A Napi Gazdaság hétfői számának cikke
Az Európai Unióban valamivel több mint 12 millió új autó talált gazdára 2011 januárja és novembere között, ami 1,4 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. Az átlagot Németország javítja, ahol kilenc százalékkal bővültek az értékesítések, míg a többi autópiac zsugorodott − Olaszországban például több mint tíz, Spanyolországban majdnem 19 százalékos visszaesést regisztrált az Európai Autógyártók Szövetsége (ACEA). Magyarországon 5,3 százalékkal, 41 ezer autó fölé emelkedtek az eladások, ám a szintén tízmilliós Csehország autósai 158 ezer új autót vezettek át, az ötmilliós Szlovákiában pedig majdnem 62 ezer autó talált gazdára. A gyártók versenyét vezető Volkswagen-csoport két százalékkal, 23 százalék fölé növelte piaci részesedését, míg a Renault és a Peugeot-Citroën, illetve a FIAT egy-egy százalékot veszített súlyából. A Toyota piaci részesedése négy százalék alá esett, míg a Nissané fél százalékpontot javulva már 3,4 százalék. A Honda értékesítései majdnem 20, a Suzuki eladásai 10 százalékkal zuhantak, miközben a dél-koreai Hyundai és Kia 10, illetve 11 százalékos bővülést ért el.
| Gyártó | Piaci részesedés |
| Volkswagen | 23,2 |
| Peugeot-Citroën | 12,6 |
| Renault | 9,7 |
| Opel/Vauxhall | 8,7 |
| Ford | 8,0 |
| FIAT | 7,1 |
| BMW | 5,9 |
| Daimler | 5,0 |
| Toyota | 3,9 |
| Nissan | 3,4 |
| Hyundai | 2,9 |
| Kia | 2,2 |
| Volvo | 1,8 |
| Suzuki | 1,3 |
| Honda | 1,1 |
| Forrás: ACEA |
Legolvasottabb
Megszületett a döntés a gázkazánok betiltását illetően
Valami nem stimmel a magyar nagydíj körül, egyre nagyobb a bizonytalanság
Nagy változás a gázszámláknál, megszólalt az MVM: erről jobb, ha mindenki tud
Nem infláció, hanem sokk: ez lett az új arany, nem bírják pénztárcával a magyarok
Átírják a bértáblát: 20 százalékos emelés és új fizetési arányok jöhetnek az egészségügyben
Atomcsapással fenyegetett meg három országot Medvegyev
Sokk a magyar egészségügyben: a betegek 89 százaléka nem érti, mi történik vele
Robert De Niro kegyetlenül beleszállt Trumpba: „Meg kell szabadulnunk tőle”
Már jön a kőolaj a horvátoktól: nem orosz olajat szállítanak