A tájékoztatás szerint az uniós tagországok külügyminisztereinek tanácsa - úgynevezett írásos eljárás útján - "a fennálló helyzet értékelését követően nem tartotta indokoltnak a szankciórendszer módosítását" - írta az MTI.
A szóban forgó intézkedések vagyoni eszközök befagyasztásából és utazási tilalomból állnak, és továbbra is 150 emberre és 38 szervezetre vonatkoznak.
Az unió 2014 márciusa óta több lépésben vezetett be korlátozó intézkedéseket Oroszországgal szemben, válaszul a Krím jogellenes annektálására és Ukrajna szándékos destabilizációjára. A szankciók között szerepel a Krímből és Szevasztopolból származó termékek behozatalának tilalma, egyes gazdasági ágazatokat és infrastrukturális kezdeményezéseket érintő kereskedelmi és beruházási korlátozások, továbbá turisztikai szolgáltatások nyújtásának tilalma a Krímben és Szevasztopolban, valamint egyes termékekre és technológiákra vonatkozó exporttilalom.
A szankciók részeként az EU 2014-ben egyebek mellett lemondta az EU-Oroszország csúcstalálkozót, és az uniós tagállamok úgy határoztak, hogy a későbbiekben sem rendezik meg szokásos kétoldalú csúcstalálkozóikat az orosz féllel. Az unió a vízumkérdésről, valamint az EU és Oroszország közötti új megállapodásról Oroszországgal folytatott tárgyalásokat is felfüggesztette.
Az uniós vezetők 2015 márciusában a szankciók időtartamát a minszki megállapodások teljes körű végrehajtásához kötötték, ez utóbbi azonban - megítélésük szerint - még mindig várat magára.
Legolvasottabb
Megszületett a döntés a gázkazánok betiltását illetően
Nem infláció, hanem sokk: ez lett az új arany, nem bírják pénztárcával a magyarok
Robert De Niro kegyetlenül beleszállt Trumpba: „Meg kell szabadulnunk tőle”
Brüsszel dilemmája: Megszabadulni Orbántól, de mi van, ha Magyar Péter is kemény falat lesz?
Jön a szigor: hamarosan nem ülhet volán mögé az a sofőr, akinek befizetetlen büntetése van
Már jön a kőolaj a horvátoktól: nem orosz olajat szállítanak
Szép osztalékot fizet a Telekom, majdnem meglett az ezermilliárdos éves bevétel
Nagy változás a gázszámláknál, megszólalt az MVM: erről jobb, ha mindenki tud
Innováció és nemzetközi sikerek: ők lettek az év üzletemberei