Kis lépés ez Kína egyik legnagyobb autógyártójának, mégis ezzel sikerült betennie a lábát az unió ajtónyílásába - mondhatták volna a mai ünnepségen, amelyen a miniszterelnökkel az élén ott volt a fél bolgár kormány. Az ország ugyanis komoly reményeket fűz a vállalkozáshoz, amelyre 17 évvel az utolsó hazai autógyártási kísérlet után került sor. A Great Wall Motor Co és a bolgár Litex Motors összefogásával hozták létre az üzemet, amely elsőként szerel össze kínai gépkocsikat az EU területén - és természetesen az uniós tagság csábította Bulgáriába a kínaiakat, nem a helyi piac.
A vegyesvállalat 97 millió eurós beruházással hozta létre a gyárat, ami siker esetén 30 millióra is felfuthat. A Nagy Fal - amely odahaza évi 400 ezer autót gyárt - nem erőltette meg magát, a befektetésnek mindössze 10 százalékát vállalta magára, a többit a helyi olajbáró, Grisa Gancsev, a Litex Motors tulajdonosa állta.
A Novinite szófiai hírügynökség szerint négy modell gyártását tervezik - két személyautóét, egy SUV-ét és egy pickupét.
Bemelegítésként a helyi piacot célozták meg, s annak is a leginkább felvevőképes két részét: a városlakókat és a mezőgazdasági termelőket és kereskedőket. Ennek megfelelően a termelést egy városi kisautóval és a pickuppal kezdik, majd a bulgáriai útviszonyokra való tekintettel valószínűleg szintén népszerűnek ígérkező SUV-val folytatják még az év végén.
Az első évben csupán 8000 autó hagyja el a gyárat, amely jelenleg csak 150 embernek ad munkát, de mire fokozatosan elérik az évi 50 ezer darabot, a munkások száma 2000-re emelkedik. A sikertől függően az üzem képes lesz két műszakban 71-72 ezerre felfuttatni a termelést.
A gyártók az indulástól számítanak termékeik bulgáriai népszerűségére, s elsősorban nem is a lakosság hazafias érzéseire alapozva: inkább a versenyképesnél is alacsonyabb árakban bíznak. A Voleex C10 városi autó és a Steed 5 pickup 16 ezer leva (2,4 millió forint) és 25 ezer leva (3,7 millió forint) közötti áron kerülnek forgalomba. Az első kísérletek igazolni látszanak reményeiket, ugyanis ezeknek a modelleknek az árusítását - még Kínából behozott példányokkal - már tavaly novemberben megkezdték Bulgáriában.
Legolvasottabb
Megszületett a döntés a gázkazánok betiltását illetően
Nem infláció, hanem sokk: ez lett az új arany, nem bírják pénztárcával a magyarok
Robert De Niro kegyetlenül beleszállt Trumpba: „Meg kell szabadulnunk tőle”
Ez a testület dönti el, hogy mely kritikus objektumokhoz rendelnek katonákat
Már jön a kőolaj a horvátoktól: nem orosz olajat szállítanak
Brüsszel dilemmája: Megszabadulni Orbántól, de mi van, ha Magyar Péter is kemény falat lesz?
Valami nem stimmel a magyar nagydíj körül, egyre nagyobb a bizonytalanság
Nagy változás a gázszámláknál, megszólalt az MVM: erről jobb, ha mindenki tud
Jön a szigor: hamarosan nem ülhet volán mögé az a sofőr, akinek befizetetlen büntetése van