kisebb igény mutatkozik a védőfelszerelésekre, és az azonnali szállításra.
Legolvasottabb
Megszületett a döntés a gázkazánok betiltását illetően
Robert De Niro kegyetlenül beleszállt Trumpba: „Meg kell szabadulnunk tőle”
Nem infláció, hanem sokk: ez lett az új arany, nem bírják pénztárcával a magyarok
Már jön a kőolaj a horvátoktól: nem orosz olajat szállítanak
Valami nem stimmel a magyar nagydíj körül, egyre nagyobb a bizonytalanság
Szép osztalékot fizet a Telekom, majdnem meglett az ezermilliárdos éves bevétel
Jön a szigor: hamarosan nem ülhet volán mögé az a sofőr, akinek befizetetlen büntetése van
Sokkoló számok derültek ki a nyugdíjakról
Forintmilliárdokat füstölnének el a német döntéshozók: jóváhagyták a hadsereg drónbeszerzését