"Kihirdetjük a rendkívüli állapotot a repülőgépgyártó iparunk megmentésére, azért, hogy még inkább versenyképessé és környezetkímélővé válhasson a jövő zöld repülőgépeinek gyártásával" - mondta párizsi sajtótájékoztatóján Bruno Le Maire gazdasági miniszter.
Miközben a repülőgépgyártó ágazatban a járvány következményeként, a megrendelések visszaesésével a fejlesztéssel és kutatással foglalkozó 35 ezer ember mintegy harmadának került veszélybe a munkahelye, a kormány célja előkészíteni a polgári közlekedés repülőgépei, a helikopterek és a teherszállító repülőgépek új generációját, amely újfajta propulziós rendszerekkel - mint például a hidrogén motorok - kevesebb üvegházhatású gázt bocsát ki.
"Az ágazat eredeti terveihez képest ez tízéves gyorsítást jelent" - mondta Elisabeth Borne közlekedési és környezetvédelmi miniszter.
A kis- és középvállalkozások átalakulásának felgyorsítására az állam és az ágazat nagyvállalatai 500 millió eurós befektetési alapot hoznak létre a nyáron, amely fokozatosan egymilliárd euróra nő. Egy másik, 300 millió eurós alapból pedig a termelési eszközök modernizációját támogatja a következő három évben az állam - tette hozzá.
A hadügyminisztérium még idén felgyorsítja katonairepülőgép-megrendeléseit, mintegy 600 millió euró értékben, ami a tárca beszerzési költségvetésének 5 százaléka - közölte a miniszter, Florence Parly. "Ha nem avatkoznánk be most, az ágazat munkahelyeinek egyharmada megszűnne" - vélte a gazdasági miniszter, aki arra kérte a gyártókat, hogy "tegyenek meg mindent az elbocsátások elkerülése érdekében".
A repülőgépgyártás 300 ezer közvetett, illetve beszállítói munkahelyet biztosít Franciaországban.
A 15 milliárd eurós csomag csaknem felét, 7 milliárd eurót az Air France kapja meg közvetlen hitelek, illetve államilag garantált bankhitelek formájában. Az összegből a légitársaság meg tud rendelni az eredeti beszerzési terveinek megfelelően hatvan Airbus A220-as típusú és 38 Airbus A350-es típusú repülőgépet.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!

Építkezni akkor, amikor mások kivonulnak (x)
Legolvasottabb

Katasztrófa Parajdon: "Sajnos elvesztettük a csatát a természettel"

Elfújta a szél az euró-százmilliárdos üzletet

Grönland sürgeti a nyugatot: Kínához fordul, ha az USA és az EU nem kér a bányászati jogokból

Drágul a budapesti közösségi közlekedés

Magyar útra magyar buszt: ezer jármű érkezik százmilliárd forintért

Elszámolta magát a kormány? A nyugdíjasok húzhatják a rövidebbet

Balatoni ingatlanától válik meg a jegybank, pedig a luxusépület nemrég készült el

Jön a nyár, és vele érkezik a halálos figyelmeztetés

Nagyon aljas csalás terjed a neten, döbbenetesen megtévesztő
