Az év első tíz hónapjában 2,784 milliárd eurónyi külföldi tőke áramlott Romániába, közel 1,2 milliárddal több mint az előző évben - derült ki a bukaresti jegybank legutóbb nyilvánosságra hozott adataiból. Az Új Magyar Szó elemző cikke szerint máris domináns a külföldi tőke szerepe az ország gazdaságában.

Romániában 2014 végén több mint 460 ezer gazdasági társulás működött az Országos Cégbíróság adatai szerint. A vállalkozások több mint 90 százaléka hazai kézben volt. A 422 834 román tőkével működő cég tavalyi összforgalma 509 milliárd lejt, nyereségük pedig 14 milliárd lejt tett ki. A külföldi tulajdonban levő vállalatok ennél 27 milliárd lejjel nagyobb, 536 milliárd lejes forgalmat bonyolítottak 2014-ben, bár a számuk lényegesen kisebb, mindössze 38 260 volt.

Nyílik az olló - akárcsak nálunk

A külföldi tőkével működő céggel 2014-ben 26 milliárd lej nettó profit mellett 28 milliárd lej nettó deficitet produkáltak, vagyis az eredményük 2 milliárd lej nettó veszteség volt. Ez távolról sem jelenti azt, hogy a külföldi tőkét kisebb hatékonysággal forgatják, mint a hazait, az ok a profitkivonás, az anyacégek elviszik a nyereséget az országból.

A hatékonyság tekintetében a belföldi tőke jelentős lemaradásban van a külföldihez képest, ugyanis míg az előbbi 509 milliárdos forgalmát 2,44 millió alkalmazott termelte meg, addig utóbbinak csak 1,18 millió munkavállalóra volt szüksége az 536 milliárdos forgalomhoz. A külföldieknek dolgozó romániai munkavállalók aránya a gazdasági válság kitörése óta jelentősen nőtt: jelenleg nagyjából ugyan annyian vannak, mint 6 évvel ezelőtt, ellenben a hazai tőkéjű vállalkozásoknál 2014 végén 700 ezerrel kevesebben voltak alkalmazásban, mint 2008-ban.

A nagy élelmiszerlánc tranzakció

Az utóbbi időben az egyik legnagyobb cégértékesítés a romániai Billa felvásárlása volt, amelyet közel százmillió eurórét vásárolt fel a Carrefour. A Hotnews értesülései szerint a francia Carrefour 96-97 millió eurót fizet a Billa Romania és a Billa Invest Construct vállalkozásért, amely az üzletláncnak helyet biztosító területeket és épületeket birtokolja. A Billa országszerte 86 üzlettel rendelkezik és közel 3500 alkalmazottat foglalkoztat. Az üzleti forgalmuk 2014-ben 1,4 milliárd lej volt, a profit pedig elérte a nettó 2,3 millió lejt. A Billa bekebelezésével a Carrefour lett a legnagyobb élelmiszer-kereskedelmi üzletlánc Romániában - írta a maszol.ro.

Az állami cégeknél nagyobb a fizetés

A külföldi tulajdonú cégek fejenként átlagosan 454 ezer lejt termelnek meg egy év alatt, míg a hazaiak csak 208 ezer lejt. Ennek fényében nem meglepő, hogy a multik lényegesen jobban is fizetnek, náluk a nettó átlagbér 1972 lej (mintegy 137 ezer forint) volt tavaly, a román tulajdonban levő magáncégeknél ellenben csak 1034 lej (72 ezer forint). A legjobban az állami vállalatok fizetnek, nettó 2294 lejes (160 ezer forintos) átlagbért. Az állami tulajdonú cégeknél a béralap az árbevétel 33 százalékát viszi el, a magánszektorban ellenben csak 9-10 százalékot.

A hazai és a külföldi tőke arányában óriási eltérések vannak a gazdasági ágazatok között. A mezőgazdaságban az üzlet 87 százalékát bonyolítják hazai vállalkozások, az idegenforgalomban 83, az építőiparban pedig 80 százalék a belföldi tőke részesedése. A multik a gépjárműgyártást (96 százalék), a kohászatot (83 százalék), az elektromos berendezések gyártását (82 százalék), a telekommunikációt (80), valamint a kőolaj- és földgázkitermelést (78 százalék) uralják.

Még jelentősebb a külföldi tőke fölénye az export terén. Az Országos Statisztikai Hivatal adatai alapján a Ziarul Financiar gazdasági napilap összeállította minden megye öt legnagyobb exportőrének a listáját. A kimutatásban szereplő 210 cég közül mindössze 25 van hazai tulajdonban, egy pedig román-külföldi vegyesvállalat.