Merkel pénteken bírálta a szembenálló felek közötti éles hangvételt. Szerinte sem a kijelentések élességének fokozása, sem a katonai beavatkozás nem jó válasz. Inkább a békés megegyezésre való igyekezetet szorgalmazta.
Martin Schulz a konfliktus megoldására az iráni atomegyezményhez hasonló diplomáciai megállapodást javasolt Talán egy hasonló szerződéssel Észak-Koreában is el lehetne érni a nukleáris fegyverkezés korlátozását - mondta az SPD politikusa. Eljött a diplomáciai beavatkozás ideje a katonai eszkaláció megakadályozására. Ehhez pedig meg kell hallgatni az ENSZ biztonsági tanácsában jelen lévő minden ország javaslatát.
A 2015-ben megkötött iráni atomegyezményről évekig zajlottak a tárgyalások. Az iszlám köztársaság és a hat nagyhatalom - Oroszország, Kína, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország és Németország - között született megállapodás célja annak biztosítása, hogy az iráni nukleáris programot nem használják katonai célokra. Cserébe a nagyhatalmak megszűntették az Irán ellen bevezetett gazdasági szankciókat, kivéve a fegyver- és a rakétaszállítási embargót.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot